Serie A 2022-2023 szezonelőzetes: Juventus

Szerző: Benedicto


Csupán 9 nap választ el minket a Serie A 2022/2023-as szezonjának kezdetétől. Az augusztus közepén rajtoló pontvadászat előtt sorra vesszük a nagyobb csapatok nyári változásait és bajnoki esélyeit – a tavaly újra erőre kapó Fiorentina és az abszolút újonc Monza után következzen az elmúlt két szezont csalódásként megélő rekordbajnok, a Juventus.

Újjáépítés

Milliószor megénekelték már, de azért foglaljuk össze röviden: Torinóban a klub történelmének egyik legsikeresebb időszaka zárult le nemrégiben, a zsinórban 9 bajnoki cím jó eséllyel örökké megdönthetetlen rekord marad majd Itáliában. A Zebrák emellett Olasz kupa- és Szuperkupa-elsőségeket is behúztak, és a BL-döntőt is megjárták kétszer, miközben a Serie B és a bajnoki 7. helyek után olyan szintre jutottak gazdasági szempontból is, hogy a legnagyobb világsztárok aláírásáért is újra versenyre kelhettek.

Nos, ez a korszak két évvel ezelőtt lezárult, a Juventus pedig azóta csak keresi önmagát. Már Maurizio Sarri évében is egyre nőttek a repedések a csapatban, Andrea Pirloval pedig már csak egy utolsó pillanatokban megszerzett 4. helyre és egy kupagyőzelemre futotta az Inter trónfosztása közepette. Pirlo hamar ment is, és visszatért a korábbi sikeredző, Massimiliano Allegri, akivel egy éve megint újrakezdte a csapat az építkezést.

Allegrit első évében rengeteg kritika érte – részben jogosan – a csapat teljesítménye miatt. Ha viszont megnézzük a Juventus tavalyi szezonját, egy erőteljes fejlődés íve rajzolódik ki, hiszen a kezdeti bukdácsolás után november és március között például produkált egy 16 fordulós veretlenségi szériát is a csapat, gyakorlatilag bebiztosítva ezzel az ősszel még oly távolinak tűnő BL-indulást, és csak az utolsó, tét nélküli fordulókra engedett le újra a Juventus.

Hogy mit sugall mindez? Azt, hogy Allegri keze munkája meglátszik a csapaton, és az előttünk álló szezonban ez még erősebben rányomhatja a csapatra a bélyegét. Természetesen a livornói tréner sem hibátlan, és a tavalyi idényben sok esetben hozott rossz döntéseket, de csak abból tudott főzni, ami a rendelkezésére állt.

Márpedig a játékoskeret, amit Allegri átvett, nyomokban sem emlékeztetett arra, amivel néhány évvel korábban dolgozhatott, és bár akadtak kiemelkedően tehetséges fiatalok, vagy éppen rutinos klasszisok is a keretben, összességében a keret alapján semmivel sem volt erősebb a Juventus a tavalyi 4. helynél. Ráadásul futószalagon jöttek a sérülések is: Chiesa január óta nem léphetett pályára, Dybala és Chiellini két meccsenként sérültek meg, és a sort még hosszan lehetne folytatni.

A Juventusnál tehát az idei nyár elsősorban a keret frissítésével, megerősítésével telik. A mérleg egyelőre felemás, hiszen meghatározó kulcsemberek távoztak Torinóból (Chiellini, Dybala, de Ligt), ugyanakkor minőségi igazolásokat is nyélbe tudtak ütni Cherubiniék. Ángel Di Maria megszerzése ingyen mindenképpen nagy fogás rövid távra, ahogy Paul Pogba visszaszerzése is – már amennyiben a francia térde valóban rendbejön őszre, és elkerülik az újabb sérülések.

Érkezett még a védelembe a tavalyi szezon legjobb védőjének megválasztott Bremer, akit ráadásul az Inter orra elől happolt el az Öreg Hölgy, és ha hozni tudja a város másik felében mutatott formáját, hatalmas erőssége lehet a Juvénak is.

Ugyanakkor jelen pillanatban a Zebrák mindegyik csapatrésze foghíjas még. A védelemben legalább a bal szélre égető szükség lenne egy új arcra, ugyanígy a középhátvéd poszt sem tűnik megnyugtatónak, hacsak a fiatal Gatti be nem robban az idén. A középpályán egyelőre még a ballaszt leselejtezése zajlik (Arthur közel a Valenciához, és Rabiot maradása sem biztos), közben pedig gőzerővel folynak a tárgyalások Leandro Paredes megszerzése érdekében, aki mindössze 15 millió euróért érkezhetne a PSG-től. Újfent szóba került Milinkovic-Savic megszerzése is, de a vételára miatt erre az üzletre személy szerint nem sok esélyt látok.

Mindenesetre ahogy arról pár napja külön posztban is írtunk, a Juventus középpályája jelenleg így várja a 15-ei bajnoki nyitányt: Pogba (sérült), Locatelli, Zakaria, McKennie (sérült), Arthur (távozóban), Rabiot (eltiltott), valamint három fiatal, Fagioli, Miretti és Rovella. 1-2 fordulón át kezelhető helyzet, de egy teljes szezont nem lehet rábízni erre a középpályára.

A támadósorban pedig a Di Maria, Vlahovic, Chiesa trió piszkosul jól hangzik ugyan, de gyakorlatilag egyetlen minőségi csere nélkül, a súlyos sérülésből lábadozó Chiesa kérdőjeles formáját elnézve egyelőre ez a csapatrész is borzasztóan vékonynak tűnik. Nem is csoda, hogy újra erőre kaptak a Kostic-pletykák, a Frankfurt szélsője egy teherbíró, sokoldalú megoldás lehetne a bal szélre. Egyre élénkebb az érdeklődés a Sassuolo Eb-győztese, Raspadori iránt is, akiért a Napolival küzdhet meg a Juventus, és aki középen, de a két szélen is megoldást jelenthetne a csapat gondjaira. Szó volt még Morata, Werner, Zaniolo vagy épp Martial érkezéséről is, de ezek a szálak egyre halványulnak.

A király visszatér?

A fent említett gondok és nehézségek ellenére (vagy éppen amiatt) a Juventus idei szezonjáról nagyjából bármi elképzelhető. Ugyanúgy benne van a pakliban az is, hogy Allegri munkája beérik, az új igazolások beválnak, Chiesa bombaformában tér vissza, Vlahovic pedig firenzei formában lövi majd a gólokat, és a Juventus bajnok lesz – mint ahogy az is, hogy ismét beütnek a sérülések, nem sikerült befejezni a szükséges vérfrissítést a kereten, a csapat ismét nem zár előrébb a 4. helynél, Allegrit pedig elküldik a szezon végén, és belevágnak 5 év alatt a 4. újjáépítésükbe is a rekordbajnoknál.

Összességében viszont ha tippelnem kellene, a Juventus lesz az egyik nyertese a következő idénynek. Allegri a megannyi sérülés és a gyenge keret ellenére tavaly a borzalmas szezonkezdet után össze tudta annyira kapni a csapatot, hogy tavasszal sokan már azt emlegették: a szezon végén még akár a Juve is lehet a bajnoki címre befutó nevető harmadik. Ez persze végül nem jött össze, de ki tudja, mi a vége, ha nem bukik el 10 pontot az első 4 körben a csapat…

Ha idén sikerül korrektebb szezonkezdetet produkálniuk, érkezik még 2-3 jó erősítés a nyáron (Raspadori, Paredes, egy váratlan balhátvéd), és a sérülésekkel is legalább egy minimálisan nagyobb szerencséje lesz a gárdának, akkor egyértelműen az első háromba várom a Juventust a két milánói csapat mellett, kiélezett versenyfutással a bajnoki címért.