Serie B: Hatalmas pofonba szaladt bele a Brescia, megvan a Pisa első győzelme – 7. forduló
Szerző: Szabolcs1987

Az olasz másodosztály (Serie B) 7. fordulójának mérkőzéseit péntektől vasárnapig bonyolították le.
Nagy verést kapott a Brescia és a Cagliari is
A mezőny egyetlen veretlen csapatához látogatott a Brescia. Azt viszont talán a legpesszimistább bresciai szurkolók sem gondolták, hogy a mérkőzésen hat is lesz közte. Márpedig ez történt, a Bari a 77. percben 6-0 arányban vezetett a mérkőzésen. Ezen aztán sikerült a hajrában kozmetikázni a Brescia csapatának és így végül egy 6-2-es vereséggel jöhettek le a pályáról. Csak kevéssel alakult jobban a Cagliari számára saját mérkőzése. A szárdok hazai környezetben ugyan vezettek a Venezia ellen, de végül négy gólt is kaptak, így sima vereség lett a vége.
Megvan a Pisa első sikere, lassan playoff helyen a Südtirol
A további nyolc összecsapás is tartogatott érdekességeket. A pénteki nyitómeccsen a Como a Cosenza otthonában próbálta meg begyűjteni első sikerét, de ez a próbálkozás is kudarcba fulladt. Ráadásul Binks kiállítása miatt a Como emberhátrányban is fejezte be a meccset.
Megszerezte viszont első sikerét szombaton a Pisa, amely többek között Nagy Ádám remek játékának is köszönhette a Perugia ellen aratott győzelmet. Egymást követő harmadik győzelmét aratta a Ternana, amely így már a tabella ötödik pozíciójában tanyázik. Az áldozat ezúttal a lassan kieső helyre sodródó Cittadella volt. Meglepetés győzelmet hozott össze a Modena. A Reggina ugyan egy villámgyors góllal kezdett, de a VAR közbeszólt, így a második félidőben Diaw gólja döntött a Kanárik javára.
A Palermo legyőzésével a Südtirol már csak egyetlen pontra van a playoff szereplést jelentő nyolcadik helytől. Pierpaolo Bisoli együttese már a 10. helyig kúszott fel a tabellán. Ezúttal Gianluigi Buffonnal a kapuban a Parma szoros meccsen legyőzte a Frosinone csapatát. Gigi a mérkőzés végén csereként lejött a pályáról és az argentin Chichizola váltotta a kapuban. Már a 4. pozícióban a Serie B tabelláján a Genoa, miután ezúttal a Spal vendégeként sikerült viszonylag sima győzelmet aratniuk a Griffeknek.
Végül vasárnap, a forduló zárómérkőzésén bemutatkozott Fabio Cannavaro is a Benevento kispadján. Első győzelme ugyan még várat magára, de az Ascoli ellen egy pontot sikerült otthon tartani. A Serie B hetedik fordulóját követően tehát immár hármas holtverseny van az élen. Egyaránt vereséget szenvedett az eddigi két éllovas, a Brescia és a Reggina, így az épp a Bresciát kiütő Bari alakította trióvá az éllovas duót.
Folytatás e hét pénteken a Genoa-Cagliari mérkőzéssel.
A Serie B 7. fordulójának eredményei:
Cosenza – Como 3-1 (2-1)
Gólszerzők: D’Urso (31.), Rigione (37.), Meroni (85.), ill. Vignali (41.)
Kiállítva: -, ill. Binks (82.)
Perugia – Pisa 1-3 (0-1)
Gólszerzők: Di Carmine (83.), ill. Gliozzi (4., 88.- büntető), Touré (90+1.)
Bari – Brescia 6-2 (3-0)
Gólszerzők: Cheddira (43., 55.), Folorunsho (7.), Bellomo (26.), Antenucci (68.), Scheidler (77.), ill. Olzer (86.), Moreo (90+1.)
Cagliari – Venezia 1-4 (1-0)
Gólszerzők: Mancosu (38.), ill. Cheryshev (64., 66.), Pohjanpalo (50.), Haps (82.)
Cittadella – Ternana 0-2 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Palumbo (34.), Coulibaly (90+4.)
Modena – Reggina 1-0 (0-0)
Gólszerző: Diaw (65.), ill. –
Palermo – Südtirol 0-1 (0-1)
Gólszerző: -., ill. Odogwu (20.)
Parma – Frosinone 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Tutino (45+2.- büntető), Man (52.- büntető), ill. Moro (81.)
Kiállítva: Hainaut (90+9.), ill. –
Spal – Genoa 0-2 (0-1)
Gólszerzők: -., ill. Coda (19.), Gudmundsson (88.)
Kiállítva: Meccariello (76.), ill. –
Benevento – Ascoli 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Farias (48.), ill. Botteghin (6.)
A Serie B aktuális állása a 7. forduló után:

A Serie B 7. fordulójának legjobb 11-e:
Riccardo Gagno (Modena); Mehdi Dorval (Bari), Michele Rigione (Cosenza), Emanuele Botteghin (Ascoli), Stefano Sabelli (Genoa); Fabian Tait (Südtirol), Mamadou Coulibaly (Ternana), Nicola Bellomo (Bari); Denis Cheryshev (Venezia), Ettore Gliozzi (Pisa), Walid Cheddira (Bari)
A Serie B góllövőlistájának élmezőnye:
7 gólos: Walid Cheddira (Bari)
4 gólos: Mirko Antenucci (Bari), Andrea La Mantia (Spal, Cedric Gondo (Ascoli), Roberto Inglese (Parma)