Serie B: Gól gazdag mérkőzésen ért véget az éllovas veretlen sorozata, hosszú idő után győzött a Reggina, ötöt számoltak a sereghajtó Cosenzára – 26. forduló
Szerző: Szabolcs1987

Az olasz másodosztály (Serie B) 26. fordulójának mérkőzéseit péntektől vasárnapig bonyolították le.
Kihasználták a riválisok a Frosinone első 2023-as vereségét
Egy döntetlent leszámítva eddig tökéletesen alakult a Frosinone számára 2023. Az együttes halmozta a sikereket, egyre távolodott az üldözőktől és fél lábbal már a Serie B idei bajnokának érezhette magát. A legutóbbi hétvégén a Parma látogatott a listavezetőhöz és bár a mérkőzés kép alapján a hazai csapat fölényben volt, a Ducali fantasztikus helyzetkihasználásának és veterán argentin játékosainak köszönhetően hét gólos mérkőzésen aratott győzelmet a liga első felett. Ráadásul a parmaiak oldalán kétszer is villant a piros lap. Balogh Botond ezúttal nem kapott szerepet a mérkőzésen, a kispadon foglalt helyet. Kíméletlenül kihasználta mindezt a dobogó második fokán álldogáló Genoa, Amely a 2023-ban eddig mindössze egyetlen győzelmet begyűjtő Spal ellen diadalmaskodott. A Grifoni esélyt sem adott ellenfelének, akik kaput eltalál lövés kísérlet nélkül zárták ezt az összecsapást.
Ugyan nem a legsimábban, de szintén hozta a kötelezőt a Bari csapata. Ellenfelük az a Brescia volt, amely ezzel tavaly november 27-e óta, amikor is a Spalt győzte le a csapat, két döntetlen mellett már a tizedik vereségét könyvelheti el. Egymást követő négy bajnoki vereség után lezárult a Reggina vesszőfutása. Az áldozat a Modena csapata volt és a siker mellett a calabriaiak annak is örülhettek, hogy az elmúlt három fordulóval ellentétben ezúttal senkit nem állított ki a játékvezető a csapatból. Döntetlennel zárult a Südtirol és a Palermo összecsapása. A Rosanero 71 %-os labdabirtoklását mindössze egyetlen kaput eltaláló kísérletre tudta beváltani, más kérdés, hogy az egy ponthoz ez is elég volt.
Lemondott Andreazzoli, agyonverték a sereghajtót
Egyre jobb formában a Cittadella, a csapat ezúttal a Ternana felett diadalmaskodott. Mindez azt eredményezte, hogy a Rossoverdi éléről lemondott Aurelio Andreazzoli, miután csapata a legutóbbi négy mérkőzésen két döntetlen mellett második vereségét szenvedte el. Győzelmet aratott Nagy Ádám csapata, a Pisa is. A Perugia ugyan vezetést szerzett Pisában, ám a hazai csapat emberhátrányban futballozva is megfordította az eredményt. Később aztán a vendégek is tíz emberre fogyatkoztak. A magyar válogatott középpályása a 82. percig pályán volt, akkor De Vitis váltotta.
Küzdelmes mérkőzésen született meg a forduló két gól nélküli döntetlenje közül az egyik Velencében. A Venezia és a Cagliari nem bírt egymással, így gólt nem, viszont kiállítást láthatott a nagyérdemű. Hasonló volt a forgatókönyv az Ascoli otthonában, ahol a Benevento vendégeskedett. A hazaiak már az első félidőben emberelőnybe kerültek, ám ezt nem tudták győzelemre váltani, a Boszorkányok kapuját viszont rendesen körbe lövöldözték. Azonban huszonkét kísérletükből csupán három lövés találta el a kapu felületét. Egyre kilátástalanabb a helyzet a Cosenza számára is. A tabella utolsó helyén szerénykedő együttes a Como otthonába látogatott és bár a mérkőzés képe alapján kiegyenlített találkozó volt, mégis nagy zakót mértek a liga utolsóra 5-1 arányban.
Kedden-szerdán újabb forduló
Hétközi játéknappal folytatódik a küzdelem. A tabella alapján a forduló legkomolyabb rangadójának a Parma és a Pisa összecsapása ígérkezik, ahol két magyar játékos is farkasszemet nézhet akár egymással. A Cagliari-Genoa csörte is jó kis mérkőzésnek ígérkezik két olyan csapat között, akiket azért jobbára egy osztállyal feljebb szokhattunk meg. Az éllovas Frosinone a szenvedő Spal vendége lesz.
A Serie B 26. fordulójának eredményei:
Pisa – Perugia 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Morutan (51.), Marin (58.), ill. Casasola (39.- büntető)
Kiállítva: Hermannsson (31.), ill. Paz (76.)
Frosinone – Parma 3-4 (1-3)
Gólszerzők: Caso (25.), Mulattieri (48.), Moro (71.), ill. Vazquez (6., 73.), Ansaldi (21.), Zanimacchia (35.)
Kiállítva: -., ill. Estevez (55.), Camara (86.)
Venezia – Cagliari 0-0 (0-0)
Kiállítva: Hristov (87.), ill. -.
Ternana – Cittadella 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Diakite (33.), ill. Crociata (68., 90+4.)
Kiállítva: Proietti (57.), ill. -.
Südtirol – Palermo 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Cisse (6.), ill. Soleri (49.)
Reggina – Modena 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Pierozzi (27.), Strelec (60.), ill. Tremolada (40.)
Como – Cosenza 5-1 (2-1)
Gólszerzők: Gabrielloni (13., 77.), Cutrone (45+4.- büntető), D’Orazio (47.- öngól), Ioannou (72.), ill. Marras (27.)
Brescia – Bari 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Benedetti (21.), Scheidler (90+3.)
Genoa – Spal 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Dragusin (77.), Gudmundsson (90+3.), Salcedo (90+7.)
Ascoli – Benevento 0-0 (0-0)
Kiállítva: -., ill. Improta (34.)
A Serie B aktuális állása a 26. forduló után:

A Serie B 26. fordulójának legjobb 11-e:
Alberto Paleari (Benevento); Salim Diakite (Ternana), Radu Dragusin (Genoa), Andrea Carboni (Venezia); Edoardo Pierozzi (Como), Giovanni Crociata (Cittadella), Franco Vazquez (Parma), Leonardo Benedetti (Bari), Antonio Barreca (Cagliari); Alessandro Gabrielloni (Como), Edoardo Soleri (Palermo)
A Serie B góllövő listájának élmezőnye:
14 gólos: Walid Cheddira (Bari)
13 gólos Matteo Brunori (Palermo)
10 gólos: Gianluca Lapadula (Cagliari)