Drága Gigi!
Szerző: Benedicto
Drága Gigi!
Hát elérkezett ez a nap is. A nap, amire nem lehetett felkészülni, holott régóta tudtuk, hogy el fog érkezni. És mégis, erre nem lehetett felkészülni. Mert láthatja bár az ember közeledni a vihart, de csak akkor érzi meg igazán félelmetes erejét, amikor már a feje felett csapkodnak a villámok.
Visszavonultál. Olvastam már száz helyen, most le is írom, és mégsem hiszem el. Egyszerűen hihetetlen, képtelen gondolat, és az ember agyában csak az zakatol: nem lehet igaz. Az ember életét meghatározzák bizonyos alapigazságok, megingathatatlan téziesek, mint a gravitáció, vagy hogy az idő csak előrefelé haladhat, vagy hogy Gigi Buffon a világ legjobb kapusa. Ezek olyan sarokkövek, alappontok, amelyekre az ember felfűzi életének láncát, amelyek a vázat, a gerincet adják a világnak. Mert történhet bármi a világban, a gravitáció mindig a Föld felé fogja húzni a tárgyakat, az idő mindig előre fog haladni, Gigi Buffon pedig mindig a világ legjobb kapusa lesz.
És most az egyik alapigazság, életünk egyik sarokköve hirtelen nincs többé. Persze nem kérdés, drága Gigi, hogy te maradsz minden idők legjobb kapusa, de mától már nem aktív futballistaként foglalod majd el a trónodat. Valami megváltozott, valami véget ért.
Számomra olyan érzés ez, mintha az egész életem eddigi szakasza ért volna most véget. 1995 novemberében debütáltál minden idők egyik legerősebb Milanja ellen – 2,5 éves voltam akkor, és finoman szólva sem gondoltam rá, hogy 28 évvel később majd egy ilyen búcsúlevélben fogok neked megköszönni mindent. Mindent, mert bár 2,5 évesen még nem tudtam rólad és nem érdekelt a világ legcsodálatosabb sportja sem, de ez néhány évvel később megváltozott, és onnantól kezdve, a legelső tétova lépésektől kezdve, amiket a futball nevű csoda oldalán megtettem, te már ott voltál.
Az első futballmeccs, amire halványan ugyan, de emlékszem az életemből, a 2002-es vb Dél-Korea elleni nyolcaddöntője, ahol már az olaszoknak szurkoltam – és ahol te már ott voltál. Az első futballmeccs, amire már élesen emlékszem, a 2003 májusi, Real Madrid elleni csoda, a La Partita Perfetta, ahol 3-1-re legyőztétek a galaktikus Realt – és ahol te már ott voltál. Nem költői túlzás és barokkos nagyzolás tehát azt mondanom, hogy te, drága Gigi, életem legelső futballélményeinél kézen fogtál, és ilyen-olyan formában azóta, 20 éven keresztül folyamatosan elkísértél. 30 évet éltem le eddig a világon, te pedig ebből a 30-ból 28-at aktív futballistaként töltöttél. Hogyan kell élni egy olyan világban, amelyben már nem leszel aktív futballista?
Általános iskola, középiskola, egyetem, munkahelyek, barátságok, szerelmek, örömök, csalódások – bármi ért is az életben és bármi változott, egy dolog mindig állandó volt, te mindig állandó voltál. És most visszavonultál, és most nincs többé gravitáció, és mostantól az idő akár visszafelé is folyhat.
Számomra tehát egy egész korszakot lezártál ma, drága Gigi. A csodás gyerekkor egy utolsó napsugara is lebukott a nyugati horizont felett. Számomra, és még milliók számára szerte a világon. Generációk példaképe, hőse, legnagyobb csodája voltál. Két különböző évezredben, négy különböző évtizedben és 29 különböző évben bizonyítottad: te vagy minden idők legjobb kapusa.
Milliószor jött már velünk szembe a statisztika: amikor Gianluigi Buffon debütált a Parmában, Ronaldo Nazario még a PSV-ben játszott, Diego Maradona a Boca Juniors játékosa volt, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi nevét nem ismerte még senki, Kylian Mbappé pedig még nem is élt – és a példákat lehetne még folytatni. Ugyanígy felsorolhatnánk azokat a kapuslegendákat, akiket az évtizedek során összevetettek veled: amikor bemutatkoztál, még Peter Schmeichel és Oliver Kahn voltak a világ legjobbjai, majd – a teljesség igénye nélkül – jött és ment Edwin van der Sar, Iker Casillas, Petr Cech, Manuel Neuer, Jan Oblak, Alisson, Gianluigi Donnarumma, és még lehetne sorolni… és mindvégig, 28 éven keresztül ott voltál te is, drága Gigi, a legjobbak névsorában. És ha már korábban a 2002-es vb-t említettem: az egy dolog, hogy a 2006-os, világbajnok olasz csapatból már csak te voltál aktív futballista (holott már akkor is 11 évnyi karrier állt mögötted), de még döbbenetesebb, hogy a 2002-es világbajnokságon szereplő 736 labdarúgó közül már csak te voltál aktív játékos.
De mit nekünk Mbappé, Casillas és Ronaldo? Még hihetetlenebb a saját életünkkel összevetni a pályádat, hiszen nagyon sokan, akik könnyet hullatunk ma érted, még meg sem születtünk, amikor te már javában védted a ziccereket. Te vagy a kapus, aki végigvédte az egész életünket.
De nem csak minden idők legjobb kapusa vagy, drága Gigi, hanem minden idők egyik legnagyszerűbb sportembere is. Egy csodálatos ember, aki megmutatta nekünk a sport minden szépségét és legmélyebb érzelmeit is. Te vagy az, aki úgy tudja énekelni az olasz himnuszt, mint senki más. Te vagy az, aki nem félsz összetörni egy vereség után, vagy éppen kirohanni a világból is egy diadalt követően. Te vagy az, akit bármikor látunk lelki szemeink előtt a világbajnoki trófeával a kezedben, és te vagy az is, akinek a svédek elleni pótselejtezős zokogása örökre a retinánkba égett. Te vagy a Juventus történetének egyik legnagyobb legendája, de te vagy az is, aki a Juventus örök riválisának számító Fiorentina csapatkapitányának a tragikus halála után egy sorsdöntő BL-nyolcaddöntő végén ünneplés helyett közölted a csapattársakkal, hogy magángépet béreltél, és azonnal indulsz Davide Astori temetésére. Te vagy az, akit a rivális csapatok szurkolói is imádnak.
1995-ben Parmában kezdted, és most, 2023-ban Parmában és a szívünkben fejezed be ezt a csodálatos utazást. 1995-ben, az utad elején egy kapus voltál, 2023-ban, az utad végén pedig A kapus vagy. Az etalon, a viszonyítási pont, a non plus ultra. A Buffon előtti futballvilág tele volt rekordokkal, amik csakis azért léteztek, hogy Gigi Buffon megdönthesse őket.
Egyik legnagyobb harcostársad, Claudio Marchisio pár perce ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőled a Facebook-oldalán: “Enzo Ferrari azt mondta: adj egy gyereknek egy papírt és néhány színes ceruzát, és kérd meg, hogy rajzoljon egy autót – az autó biztosan piros lesz. És most adj ugyanígy egy gyereknek egy papírt, és kérd meg, hogy rajzoljon le egy kapust a futballpályán, és biztosan lerajzolja majd Gianluigi Buffont.”
Te voltál a legnagyszerűbb kapus és az egyik legcsodásabb sportember, drága Gigi. Abban a korban, amikor 15 éve mást sem hallani, mint hogy “legyünk hálásak, amiért Messi és Cristiano Ronaldo korában élhettünk”, abban a korban én inkább mérhetetlenül hálás vagyok, amiért Alessandro Del Piero, Francesco Totti, Javier Zanetti, Paolo Maldini és Gianluigi Buffon korában élhettem. Élhettem, így, múlt időben. Mert ez a korszak ma végérvényesen lezárult.
Egy biztos: még az unokáimnak is mesélni fogom, hogy láttam Gigi Buffont kivédeni Figo 11-esét 2003-ban, hogy láttam Gigi Buffont magasba emelni a vb-trófeát, hogy láttam Gigi Buffont világbajnokként a Serie B-be is követni imádott csapatát, hogy láttam Gigi Buffont kivédeni Zidane fejesét, Inzaghi BL-döntős ziccerét, vagy épp Fekir ziccerét. Mesélni fogok minden idők egyik legjobb védelméről, amely a te neveddel kezdődött. Mesélni fogok rólad, és megőrzök magamban minden csodát, amit tőled kaptam.
Borzasztóan fogsz hiányozni a futballvilágból, drága Gigi, de ha valódi kezdőcsapat már nem is indul majd soha a te neveddel, az álomcsapatom 1-es meze mindörökké a tiéd marad.
Köszönünk mindent, drága Gigi! Nagyszerű pihenést és csodálatos hátralévő életet, campione!