Serie B: Cannavaro és Bucchi is belebukott csapata újabb vereségébe, Comoban lépett hatalmasat a feljutás felé a Frosinone – 23. forduló
Szerző: Szabolcs1987

Az olasz másodosztály (Serie B) 23. fordulójának mérkőzéseit péntektől vasárnapig bonyolították le.
Ismét nőtt a Frosinone előnye, egyre közelebb a dobogóhoz a Südtirol
Érdekes hétvégén vagyunk túl. A Genoa és a Reggina kisebb gödörbe került, ennek köszönhetően zárkózik rájuk a Südtirol és a Bari, de nem szabad elfelejteni a Palermo csapatát sem, amely szintén odasunnyogott az élmezőny mögé jó formájának köszönhetően.
Kezdésnek jöjjön az éllovas,amely egyre csak távolodik a mezőny többi részétől és bár ellenfeleik, ahogy most a Como is, képesek játékban egy szinten lenni Fabio Grosso csapatával, de valahogy mégis a végén mindig a listavezető jön ki jobban a történésekből. Ezúttal a Como vendége volt a Frosinone. Bár a kiesés elől menekülő hazaiak nem játszottak rosszul, de már az első játékrészben két gólos hátrányba kerültek, ami ki is tartott a találkozó végéig. Mivel a két közvetlen “üldöző”, a Genoa és a Reggina pedig nem nyert, így a különbség 11 pontosra nőtt. A Genoa ezúttal a Gigi Buffonnal a kapuban felálló Parma otthonában vizitált. Balogh Botond az első perctől kezdve pályán volt és végig ott is maradt. A Grifoni egészen pocsék játékkal rukkolt elő és kaput eltaláló lövés nélkül zárta a mérkőzést.
Rangadót nyert a Palermo a dobogón tanyázó Reggina ellen. A labdát ugyan többet birtokolták a calabriaiak, de a két kapu nagyjából ugyanannyiszor forgott veszélyben és a Palermonak még egy kihagyott büntető is belefért. A forduló legtöbb gólt hozó meccsét a Spal és a Bari vívta egymással. Daniele De Rossi fiai maguknak köszönhetik, hogy nem jött össze a bravúr, hiszen a komoly labdabirtoklási fölényük mellé jóval több lehetőség párosult, mint a Kakasoknak. De Rossi számára ugyanakkor pozitívum, hogy az Itáliába visszatérő Radja Nainggolan remek játékkal rukkolt elő. Egy gólt és egy gólpasszt jegyzett csereként beállva. Tovább folytatódott a Südtirol remeklése. A Pisa otthonában is sikerült a három pont begyűjtése, pedig gyakorlatilag felbillent a pálya a hazaiak oldalára. Nagy Ádám ezúttal 73 percet töltött a pályán. Csapata a korábban a magyar bajnokságban is megforduló Adrian Rus révén csak egy érvénytelen gólig jutott, ellenben a Südtirol kevés helyzetéből egy érvényes találatot is jegyzett.
Cannavaro és Foggia a Beneventonál, Bucchi az Ascolinál bukott bele a hétvégi fordulóba
Rendkívül fontos mérkőzésen fogadta a Benevento a Venezia csapatát. Mindkét együttes nagy harcot vív a bennmaradásért, de ezúttal a velenceieknek jött ki jobban a lépés. Mint utúbb kiderült, a Boszorkányok újabb veresége nemcsak Fabio Cannavaro vezetőedző, de a sportigazgató Pasquale Foggia állásába is került. Cannavarohoz hasonló sorsa jutott az Ascoli mestere, Christian Bucchi is, aki a Cittadella otthonában szenvedett csapatával nagyon sima vereséget, mindezt úgy, hogy nem volt kaput eltaláló lövésük. Az Ascoli, így már csupán egyetlen pontra van a kieső zónától és aktuális ellenfele is megelőzte a tabellán.
Egyre mélyebb gödörben a Brescia. A tabella hátsó felének legjobb formában lévő alakulata, a Perugia valósággal átgázolt Fabrizio Castori csapatán, bár kétségtelen, hogy Karacic alig negyed óra után bekövetkezett kiállítása meghatározta a mérkőzés képét. A Brescia így zsinórban negyedik verségét szenvedte el és már playout pozícióba csúszott vissza. Kicsúszott a top 8-ból Claudio Ranieri csapata, a Cagliari, miután a Modena otthonában maradt alul a csapat két góllal. A játék képe alapján lehetett volna nagyobb is a különbség, de Ranieri csapata Rog piros lapja miatt több, mint egy félidőt emberhátrányban futballozott. A végére maradt egy gól nélküli döntetlen, a Cosenza és a Ternana is sokszor próbálkozott lövéssel, de rendkívül gyenge hatékonysággal tették mindezt, így az erre az összecsapásra kilátogató nézők nem láthattak gólt.
Rangadóval érkezik pénteken a folytatás
Rögtön komoly párosítással nyitja a fordulót pénteken a Palermo és a Genoa. Mindezen felül is lesz érdekes párosítás, Reggina-Pisa, valamint Ternana-Parma mérkőzés is érkezik a folytatásban. Az éllovas Frosinone pedig a Cittadella csapatát látja majd vendégül.
A Serie B 23. fordulójának eredményei:
Modena – Cagliari 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Diaw (25.- büntető), Bonfanti (83.)
Kiállítva: -., ill. Rog (45+2.)
Spal – Bari 3-4 (0-2)
Gólszerzők: Moncini (62.), Nainggolan (81.), Celia (83.), ill. Folorunsho (20.), Esposito (26.), Cheddira (56.), Antenucci (67.)
Pisa – Südtirol 0-1 (0-1)
Gólszerző: Belardinelli (11.)
Perugia – Brescia 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Santoro (40.), Casasola (48.- büntető), Kouan (52.), Angella (74.)
Kiállítva: -., ill. Karacic (16.)
Cosenza – Ternana 0-0 (0-0)
Cittadella – Ascoli 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Antonucci (76.- büntető, 78.), Crociata (18.)
Benevento – Venezia 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Tello (45+4.), ill. Pierini (3.), Pohjanpalo (70.)
Kiállítva: Viviani (89.), ill. -.
Como – Frosinone 0-2 (0-2)
Gólszerzők: Mazzitelli (14.), Caso (29.)
Parma – Genoa 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Benedyczak (32.), Vazquez (53.- büntető)
Palermo – Reggina 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Brunori (47.- büntető), Soleri (81.), ill. Marconi (76.- öngól)
Kiállítva: -., ill. Majer (90.)
A Serie B aktuális állása a 23. forduló után:

A Serie B 23. fordulójának legjobb 11-e:
Giacomo Poluzzi (Südtirol); Michele Rigione (Cosenza), Ales Mateju (Palermo), Giorgio Cittadini (Modena), Francesco Lisi (Perugia); Radja Nainggolan (Spal), Luca Mazzitelli (Frosinone), Mirko Antonucci (Cittadella), Franco Vazquez (Parma); Nicholas Pierini (Venezia), Sebastiano Esposito (Bari)
A Serie B góllövő listájának élmezőnye:
13 gólos: Walid Cheddira (Bari), Matteo Brunori (Palermo)
9 gólos: Joel Pohjanpalo (Venezia)
8 gólos: Massimo Coda (Genoa), Mirko Antonucci (Cittadella), Gianluca Lapadula (Cagliari), Raphael Odogwu (Südtirol)