Ezek voltak 2023 legemlékezetesebb calcio-pillanatai
Szerző: Benedicto
A 90 perc letelt, már a hosszabbítás percei pörögnek, a bíró pedig hamarosan lefújja a meccset – avagy néhány óra, és véget ér 2023. Az óév a calcio világában is számos emlékezetes pillanatot hozott, ideje tehát átfutni, miről is emlékszünk majd a 2023-as évre gondolva.
A lista természetesen erősen szubjektív és közel sem teljes, várjuk a ti véleményeteket is!
A Napoli bajnoki címe
Bár a bajnoki címmel véget érő menetelés még 2022 őszén indult, és a Scudettonak igazából akkori teljesítményével ágyazott meg a Napoli, a trófeát idén májusban lökhették végre-valahára a magasba Osimhenék. A parádés őszt egy valamivel visszafogottabb tavasz követte Nápolyban, de a szezon első felében olyan előnyt építettek ki a kék mezesek, amire a sorban botladozó riválisok nem tudtak reagálni tavasszal.
A Napoli végül hatalmas, 16 pontos előnnyel lett bajnok, amihez két tényező kellett. Egyrészt a Partenopei 90 pontot gyűjtött, ami az ezt megelőző 15 szezonból 10-szer elég volt a bajnoki címhez (érdekesség, hogy 2018-ban viszont a Napoli ennél több, 91 ponttal csupán 2. lett), másrészt nem volt olyan riválisuk, aki hasonlóan kiegyensúlyozott tudott volna maradni, hiszen a 2. Lazio csupán 74 pontot gyűjtött – voltak olyan szezonok az elmúlt 10 évben, amikor ez a 4. helyre is csak éppen lett volna elég, de 2020-ban és 2021-ben például 4 csapat is többet gyűjtött be ennél.
A Vezúv tövében 33 év után köszöntött be újra a megváltás, és a nápolyi ünneplésről szóló képeket csodálva csak azt sajnálhattuk igazán, hogy az akkori, 1990-es bajnokcsapat hőse, Diego Maradona ezt a sikert már nem élhette meg közöttünk.
Azt pedig alighanem senki nem gondolta volna az ünneplés perceiben, hogy csupán fél évvel később a Napoli már túl lesz két edzőváltáson, és csupán a 8. helyen zárja majd 2023-at – de ez már egy másik történet.
Az Inter BL-döntője, olasz uralom a negyeddöntőkben
Idén májusban 6 év után újra olasz csapatnak szurkolhattunk a Bajnokok Ligája döntőjében – sajnos ahogy 2015-ben és 2017-ben, úgy ezúttal is hiába. Az ehhez vezető úton ráadásul rég nem látott számban szoríthattunk olasz csapatokért, hiszen Európa legjobb 8 csapata közé 3 olasz is bekerült. A negyeddöntőben az Inter gond nélkül lépett a csoportban a Juvét kiejtő Benficán, a Milan pedig némi meglepetésre, de teljesen megérdemelten ejtette ki a Napolit.
Az elődöntő 2003-hoz hasonlóan ismét milánói derbyt hozott, de míg akkor a Milan jutott tovább, addig most az Inter tudott oda-vissza, kapott gól nélkül diadalmaskodni városi riválisa ellen.
A döntőben aztán a világ egyöntetűen a csúcsra járatott Manchester City sikerét vetítette előre, és bár a papírforma végül érvényesült is, a Nerazzurri maximálisan rászolgált a dicséretre, hiszen végig partiban voltak az angol kirakatcsapat ellen, de ezúttal nem sikerült lemásolni a 2010-es finálé eredményét.
Olasz résztvevő mindhárom európai kupadöntőben
Nem csak a Bajnokok Ligájában szóltak Olaszországról a hírek, a második- és harmadik számú európai kupasorozatban is velük volt tele a sajtó, hiszen 11 nap leforgása alatt mindhárom kiírásban szerepelt talján klub a fináléban.
Az Európa-ligában ráadásul hajszálnyira voltunk egy olasz házidöntőtől, és a Roma a valaha volt talán legtökéletesebb Mourinho-meccsel ki is ejtette a Leverkusent a legjobb 4 között, a Juventus viszont két 1-1 után végül hosszabbításban maradt alul a Sevilla vendégeként a visszavágón. Hogy a Sevilla az Európa-liga királya, azt eddig is tudtuk, de május 31-én a Roma is ízelítőt kapott belőle. A budapesti döntőben hiába vezettek a Farkasok a Puskásban Dybala góljával, a spanyolok egyenlítettek, és büntetőkkel végül meg is nyerték a meccset. Bár Mourinho azóta is hangoztatja, hogy nem veszítették el a finálét, a történelemkönyvek sajnos ennek ellenkezőjét jegyezték fel, a Special One pályafutása során először vesztett európai kupadöntőt.
Egy héttel a budapesti El-döntő után a Konferencia-ligában kínálkozott esély a “címvédésre”: ugyan a sorozat történetének első kiírását megnyerő Roma helyett ezúttal a Fiorentina jutott be az utolsó körbe, de jó esély volt rá, hogy két évből kétszer olasz csapat diadalmaskodjon az Ekl-ben. Sajnos végül ez sem jött össze, a Fiorentina bár egyenlíteni tudott a West Ham ellen, de az angolok az utolsó percekben újra villantak, és Bowen góljával hazavitték a trófeát.
Keserédes tehát az összkép, hiszen bár mindhárom kupasorozatban volt olasz döntősünk, végül mindhárman vesztesen hagyták el a pályát…
Kijutás az Eb-re
Bár normál esetben ennek szinte hírértéke sem lenne, de ezúttal nagyon meg kell becsülni: bő egy hónapja kiharcolta az Eb-részvétel jogát az olasz válogatott. Annak tükrében, hogy az utolsó három nagy tornából kettőről lemaradt az Azzurri, annak tükrében, hogy a korábbi sikerkapitány, Mancini a selejtezősorozat kellős közepén a pénzt választotta a nemzeti tizenegy helyett, és annak tükrében, hogy egészen az utolsó selejtező utolsó percéig rezgett a léc (hogy az ukránok hogy nem kapták meg a minden bizonnyal ukrán kijutást és olasz kiesést jelentő 11-est az utolsó percben, arról inkább ne is beszéljünk…) – nos, mindezek tükrében bizony ennek az “apró” sikernek is örülnünk kell jelenleg.
A selejtezők során a Squadra Azzurra sajnos oda-vissza simán kikapott Angliától, és bár Málta ellen hozta a kötelezőt, valamint az ukránokat is sikerült legyőzni, a macedónok elsőre ezúttal is megakadtak az olasz torkokon – így fordulhatott elő, hogy az utolsó körben az ukránok ellen sorsdöntő meccset játszott Olaszország.
Az utolsó körben aztán a meccs úgy ért véget, ahogy elkezdődött, tehát 0-0-val, Olaszország pedig ha nem is történelme legbüszkébb eredménysorával, de kijutott a jövő évi Eb-re, ahol címvédőként majd a spanyol, horvát, albán hármas ellen mérkőzhet meg a csoportban.
Legendák búcsúja
Ahogy a korábbi években, úgy idén is egész csapatnyi legenda intett búcsút a futball világának. Egykori világsztárok, klasszisok, legendák sorával lett szegényebb idén ez a csodálatos sportág, a listát még felsorolni is nehéz.
Gianluigi Buffon közel 30 év után akasztotta szögre a kesztyűjét augusztus elején. Minden idők legjobb kapusa csodálatos karrier végére tett pontot, stílszerűen ott, ahol elkezdte: a Parma hálóőreként. Visszavonulása után Marchisio úgy fogalmazott: az emberek ha egy autóra gondolnak, a Ferrari hatására szinte biztosan piros autót képzelnek el, ha pedig egy kapusra gondolnak, akkor Gigi Buffon jut eszükbe. Pályafutása közel 30 éve alatt egy kapusból Buffon A kapus lett, a búcsúját pedig mi magunk is megénekeltük az Azzurrin. Buffon persze nem távolodott messze a focitól, hiszen néhány héttel később az olasz válogatottnál foglalta el Gianluca Vialli korábbi helyét – ahogy annak lennie kellett 🙂
Néhány héttel ezelőtt aztán Buffon egyik legnagyobb harcostársa, Giorgio Chiellini is bejelentette visszavonulását. Egy nem kevésbé nagyszerű pályafutás, egy törött orrokkal és turbánokkal szegélyezett karrier, egy kőkemény, de mindig vidám, emberséges, művelt játékos, a 2021-es Eb-diadal kapitánya. Chielliniről szokás volt azt mondani, hogy őt csak imádni (ha a te csapatodban játszik) vagy gyűlölni (ha a riválisodnál játszik) lehet, de úgy érzem, az igazán nagy dolog vele kapcsolatban, hogy az utolsó éveire elérte: még akik ellenfélként gyűlölik is, azok is elismerték és tisztelték őt. Buffonhoz hasonlóan Chiellini sem szakad majd el a calcio világától, senki ne legyen meglepve, ha már 2024-ben a Juventus vezetőségéből mosolyog majd ránk tipikus széles vigyorával.
Az ember, akinek a góljainál már csak a beszólásai és az egoja voltak nagyobbak. Ha ennyiből nem találtad ki, hogy Zlatan Ibrahimovicról van szó, valószínűleg csak idén ősszel kezdtél el focit nézni. Mindenki Ibrája a sérülésekkel töltött utolsó szezonja után szintén idén nyáron döntött úgy, hogy eljött a búcsú ideje. Bár Zlatan számos európai (és olasz) topklubnál megfordult karrierje során, talán valóban elhisszük neki, amit az utolsó időszakban hirdetett: hogy a Milannál érezte a leginkább otthon magát. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy néhány hete ő is visszatért a calcio vérkeringésébe, és a Milan vezetőségében, tanácsadóként helyezkedett el.
Csodagólokat viszont nem csak Ibrahimovic tudott szerezni, hanem Fabio Quagliarella is. Miközben a Buffon-Chiellini párossal összesen 19 (22?) bajnoki cím vonult vissza, addig az Ibra-Quagliarella duóval két olasz gólkirályi cím. Hiszen a Mr. Dreamgoal-nak is becézett olasz 2019-ben, 36 évesen még gólkirály volt a Sampdoria színeiben – a tavalyi szezonban viszont már csak egyetlen góllal és egyetlen gólpasszal tudta segíteni a genovaiakat, akikkel kénytelen volt megélni a kiesést a Serie B-be. A másodosztályban viszont már nem lépett pályára, ősszel bejelentette, hogy fizikális állapota miatt a visszavonulás mellett dönt.
Természetesen a fentieken kívül is jó néhány olyan játékos búcsúzott idén a futballpályáktól, akik ilyen-olyan szerepet vállaltak a calcio elmúlt évtizedeiből. A teljesség igénye nélkül: Fernando Llorente, Bojan Krkic, Sime Vrsaljko, Lucas Leiva, Miranda, Cesc Fabregas, Diego Godin – ők mind megfordultak Olaszországban idén véget ért pályafutásuk valamelyik szakaszában. Jó pihenést, bajnokok!
Számotokra melyek voltak 2023 legemlékezetesebb calcio-momentumai?