Serie B: A Frosinone után a Genoa is bebiztosította a feljutást, pontlevonással sújtották a Parmat is – 36. forduló

Szerző: Szabolcs1987


serie-b-logo

Az olasz másodosztály (Serie B) 36. fordulójának mérkőzéseit péntektől vasárnapig bonyolították le.

Már csak egy feljutó hely kiadó

A Pisa otthonába látogatott immáron biztos feljutóként az éllovas Frosinone. A listavezető pedig újabb lépést tett a Serie B bajnoki címe felé, miután a rémálomszerűen kezdődő összecsapáson végül újabb három pontot zsebelt be. Szinte még visszhangzott a kezdő sípszó, amikor megszületett a hazai vezető találat. Azonban ez nem bizonyult elegendőnek és végül vendég sikert hozott a találkozó. Nagy Ádám végig a pályán volt és egy sárga lap fűződik a nevéhez. Remek játékkal tette biztossá feljutását a Genoa, amely a középmezőnyhöz tartozó Ascoli felett diadalmaskodott. Fabio Grosso után tehát Alberto Gilardino is a legmagasabb osztályban vezetheti csapatát az előttünk álló szezonban. A Grifoninak még Coda kihagyott büntetője is belefért. Öt nyeretlen bajnoki után tudott győzni a Südtirol. Az együttes a Ternana otthonából hozta el mindhárom bajnoki pontot.

Ugyan a Bari nem tudott nyerni a Modena vendégeként, azonban a bajnoki harmadik hely gyakorlatilag már borítékolható a Kakasoknak. A döntetlen után még mindig öt pont a tabellán az előny a Südtirollal szemben. Gianluca Lapadula vezérletével parádézott a Cagliari a Perugia otthonában. A szárdok támadója két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, így oroszlánrészt vállalva a kiütéses győzelemből. A hazaiak pedig kieső helyen és nagyon nehéz helyzetben várhatják az utolsó két fordulót. Szinte biztos, hogy legjobb esetben is már csak egy osztályozós pozíciót tudnak elcsípni. Belerondított a Brescia nagy sorozatába a hét közben egy ponttal megrövidített Parma. Balogh Botond a 70. percben lépett pályára és a büntetéssel együtt is versenyben maradt csapata a negyedik helyért vívott csatában. Az Oroszlánok viszont visszacsúsztak az osztályozós helyre.

Fél lábbal a Serie C-ben a Benevento, további pontokat vontak le a Regginától

Immár hét pont mínuszban a Reggina csapata, amely a Como gárdáját győzte le az elmúlt hétvégén. A győzelem dacára így kicsúsztak a top 8-ból, azonban egyáltalán nem reménytelen a helyzet, mivel lemaradásuk csupán egy pont. A vendégek ugyan háromszor is megzörgették a calabriaiak hálóját, ám mivel ezek közül csak egy alkalommal szabályos körülmények között, így üres kézzel távoztak. Három győzelem után a Cosenza otthonában botlott a Venezia. A döntetlen igazából egyik csapatnak sem volt jó. A Cosenza így nincs automatikus bennmaradást jelentő pozícióban, míg a Venezia a legjobb 8-on kívül rekedt.

Újabb szöget vert be a Spal koporsójába a Palermo. A ferrarai csapat ezzel a vereséggel az utolsó előtt helyen, míg a Rosanero már a 7. pozícióban, tehát osztályozót játszhatna a csapat az élvonalba jutásért. A végére maradt egy rendkívül fontos kiesési rangadó, ahol a Benevento a Serie C, míg ellenfele, a Cittadella a bennmaradás felé tett komoly lépést. A Boszorkányok tehát szinte biztosan a harmadik vonalba kényszerülnek, a Cittadella pedig bennmaradást érő helyen tanyázik jelenleg.

Szombaton rendezik az utolsó előtti fordulót

Szombat délután egy időpontban fog zajlani mind a 10 mérkőzés a 37. fordulóban. Izgalmasnak ígérkező összecsapás lesz bőven. A Cagliari-Palermo ütközet a playoff helyekért vívott csatában fontos találkozó. A csúcsrangadó azonban a Frosinone-Genoa mérkőzés lesz, amely eldöntheti vagy épp kiélezetté teheti a bajnoki címért vívott küzdelmet. Szóval izgalomból nem szenvedünk majd hiányt a hét utolsó előtt napján.

A Serie B 36. fordulójának eredményei:

Perugia – Cagliari 0-5 (0-3)

Gólszerzők: Lapadula (5., 87.), Azzi (30.,), Mancosu (45.), Kourfalidis (49.)

Ternana – Südtirol 0-1 (0-1)

Gólszerző: Curto (42.)

Reggina – Como 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Strelec (22., 52.), ill. Cutrone (89.)

Kiállítva: Menez (90+4.), ill. -.

Pisa – Frosinone 1-3 (1-1)

Gólszerzők: Gliozzi (1.), ill. Rus (32.- öngól), Borrelli (52.), Caso (77.)

Modena – Bari 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Diaw (77.- büntető), ill. Ricci (34.)

Genoa – Ascoli 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Bani (16.), Badelj (63.), ill. Marsura (68.)

Cosenza – Venezia 1-1 (0-1)

Gólszerzők: D’Urso (90.), ill. Pohjanpalo (34.)

Cittadella – Benevento 3-1 (1-1)

Gólszerzők: Vita (28.), Maistrello (82.), Carriero (89.), ill. Pettinari (18.)

Palermo – Spal 2-1 (2-0)

Gólszerzők: Meccariello (29.- öngól), Brunori (35.), ill. Varnier (66.)

Parma – Brescia 2-0 (2-0)

Gólszerző: Benedyczak (11., 17.)

A Serie B aktuális állása a 36. forduló után:

(Fotó: Lega B Twitter)

A Serie B 36. fordulójának legjobb 11-e:

Giacomo Poluzzi (Südtirol); Paulo Daniel Dentello Azzi (Cagliari), Marco Curto (Südtirol), Mattia Bani (Genoa), Giacomo Ricci (Bari); Christian D’Urso (Cosenza), Alessio Vita (Cittadella), Jacopo Segre (Palermo); David Strelec (Reggina), Artur Benedyczak (Parma), Gianluca Lapadula (Cagliari)

A Serie B góllövő listájának élmezőnye:

19 gólos: Gianluca Lapadula (Cagliari)

18 gólos: Joel Pohjanpalo (Venezia)

16 gólos: Walid Cheddira (Bari), Matteo Brunori (Palermo)