Serie B: Simán győzött a Genoa és a Frosinone, elmozdult az utolsó helyről a Spal csapata – 28. forduló
Szerző: Szabolcs1987

Az olasz másodosztály (Serie B) 28. fordulójának mérkőzéseit szombattól hétfőig bonyolították le.
Kettészakadóban a mezőny a tabella elején
Kezd nyílni az olló a negyedik helyezett Südtirol és a feljutásra ácsingózó többi együttes között. A tabella első négy helyén állomásozó együttes remek formája a 28. fordulót követően is kitart.
Kezdjük a sort a listavezetővel. A Frosinone csapata ezúttal a Venezia együttesét látta vendégül és esélyeshez méltóan játszva simán hozta az összecsapást. Külön kiemelendő a fiatal támadó Samuele Mulattieri remek formája, aki már négy gólt szerzett legutóbbi öt meccsén, mindezt úgy, hogy ebből az öt összecsapásból három alkalommal is csak rövid időt töltött a pályán. Csak egy csapat volt a pályán a Genoa és a Cosenza összecsapásán. A kiesőjelölt csapat nemhogy kaput nem talált a 90 perc alatt, de bármiféle kísérletből is mindössze kettőt jegyezhetett fel. Ezzel szemben a Genoa közel 30-szor kísérletezett, igaz csupán négy lövés talált kaput, de az a négy egyaránt a hálóban landolt. A Grifoni csapatában is ki kell emelni a román hátvédet Radu Dragusint, aki egyrészt kirobbanthatatlan a genovaiak védelméből, másrészt legutóbbi négy fellépésén harmadik találatát jegyezte.
Nem játszott jól a Bari az Ascoli ellen. Viszont a Kakasok több, mint egy félidőn keresztül emberelőnyben futballozhattak és a kiállítást követő büntetőből végül, ha nehezen is, de meglett a gárda zsinórban harmadik sikere. A tizenegyest értékesítő Cheddira három fordulónyi gólcsendet követően volt ismét eredményes. Hozta a kötelezőt a Südtirol csapata is a kiesés elől menekülő Perugia ellen. A Barihoz hasonlóan a tabella negyedeik helyezettje is emberelőnyben fejezte be az összecsapást, bár ők csupán néhány percig voltak a mérkőzés végén egyel többen. A hajrában Zaro gólját ráadásul érvénytelenítették is.
A várakozásoknak megfelelően kiegyenlített küzdelmet hozott a Pisa és a Palermo összecsapása. A magyar válogatott középpályás, Nagy Ádám ezúttal a második félidőre érkezett, csereként beállva. A döntetlen mellett a mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy gól nélküli állásnál Matteo Brunori büntetőt hibázott. Ismét Gigi Buffonnal a kapuban, de Balogh Botondot ezúttal is nélkülözve vendégszerepelt a Parma a Reggina otthonában. Az Oreste Granillo közönségének azonban tovább kell várnia, hogy ismét a bajnokság első felében megszokott csapatot lássa a pályán. A calabriai csapat ezúttal is gyengén játszva szenvedett vereséget. A Ducali szekerét pedig ismét a Vazquez-Ansaldi páros repítette győzelemig.
Feljebb lépett a Spal, immár öt meccse veretlen a Como
Nagyon fontos három pontot zsebelt be a Spal együttese. A ferrarai csapat ezzel egyetlen fordulót követően el is mozdult az utolsó helyről. Az áldozat a Cittadella volt, akiknek szintén égetően fontos lenne a pontok gyűjtése. Bár az osztályozó helyen tartózkodó Venezia még ezzel együtt is öt pontra van, azaz közvetlen veszély egyelőre nem fenyegeti a csapatot. Folytatódott a Como veretlenségi sorozata is. A hullámvölgybe keveredett Modena ellen előbb egy kezezés miatt érvénytelen, majd egy érvényes gólt szerezve sikerült szoros győzelmet aratni.
Továbbra is képtelen a három pont begyűjtésére a Brescia. Viszont ezúttal legalább olyan eredményt értek el, ahol a döntetlen is meglepetésszámba ment. A Cagliari látogatott a Mario Rigamonti stadionba és egy ponttal térhetett haza. Végezetül két rossz formában lévő gárda jó mérkőzése a sor végén. A Ternana és a Benevento gól gazdag döntetlent vívott egymással. A Ternana zsinórban hatodik meccsén képtelen nyerni, míg a Boszorkányok legutóbbi 11 fellépésükből csupán egy Brescia elleni győzelmet tudnak felmutatni. A többi találkozó vagy egy vagy 0 pontot hozott a kiesés ellen küzdő csapat számára.
Pénteken rajtol a 29. forduló
A következő játéknap kétségkívül legnagyobb érdeklődéssel várt meccse a Frosinone vendégjátéka lesz Bariban. Mindenképpen említést érdemel tovább a Südtirol-Parma összecsapás is. A Genoa a pocsék formában lévő Ternana együttesét fogadja.
A Serie B 28. fordulójának eredményei:
Pisa – Palermo 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Sibilli (86.), ill. Di Mariano (38.)
Reggina – Parma 0-1 (0-0)
Gólszerző: Vazquez (68.)
Ternana – Benevento 2-2 (2-2)
Gólszerzők: Mantovani (7.), Coulibaly (32.), ill. Acampora (20.), Tello (45+1.)
Südtirol – Perugia 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Mazzocchi (25.), Curto (74.), ill. Casasola (45.- büntető)
Kiállítva: -. ill. Rosi (90+3.)
Spal – Cittadella 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Fetfatzidis (41.), Prati (72.), ill. Ambrosino (79.- büntető)
Frosinone – Venezia 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Mulattieri (15., 50.), Caso (47.)
Como – Modena 1-0 (0-0)
Gólszerző: Cerri (51.)
Brescia – Cagliari 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Bisoli (77.), ill. Lapadula (67.- büntető)
Ascoli – Bari 0-1 (0-1)
Gólszerző: Cheddira (45+3.- büntető)
Kiállítva: Falasco (42.), ill. -.
Genoa – Cosenza 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Dragusin (33.), Gudmundsson (57.), Puscas (59.), Jagiello (79.)
A Serie B aktuális állása a 28. forduló után:

A Serie B 28. fordulójának legjobb 11-e:
Nicolas (Pisa); Anthony Oyono (Frosinone), Marco Curto (Südtirol), Valerio Mantovani (Ternana); Francesco Di Mariano (Palermo), Giannis Fetfatzidis (Spal), Gennaro Acampora (Benevento), Cristian Ansaldi (Parma); Albert Gudmundsson (Genoa), Alberto Cerri (Como), Samuele Mulattieri (Frosinone)
A Serie B góllövő listájának élmezőnye:
15 gólos: Walid Cheddira (Bari)
13 gólos: Matteo Brunori (Palermo)
11 gólos: Gianluca Lapadula (Cagliari)