Serie B: Mindössze egy hétig volt élen a Ternana, osztályozót érő pozícióban a Südtirol – 10. forduló

Szerző: Szabolcs1987


serie-b-logo

Az olasz másodosztály (Serie B) 10. fordulójának mérkőzéseit szombattól hétfőig bonyolították le.

Élen a Frosinone és a Genoa, osztályozós helyen a Südtirol

Ismét holtverseny alakult ki a tabella élén, miután a Ternana elleni bajnoki rangadón győzni tudott a Genoa. A Griffek ugyan hátrányba kerültek az összecsapáson, ám meg tudták fordítani a mérkőzés állását, így nagyon fontos három pontot zsebelhettek be. Viszont a Serie B élén jelenleg ezzel együtt sem Alexander Blessin csapata tartózkodik, miután a Frosinone is rangadót tudott nyerni hazai környezetben a Bari ellen, amely így első veresége után rögtön elszenvedte a másodikat is. A Bari már a mérkőzés korai szakaszában emberhátrányba került, ám ezt csak a találkozó legvégén tudta kihasznál a Frosinone. Ezzel a Giallazzurri jelenleg jobban áll riválisánál. Szintén begyűjtötte a három pontot a szezont nagyon döcögősen kezdő, ám aztán bombaformába lendülő Südtirol is. A Parma elleni mérkőzésen aratott győzelem egyrészt azt jelenti, hogy átugrották a tabellán aktuális ellenfelüket, másrészt osztályozós pozícióba kerültek.

Elmozdult a kieső zónából a Pisa, az utolsó helyezett verte a Regginát

Időrendi sorrendben haladva tovább a mérkőzések sorában, szombaton nagy verésbe szaladt bele a Cosenza, amely a Spal csapatához látogatott és egy öt gólos vereséggel térhetett haza. A ferrarai egylet ezzel rögtön pozitívba fordította a gólarányát. Legutóbbi négy mérkőzéséből most már a harmadikat veszítette el a Reggina. Hazai pályán ezúttal a forduló legnagyobb meglepetéseként a sereghajtó Perugia csapata ellen maradtak alul egy szoros mérkőzésen. A vendégek a győzelem dacára is maradtak az utolsó pozícióban, míg a reggio calabriai gárda továbbra is az élmezőnyben, a negyedik helyen. Győztes meccsen van túl a Como is, akik ezúttal a Benevento ellen tudták otthon tartani mind a három pontot. Kisebb meglepetésre a Brescia sem tudta legyőzni hazai pályán a kiesőzónában található Venezia csapatát. A játéknap két döntetlenje közül az egyiket ezen a mérkőzésen láthatta a publikum.

Vasárnap a Pisa otthonában volt a hétvége legnagyobb gólzápora. Nagy Ádámék egy hat gólt hozó összecsapáson múlták felül a Modena csapatát, így pillanatnyilag bennmaradást érő helyre kormányozták a csapatot. Ezután pedig rögtön következett a forduló egyetlen gól nélküli találkozója, amelyet a Palermo és a Cittadella vívott egymással. A játéknap hétfő esti zármeccsén az Ascoli fogadta a Cagliari együttesét abban a reményben, hogy egy hazai pályán elért diadallal át is ugorhatja leendő legyőzöttjét. Ez a vállalkozás sikerült a hazai csapatnak, így a tabellán már az Ascoli található előkelőbb pozícióban.

Sok érdekességet tartogatott az elmúlt hétvége a Serie B követőinek és az egy héttel korábbihoz képest egész jól megkeveredett a mezőny. A 11. forduló ismét a megszokottak szerint péntektől vasárnapig fog zajlani. A forduló talán legizgalmasabbnak ígérkező meccsére rögtön pénteken sor kerül majd, ahol nyitányként a Bari fogadja a Ternana gárdáját.

A Serie B 10. fordulójának eredményei:

Südtirol – Parma 1-0 (1-0)

Gólszerző: Nicolussi Caviglia (29.), ill.

Kiállítva: -, ill. Oosterwolde (78.)

Spal – Cosenza 5-0 (2-0)

Gólszerzők: Moncini (10.), Dickmann (22.), Panico (48.- öngól), Maistro (57.), Peda (73.), ill.

Reggina – Perugia 2-3 (0-1)

Gólszerzők: Gori (80.), Fabbian (87.), ill. Melchiorri (18., 62.- büntető), Di Serio (73.)

Kiállítva: -, ill. Santoro (55.)

Frosinone – Bari 1-0 (0-0)

Gólszerző: Borrelli (90+2.), ill.

Kiállítva: -, ill. Bellomo (21.)

Como – Benevento 2-1 (2-1)

Gólszerzők: Cerri (4., 22.), ill. Leverbe (8.)

Brescia – Venezia 1-1 (1-0)

Gólszerzők: Ndoj (31.), ill. Crnigoj (87.)

Ternana – Genoa 1-2 (1-0)

Gólszerzők: Favilli (44.), ill. Coda (76.- büntető, 78.)

Kiállítva: Lucarelli (90+1.- pályán kívül), ill.

Pisa – Modena 4-2 (1-1)

Gólszerzők: Torregrossa (74., 90+9.- büntető), Gliozzi (45+3.- büntető), Masucci (82.), ill. Bonfanti (19.), Magnino (84.)

Palermo – Cittadella 0-0 (0-0)

Ascoli – Cagliari 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Dionisi (34.- büntető), Mendes (82.), ill. Pavoletti (86.)

Kiállítva: Falasco (90+5.), ill.

A Serie B aktuális állása a 9. forduló után:

(Fotó: Lega B Twitter)

A Serie B 10. fordulójának legjobb 11-e:

Giacomo Poluzzi (Südtirol); Alessio Buttaro (Palermo), Patryk Peda (Spal), Romano Perticone (Cittadella), Hjortur Hermannsson; Nicolas Galazzi (Brescia), Hans Nicolussi Caviglia (Südtirol), Fabio Maistro (Spal); Federico Melchiorri (Perugia), Alberto Cerri (Como), Massimo Coda (Genoa)

A Serie B góllövőlistájának élmezőnye:

8 gólos: Walid Cheddira (Bari)

5 gólos: Massimo Coda (Genoa), Mirco Antenucci (Bari), Ettore Gliozzi (Pisa)

4 gólos: Andrea La Mantia (Spal), Davide Diaw (Modena), Giovanni Fabbian (Reggina), Andrea Favilli (Ternana), Cedric Gondo (Ascoli), Roberto Inglese (Parma)