Megvédené címét a Squadra Azzurra – kezdődik az Európa-bajnokság!
Szerző: Benedicto
Kevesebb mint egy hét választ már el minket a 2024-es Európa-bajnokság kezdetétől, sőt, 7 nap múlva ilyenkor már azt is tudni fogjuk, hogyan indította a tornát a címvédő Squadra Azzurra.
Senki nem gondolta volna korábban, hogy a 2020-as Eb-t 2021-ben játsszák majd le – ahogy talán azt sem, hogy a finoman szólva sem történelme legszebb napjait élő Azzurri meg tudja nyerni a kontinenstornát. Mégis így történt: Roberto Mancini vezérletével egy rekordokat döntögető, remek futballt játszó, csodálatosan szerethető olasz válogatott állt össze 2021-ben, arra a csapatra pedig egyik ellenfélnek sem volt ellenszere.
Bár a szokásosnál rövidebb idő telt el ezúttal két Európa-bajnokság között, ebben a 3 évben is rengeteg minden változott az olasz válogatott háza táján, így ezúttal még a 2021-esnél is megjósolhatatlanabb, mire lehet képes Európa legjobbjai ellen Olaszország.
Az Eb-eufória után gyors és roppant fájdalmas volt a felocsúdás, amit a vb-selejtezők okoztak: mint közismert, Olaszország elszórakozta utolsó csoportmeccseit a selejtezők során, így pótselejtezőre kényszerült, ahol Észak-Macedónia ellen vérzett el a csapat, amivel sorozatban második világbajnokságáról is lemaradt.
Bár a vb-kudarcot még “kihordta lábon” Roberto Mancini szövetségi kapitány, néhány hónappal később éppen ő maga döntött úgy, hogy hátat fordít a hazájának, és a pénz hívó szavára rábólintva Szaúd-Arábia szövetségi kapitánya lett. Hogy a padon történt váltást viszonylag simán le tudta vezényelni az Azzurri, azt köszönjük meg Aurelio De Laurentiisnek: a Napoli önfejű presidentéje mindössze hetekkel azelőtt kergette el friss bajnok csapata sikeredzőjét, az eredetileg egy éves szünetre készülő Luciano Spalletti pedig a válogatott felkérésére nem tudott nemet mondani.
A 65 éves mester hasonló játékfelfogást képvisel elődjéhez, és ugyanúgy 4-3-3-as alapfelállásban gondolkozik, így az érkezésével nem kellett teljesen új rendszert megszokniuk a játékosoknak, az átállás többé-kevésbé zökkenőmentes volt. Augusztusi kinevezése óta Spalletti 9 meccsen vezényelhette csapatát, ezeken 5 győzelem, 3 döntetlen és egy vereség a mérleg.
2021-hez képest alaposan átalakult a játékoskeret is, és legyünk őszinték, nem feltétlenül pozitív irányba. Visszavonult az akkori csapat két igazi nagy öregje, vezére: Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini, akik nem csak a pályán nyújtott hihetetlen teljesítményükkel, hanem az öltözőbe hozott rutinjukkal, mentalitásukkal is pótolhatatlanok. Az akkori legerősebb kezdőből rajtuk kívül különböző okokból Leonardo Spinazzola, Marco Verratti, Ciro Immobile és Lorenzo Insigne sem kerettagok, ahogy az akkor szintén fontos szerepet kapó Domenico Berardi, Manuel Locatelli, Alessandro Florenzi, vagy épp Matteo Pessina sem.
Összességében a 26 fős keretben mindössze 9 olyan játékos van, akik Eb-címvédőnek mondhatják magukat: Donnarumma, Meret, Di Lorenzo, Bastoni, Barella, Cristante, Jorginho, Chiesa és Raspadori. És sajnos közülük kevesen vannak, akik jobb formában érkeznek a mostani tornára, mint a 2021-esre…
Ahogy említettem, Spalletti alapfelállása várhatóan ugyanúgy a 4-3-3 lesz az Eb-n, mint Mancinié volt 3 éve. A kapuban Donnarumma még úgy is kirobbanthatatlannak tűnik, hogy sok kritika érte őt az elmúlt években, és mind Meret, mind Vicario jó formában vannak. A védelem összeállítását egyelőre megtippelni is nehéz, talán csak Bastoni és Dimarco helye tűnik fixnek. A jobb oldalon Di Lorenzo tűnik első szánú választásnak, de a Juvéval remek idényt záró Cambiaso szereplése sem elképzelhetetlen ott – ő bár alapból balhátvéd, de Dimarco kiszorítására kis esélyt látunk, zebrakmezben pedig rendszeresen szerepelt a jobb szélen is. Ha tippelnem kell, a Di Lorenzo, Mancini, Bastoni, Dimarco védelmet fogjuk látni az első meccseken, de Riccardo Calafioriról se feledkezzünk meg. A védelem dolgát tovább nehezíti Acerbi és Scalvini ügye, akik mindketten sérülés miatt maradtak ki a keretből.
A középpályán 3 éve megingathatatlan volt a Barella, Jorginho, Verratti sor – előbbi kettő jó eséllyel most is alapember lesz. Barella lehet a válogatott egyik legfőbb vezére, az Inter egyik legjobbjaként mára jelentős tapasztalattal bíró, fáradhatatlan középpályás munkájára óriási szüksége lesz a csapatnak – mind bízunk benne, hogy valóban nem komoly az izomsérülése. Érdekes kérdés, hogy ki lesz Spalletti választása Verratti korábbi helyére: Cristante, Pellegrini, vagy az a Fagioli, akinek hosszú eltiltása után már a keretbe való nevezése is sokakat meglepett?
Pellegrinivel ugyanakkor akár a támadásban is számolhat Spalletti, aki ebben az esetben egy klasszikus szélsővel, egy centerrel, és egy középre húzódó, visszavont támadóval rohamozhat majd. Bár Del Pierohoz, Tottihoz, Baggiohoz mérhető világklasszisok ezúttal sincsenek az olasz válogatott támadósorában, sok variációs lehetőséget nyújt a Chiesa, Raspadori, Retegui, Scamacca, Zaccagni, El Shaarawy (+Pellegrini?) névsor. Ha klasszikus 4-3-3, akkor Chiesa, Retegui/Scamacca, Raspadori/Zaccagni összetétel várható, ha viszont az előbb felvázolt hibrid megoldás, akkor Chiesa, egy középcsatár, és Pellegrini.
A legnagyobb csodát Olaszországban egyértelműen Federico Chiesától várják, aki 2021-ben épp az Eb-n írta be a nevét a legnagyobbak közé, és bár azóta túl van egy nagyon súlyos sérülésen és néhány gyengébb szezonon, a válogatottban rendre jól teljesít, és Barella mellett talán a válogatott egyetlen igazi klasszisának számít jelenleg.
Véleményem szerint a legvalószínűbb alapfelállás ez lesz: Donnarumma – Di Lorenzo, Mancini, Bastoni, Dimarco – Barella, Jorginho, Pellegrini – Chiesa, Retegui, Raspadori
Az olasz válogatott útja a sikertelen vb-selejtező(k) után az Eb-re sem volt sima, hiszen csupán az utolsó fordulóban tudta megváltani a repjegyét az együttes. A csoportot domináló Anglia elleni oda-vissza vereség bár nem ért minket váratlanul, de mindenképpen fájdalmas volt, nagyobb gondot jelentett viszont, hogy Észak-Macedóniát megintcsak nem sikerült megverni, a náluk hagyott 2 pont kis híján sokba került a végelszámolásnál. Végül az utolsó fordulóban, az ukránok elleni ki-ki meccsen már egy pont is elég volt az Azzurrinak, Donnarummáék pedig hozták is az olaszos 0-0-t – persze a hosszabbításban meg nem adott ukrán büntetőről most inkább ne beszéljünk…
A legutóbbi Európa-bajnokság sorsolásakor nem panaszkodhattunk, most viszont alaposan belenyúlt az Azzurri, hiszen az Eb halálcsoportjában kezdik meg a szereplésüket Spanyolország, Horvátország és Albánia ellen. Érdekesség, hogy a spanyolokkal a 2008-as Eb óta mindig összecsap legalább egyszer Olaszország, sorozatban az 5. Eb-n összesen a 6. egymás elleni meccsükre készülhetnek már.
A 2021-ben látott “páneurópai”, sok ország nagyvárosaiban rendezett Eb-formátum már a múlté, a házigazda ezúttal Németország lesz. Olaszország június 15-én, szombaton kezdi a szereplését Dortmundban Albánia ellen, június 20-án, csütörtökön a spanyolokkal játszik Gelsenkirchen-ben, végül június 24-én, hétfőn Horvátország ellen zárja a csoportkört Lipcsében. Mindhárom meccs 21:00-kor kezdődik majd magyar idő szerint. Minden csoport első két helyezettje, valamint a 4 legjobb csoportharmadik jut tovább a legjobb 16 közé, továbbjutás esetén Köln, Berlin, München vagy Frankfurt Am Main lehet az Azzurri nyolcaddöntőjének helyszíne.
Ne feledjük, hogy mivel Olaszország a B, Magyarország pedig az A csoportból indul, viszonylag reális esély lehet egy olasz-magyar nyolcaddöntőre is: ha mindkét csapat csoportja 2. helyén zár, akkor június 29-én Berlinben egymás ellen folytatja majd két kedvencünk a nagy utazást.
Addig viszont az olaszokra vár még egy utolsó felkészülési meccs, ma este 20:45-ös kezdéssel Bosznia-Hercegovina lesz az ellenfél az Empoli stadionjában. Bízzunk egy sérülés- és problémamentes, hibátlan főpróbában!
Olaszország tehát címvédőként, de jelentősen átalakulva, megtépázva érkezik az Európa-bajnokság első meccseire. Átalakult kerettel, kevesebb igazi vezérrel és nagy egyéniséggel, új szövetségi kapitánnyal, ráadásul a 2020-2021 környékén mutatott parádés formánál mindenképpen szerényebb teljesítménnyel, de ott lesz a kontinensviadalon. És ha Olaszország ott van, akkor Olaszországot sohasem lehet leírni, amit számtalan alkalommal bizonyítottak már.
A Squadra Azzurra vitán felül nem tartozik a hamarosan kezdődő torna legnagyobb esélyesei közé, de őszintén hiszünk benne, hogy amennyiben a brutális csoportkört sikerül túlélni, senki nem szívesen találkozik majd ellenfélként Itália legjobbjaival…
Hajrá, srácok! Előre a címvédésért! Forza Italia!