Koulibaly elbúcsúzott a Napolitól
Szerző: Benedicto
Amit néhány napja már sejteni lehetett, tegnap ténnyé vált: Kalidou Koulibaly 8 év után elhagyta a Napolit és Olaszországot is, és a Chelsea játékosa lett.
A szenegáli klasszis 236 meccsével a Napoli történetének 9. legtöbbet szereplő játékosa lett (az első 8-ból egyébként négyen is csapattársai voltak: Hamsik, Insigne, Mertens, Callejón), a csapattal egy Olasz kupát és egy Olasz Szuperkupát nyert.
Bár egy ideig úgy nézett ki, a Higuain által kitaposott ösvényes haladva ő is a nagy rivális Juventushoz kerülhet, végül a félszigeten kívülre, Angliába igazolt, ahol Tomas Tuchel kezei alatt játszhat majd a tavalyi BL-győztes Chelsea-ben.
Koulibaly a távozás bejelentése után Twitter-oldalán köszönt el a Napoli szurkolóitól, akikkel túlzás nélkül állíthatjuk, hogy kölcsönösen a szívükbe zárták egymást.
“2014. június 1., egy felejthetetlen dátum: a nap, amikor megérkeztem a Napolihoz, egy őszinte szerelem kezdete. Egy félénk srác voltam, de hatalmas volt bennem a vágy, hogy megmutassam a világnak: meg tudjuk csinálni!
Nápolyban született a két fiam. Olyan embereket ismertem itt meg, akik mindig az életem részei maradnak majd, és akiknek köszönhetően én és a családom mindig otthon érezhettük magunkat.
Büszke vagyok rá, hogy mindent megtehettem értetek, és örökké a szívemben maradtok majd.
Ti maradtok számomra a minden.
Kalidou”