Premier League „lepattanók” Itáliában
Szerző: Voce di Mauro Suma
Érdekes trendfordulót figyelhetnek meg azok az olvasóink, akik a 90-es évek eleje elkötelezett hívei a calciónak. Élénk emlékezetünkben él az az időszak, amikor az olasz klubok uralták az európai kupaporondot, és a játékospiacot is. Divat lett a milliomosok körében olasz futballklubot vásárolni (Berlusconival kezdve) és ebbe a körbe komoly gazdasági háttérrel rendelkező vállalatok is beszálltak (mint például a Parmalat). Szinte minden Serie A csapatnak volt legalább egy-két kiemelkedő képességű játékosa. A gigaklubok pedig majdnem két csapatnyi jó képességű futballistát tudtak felsorakoztatni. A angol csapatok pedig meglátták a lehetőséget, hogy csemegézzenek a Serie A-ból sztárparádéjából. Egyre többen lettek azok a játékosok, akik a Serie A küzdelmeit maguk mögött hagyva Angliában kerestek maguknak új kihívásokat.
A Chelsea igazi olasz kolóniát halmozott fel, hiszen Gianluca Vialli, Gianfranco Zola, Roberto Di Matteo és Pierluigi Casiragni is London kék felében lelt új otthonra. Ruud Gullit és Hernán Crespo is bejárta ezt az útvonalat. Említhetném a West Ham-nél tárt karokkal fogadott Paolo Di Caniót, vagy a Lazióból a Manchester Unitedhez igazoló Juan Sebastian Verónt, és Karel Poborskyt is. Az Itáliában szenvedő Patrick Vieira és Thierry Henry pedig az Arsenalhoz költözve vált igazi klublegendává.
Karel Poborsky
A fordulat
Azonban a 2010-es évektől kezdve az már a legnagyobb olasz klubok elkezdtek komoly adósságokat görgetni maguk előtt. Ezzel párhuzamosan pedig a Premier League gazdaságilag szépen lassan az összes európai topbajnokság fölé nőtt. Hogy egy aktuális példával érzékeltessem a helyzetet: 2025 nyarán a Championshipből frissen feljutó Sunderland 191,9 millió eurót költhetett játékosvásárlásra a Transfermarkt.hu adatai szerint. Az olasz csapatok közül a nyári Mercatón legaktívabb Milan pedig 161 millió eurót. Ez az összehasonlítás nyilván erősen sarkított és támadható. Ugyanakkor azt szolgálja érzékeltetni, hogy a Serie A topklubjainak pénzügyi lehetőségei nagyjából a Premier League középcsapatok büdzséjével vetekednek. Az Olaszországból Angliába költözés iránya pedig megfordult. Mára az itáliai csapatok kényszerülnek ügyeskedésre, most ők próbálnak a Premier League-ből „lepattanókhoz” jutni.
A folyamat szakmailag is indokolható. A Premier League tempója, intenzitása, és fizikális igénybevétele nagyon magas, amihez minden játékosnak alkalmazkodni kell. Rákényszerülnek az azonnali, villámgyors döntéshozatalra. Tökéletes technikai képzettség kell ahhoz, hogy a játék elemeit a megfelelő sebességgel tudják végrehajtani. Taktikailag pedig minden téren otthon kell lenniük, a letámadástól kezdve a felállt védelem elleni játékon át a fegyelmezett védekezésig.
A nagyobb sebesség pedig minden téren kincset érhet a Serie A-ban, ahol még a legjobb csapatok is nagy hangsúlyt helyeznek a stabil védekezésre. A nagyon taktikus, fegyelmezett csapatok meccsein pedig kevés helyzetből kell gazdálkodni. Gyakran egy-egy egyéni villanás dönti el a párharcokat. A magasabb sebességi fokozathoz szokott játékosokkal sokkal könnyebb felgyorsítani egy csapat játékát. Az építkezésben, a vertikális játékban, az átmenetek hatékony lejátszásakor, és a kontráknál egyaránt. Nem véletlen tehát, hogy egyre több a PL-ből érkező játékos tud Olaszországban hasznos lenni, vagy akár kiemelkedőt alkotni. A következőkben a olasz topcsapatokra fókuszálva igyekszem tetten érni az Angliából történő játékosbeáramlást a Serie A-ba.
Milan
A Rossoneri keretében van talán a legtöbb Premier League „lepattanó.” Különösen a Chelsea-vel ápoltak az elmúlt pár évben kiemelkedően jó viszonyt. A londoni kékektől érkezett a 2022-es bajnokcsapatba alapembernek számító Fikayo Tomor, Olivier Giroud duó. Hozzájuk később Ruben Loftus-Cheek, Christian Pulisic, majd idén nyáron Christopher Nkunku is csatlakozott. Egyikük sem számított a Chelsea-nél kulcsjátékosnak, ki a kora, ki pedig a sérülékenysége miatt, de a Milan színeiben Nkunku-t kivéve kifejezetten sokat hozzátettek a csapat játékához. A Brightontól elhozott Pervis Estupinán egyelőre meg sem tudta közelíteni az Angliában mutatott játékát, de ez még változhat. Januárban pedig a West Hamtől érkezett a rutinos Niclas Füllkrug, akinek a fejesgóljával nyert a Milan legutóbb a Lecce ellen.
Napoli
Jó néhány komoly üzletet kötöttek a Napolinál angol csapatokkal. A Fulhamtől egy év kölcsön után aprópénznek számító 16 millió euróért szerződtették André-Frank Zambo Anguissát. A kameruni középpályás pedig a mai napig a csapat motorja, és ha egészséges, minden edzőnél kihagyhatatlan volt a kezdőből. A Brightontól elhozott skót Billy Gilmour nem ment akkorát, mint kameruni csapattársa, de hasznos kiegészítő embere a Partenopeinek. Romelu Lukakunak is van PL tapasztalata bőséggel. Azonban a legnagyobb húzás kétségtelenül Scott McTominay megszerzése volt. A sokoldalú és gólérzékeny skót mindenes a Vörösöknél egyre jobban háttérbe szorult a nagy pénzért vett sztárok között. Nápolyban azonban kivirágzott, a liga legjobb középpályásává nőtte ki magát. 30 milliós vételárát pedig többszörösen is megszolgálta. Idén nyáron Kevin De Bruyne és Rasmus Hojlund is beállt ebbe a sorba. Kettejük közül a dán centernek egyelőre sikerült is maradandót alkotni. Ha pedig De Bruyne végre felépül, sok színt vihet még az olasz címvédő játékába.
Inter
Az Inter háza táján nem igazán volt megfigyelhető ez a tendencia. Christian Eriksen 2019-ben volt tulajdonképpen az első Britanniából érkező fecske. A dán klasszis a Tottenhamtől 27 millió euró fejében érkezett meg az akkor még Antonio Conte vezette Nerazzurrihoz. Henrikh Mkhitaryan ugyan nem közvetlenül a Premier League-ből, hanem a Romából igazolt az Interhez. Talán mégis belefér ebbe a kategóriába az Arsenalnál és a Manchester Unitednél eltöltött évei okán. Ezután egy darabig csend volt angol-olasz irányban, a kék-feketék ugyanis inkább a belső piac uralására, és az erős, rutinos mag egybentartására törekedtek. Az aktuális idényben viszont Manchester City kezdőjéből kikerülő Manuel Akanjit sikerült kölcsönben a San Siróba csábítani. A svájci bekk pedig hamar alapemberré vált Christian Chivunál, és nem kizárt, hogy nyártól végleg Milánóban marad.
Juventus
Az olasz nagyok közül a Juventusnál figyelhető meg legkevésbé az angol piacról való csemegézés. A Bournemouth-tól igazolt egy szem Lloyd Kelly szerepét is nehéz megítélni, mert különböző posztokon teljesen más-más feladatot látott el. Meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott eddig Thiago Motta, Igor Tudor, és Spalletti játékrendszerében egyaránt. Nem igazán tudott kiemelkedőt alkotni. Paul Pogba visszatérését Manchesterből Torinóba a doppingügye miatti eltiltás beárnyékolta. Mivel egyáltalán nem játszott, az ő igazolását nem tekintem relevánsnak ebből a szemszögből.
Roma
Végül elérkeztünk a Farkasokhoz, ahol szintén megvolt az angol import, de végül Chris Smallingon kívül nem igazán váltotta meg eddig senki a világot. A Manchester Unitedtől 2019-ben igazolt angol bekk öt szezont húzott le Rómában a védelem oszlopaként. Jó teljesítményével, akárki játszott épp mellette, legyen szó Gianluca Manciniről, Ibanezről, Kumbulláról, vagy Diego Llorentéről, mindig tartást adott a rómaiak védelmének. Egy szezon erejéig megfordult a csapatnál a szintén Manchesterből áttelepülő Nemanja Matic, és a Liverpoollal angol bajnok és BL győztes Georginio Wijnaldum is, de egyikük sem alkotott kiemelkedőt. Idén a kölcsönben érkező Kostas Tsimikas, Donyell Malen duótól várnak sokat Gasperiniék. Kettejük közül egyelőre a görög balhátvéd munkásságát lehet megítélni eddig, mert Malen csak januárban tette át a székhelyét Birminghamből az olasz fővárosba. Tsimikas eddig nem élvezte igazán Gasperini kegyeit. Mivel azonban sok sérültje van a Farkasoknak, az olasz tréner kénytelen lesz bevetni a Liverpoolból Kerkez érkezésével kiszoruló balbekket.
