Serie B: Döntetlen a szuper rangadón, később rendezik a Perugia-Reggina találkozót – 29. forduló

Szerző: Szabolcs1987


serie-b-logo

Az olasz másodosztály (Serie B) 29. fordulójának mérkőzéseit péntektől vasárnapig bonyolították le.

Pontosztozkodás a forduló rangadóján

Érdekes fordulón vagyunk túl. Szardínián és Cittadellában potyogtak a gólok, Perugiában halasztottak, a fennmaradó hét helyszínen pedig összesen láthatott öt gólt a publikum. A tabella első öt helyén található csapata közül példának okáért egyedül a Genoa volt képes gólt szerezni ebben a körben.

Az első helyszínünk Bari, ahol a Kakasok a forduló rangadóján fogadták a liga első Frosinone csapatát. Sajnos ez az összecsapás csak a két csapat tabellán elfoglalt helyezése alapján volt derbi, ugyanis összesen három kaput eltaláló kísérlet volt a mérkőzésen 1-2 arányban. A Giallazzurri előnye ezzel ugyan némileg csökkent a tabella élén, azonban aggódniuk így sem kell továbbra sem az esetleges pozícióvesztés miatt. A hazai alakulat is maradt a dobogón ezzel az eredménnyel. Az élcsapatok közül nem csak egyedüliként jegyezhetett lőtt gólt, de az egyetlen három pontot begyűjtő csapat lett a Genoa. Ellenfelük a középmezőnyben tanyázó Ternana volt. A Grifoni végig dominálta a mérkőzést és egyetlen kaput eltaláló lövést engedélyezett a vendég gárdának. Ezzel a Genoa lemaradása a második helyen 9 pont és némi lépéselőnyre tett szert a csapat a Barival szemben.

A Parma vendége volt a Südtirol csapata. A hazai csapat elképesztő mezőnyfölényben játszott dobogóra hajtó riválisa ellen, azonban 22 lövési kísérlete közül egy! talált kaput, ami pontosan annyi, mint ahányszor a vendégek dolgoztatták meg ellenfelük kapusát. A különbség csupán annyi, hogy a Südtirol összesen három alkalommal vette célba a kaput. Mindemellé 76 %-os parmai labdabirtoklás és 13-3-as szögletarány társult. Baloght Botond zsinórban negyedik mérkőzését ülte végig a kispadon. Nagy Ádámmal a kezdőben a Pisa a Modena otthonában szenvedett vereséget szintén rúgott gól nélkül. A magyar középpályás a 84. percben hagyta el a pályát, de a helyére beálló Torregrossa sem tudta döntetlenre menteni az eredményt.

Két helyszínre korlátozódott a gólzápor

Fordulatos találkozót láthatott a Cittadella és a Palermo szurkolótábora. A hazaiak két góllal is vezetni tudtak, de innen a Rosanero képes volt megfordítani az összecsapást, majd végül jött a vendéglátók harmadik gólja, illetve a végén még egy kiállítás is, szintén a Cittadellából. Érdekesség, hogy a Palermo összes kaput eltaláló lövése góllal végződött. Szardínián ugyan hatot nem, de öt találatot láthatott a publikum és mivel az ötből négyet a Cagliari ért el az Ascoli ellen, így ez a hazai szimpatizánsoknak szívmelengető érzés lehetett. Bár 45 perc után a szárdok álltak rosszabbul, de a második félidei Lapadula parádénak köszönhetően sima hazai siker született.

Kiesési rangadók maradtak a végére. A Brescia Velencébe látogatott. A Venezia otthonában ugyan már harmadik veretlen meccsét vívta zsinórban a csapat, de mivel ez a széria nem csak veretlen, hanem nyeretlen is, így nem sokra mennek vele. Hiába a döntetlen, ez az eléggé fogatlan oroszlánokból álló csapat immár a tabella utolsó helyén szerénykedik. Köszönhető mindez az ezúttal kimondottan tetszetős játékot bemutató Cosenza alakulatának, amelynél úgy tűnik a sorminta szerint egy nagy vereséget egy győzelem követ. Az áldozat a Spal volt, amely így szintén legyőzője mögé került a tabellán. A hazaiak pedig reménykedhetnek benne, hogy megszakad a sorozat és a Frosinone ellen nem egy nagy verés következik, hanem egy bravúr. A Benevento a Como csapatát fogadta és bár a Boszorkányok nagyon gyengén játszottak, a vendégeknek jóval több lehetőségük volt, gól nem született a találkozón.

A Perugia és a Reggina mérkőzése elmaradt az Umbria régióban tapasztalható szeizmikus észlelések miatt, a találkozót egy későbbi időpontban pótolják.

Pénteken folytatás

A 30. forduló rangadója, bár lehet, hogy ez a csapatok formáját elnézve túlzás, de a Cagliari és a Reggina mérkőzése lesz. Ezen kívül az élcsapatok gyakorlatilag egytől-egyig kiesés elől menekülő csapatokkal mérkőznek majd.

A Serie B 29. fordulójának eredményei:

Cagliari – Ascoli 4-1 (0-1)

Gólszerzők: Lapadula (56., 84.), Mancosu (61.), Zappa (88.), ill. Forte (19.)

Venezia – Brescia 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Pohjanpalo (50.), ill. Van de Looi (61.)

Parma – Südtirol 0-0 (0-0)

Modena – Pisa 1-0 (1-0)

Gólszerző: Strizzolo (8.)

Cittadella – Palermo 3-3 (2-2)

Gólszerzők: Maistrello (3., 74.), Antonucci (23.- büntető), ill. Di Mariano (33.- büntető, 64.), Brunori (45+2.)

Kiállítva: Branca (85.), ill. -.

Benevento – Como 0-0 (0-0)

Kiállítva: Tello (47.), Stellone (51.- pályán kívül), ill. -.

Bari – Frosinone 0-0 (0-0)

Genoa – Ternana 1-0 (1-0)

Gólszerző: Badelj (13.)

Cosenza – Spal 1-0 (0-0)

Gólszerző: Brescianini (65.)

Perugia – Reggina Elhalasztva

A Serie B aktuális állása a 29. forduló után:

(Fotó: Lega B Twitter)

A Serie B 29. fordulójának legjobb 11-e:

Niccolo Manfredini (Benevento); Gabriele Zappa (Cagliari), Giovanni Zaro (Südtirol), Antonio Pergreffi (Modena), Antonio Candela (Venezia); Francesco Di Mariano (Palermo), Tommie Van de Looi (Brescia), Marco Brescianini (Cosenza), Francesco Gelli (Frosinone); Tommy Maistrello (Cittadella), Gianluca Lapadula (Cagliari)

A Serie B góllövő listájának élmezőnye:

15 gólos: Walid Cheddira (Bari)

14 gólos: Matteo Brunori (Palermo)

13 gólos: Gianluca Lapadula (Cagliari)