Serie B: Oda a Bari veretlensége, új trónkövetelő az élen – 9. forduló

Szerző: Szabolcs1987


serie-b-logo

Az olasz másodosztály (Serie B) 8. fordulójának mérkőzéseit péntektől vasárnapig bonyolították le.

Élen a Ternana, kikapott a Bari

Rendkívül szerencsétlenül alakult a Benevento otthonában a mérkőzés a Ternana számára. Az első játékrészben egy öngól és egy büntető azt jelentette, hogy két gólos hátrányból kellett felállniuk a vendégeknek. Eme küldetést azonban sikerült teljesítenie a Rossoverdinek, így Cristiano Lucarelli csapata kihasználva a riválisok botlásait, az élről várhatja a tizedik fordulót. Ez a hétvége azonban alakulhatott volna úgy is, hogy a Bari ugrik a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára. Azonban az Ascoli mindezt megakadályozta és megtette azt, amit a 2022-2023-as bajnokságban még senki nem tudott, nevezetesen legyőzte a Biancorossit. Michele Mignani együttese, így nemhogy nem került első helyre, de egyenesen a negyedik pozícióban találta magát úgy, hogy a 19 pontos Ternana mögött négy csapat is 18 megszerzett ponttal áll.

Nagy zakót mértek a Como együttesére

Természetesen további nyolc mérkőzést is megrendezésre került. Időrendi sorrendben haladva pénteken a tabella hátsó régiójában tanyázó Venezia fogadta az élmezőnyben található Frosinone csapatát. A velencei együttes ugyan vezetett, de végül emberhátrányba került és a mérkőzés hajrájában fordítani is tudott ezt kihasználva a vendég csapat. A Cagliari három nyeretlen mérkőzés után tudott ismét győzelmet aratni. Az áldozat a Brescia volt, amely lassan az osztályozót érő helyekről is kicsúszik köszönhetően zsinórban harmadik rosszul sikerült mérkőzésének. Két vereség mellett egy döntetlen az elmúlt három forduló mérlege a Brescianál. Több mint egy félidőt játszhatott emberelőnyben a Spal, de így sem sikerült idegenben legyőzni a Cittadella csapatát. A hazaiaknál ráadásul a találkozó legvégén másodszor is villant a piros lap. A Genoa viszont nagyot küzdve, több mint hatvan percet emberhátrányban játszva is elvitte mind a három pontot a Cosenza otthonából. Győzelmével a Grifoni is csupán egy pontra van az első helytől az ötödik pozícióban.

Hatalmas verést mért a Modena csapata a gödörből egyelőre kilábalni képtelen Como csapatára. A félidei három gól után a végére négy lett a különbség a csapatok között. Gólzáport hozott a Palermo és a Pisa összecsapása. A hat gólos mérkőzésen viszont a döntetlen azt jelentette, hogy olyan eredmény született, amely tulajdonképpen egyik csapatnak sem kedvez, mivel továbbra is a kiesés réme fenyegeti a két gárdát.

Vereséget szenvedett a Reggina is, ezzel át kellett adnia vezető helyét a Ternana csapatának a tabellán. Pippo Inzaghi csapata a Parma otthonában gólt sem tudott szerezni, így bár többször próbálkoztak kapura lövéssel ellenfelüknél, de vereség lett a vége. Fabio Pecchia csapata jó formájának köszönhetően már osztályozós helyre lépett előre a reggio calabriai együttes legyőzésével. Vasárnap pedig a Perugia próbált meg ellépni az utolsó helyről, ehhez azonban a nagyon jó formába lendülő Südtirol ellen kellett volna diadalmaskodni, ami nem sikerült, így Silvio Baldini együttese továbbra is sereghajtó.

A következő forduló mérkőzéseit ezúttal szombattól hétfőig rendezik. A játéknap legnagyobb rangadója a Frosinone-Bari összecsapás lesz, de a Ternana-Genoa mérkőzés is komolynak ígérkezik.

A Serie B 9. fordulójának eredményei:

Venezia – Frosinone 1-3 (1-0)

Gólszerzők: Cheryshev (42.), ill. Lucioni (70.), Mulattieri (85.), Borrelli (90+4.)

Kiállítva: Ceccaroni (76.), ill.

Bari – Ascoli 0-2 (0-0)

Gólszerzők: -, ill. Simic (78.), Dionisi (90.)

Kiállítva: -, ill. Gondo (90+2- pályán kívül)

Benevento – Ternana 2-3 (2-0)

Gólszerzők: Iannarilli (19.- öngól), La Gumina (38.- büntető), ill. Sörensen (58.), Pettinari (73.), Di Tacchio (81.)

Cagliari – Brescia 2-1 (2-0)

Gólszerzők: Luvumbo (10.), Deiola (33.), ill. Olzer (90.)

Cittadella – Spal 0-0 (0-0)

Kiállítva: Danzi (44.), Branca (90+6), ill.

Cosenza – Genoa 1-2 (1-2)

Gólszerzők: Butic (45+7.- büntető), ill. Coda (31.- büntető), Strootman (37.)

Kiállítva: -, ill. Bani (34.)

Modena – Como 5-1 (3-0)

Gólszerzők: Pergreffi (11., 23.), Armellino (41.), Diaw (50.), Magnino (72.), ill. Cutrone (84.)

Palermo – Pisa 3-3 (2-1)

Gólszerzők: Elia (45+2., 57.), Di Mariano (11.), ill. Touré (25.), Gliozzi (64.), Tramoni (78.)

Parma – Reggina 2-0 (0-0)

Gólszerzők: Oosterwolde (51.), Valenti (74.), ill.

Perugia – Südtirol 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Melchiorri (50.), ill. Mazzocchi (13.), Carretta (86.)

A Serie B aktuális állása a 9. forduló után:

(Fotó: Lega B Twitter)

A Serie B 9. fordulójának legjobb 11-e:

Edoardo Corvi (Parma); Lorenco Simic (Ascoli), Fabio Lucioni (Frosinone), Antonio Pergreffi (Modena), Jayden Oosterwolda (Parma); Alessandro Deiola (Cagliari), Kevin Strootman (Genoa), Francesco Di Tacchio (Ternana); Luca Tremolada (Modena); Salvatore Elia (Palermo), Simone Mazzocchi (Südtirol)

A Serie B góllövőlistájának élmezőnye:

8 gólos: Walid Cheddira (Bari)

5 gólos: Mirco Antenucci (Bari)

4 gólos: Ettore Gliozzi (Pisa), Andrea La Mantia (Spal), Davide Diaw (Modena), Cedric Gondo (Ascoli), Roberto Inglese (Parma)