Tardelli, Cannavaro, Ibrahimovic – az Inter-Juve transzferek története
Szerző: Benedicto

Néhány hete még szintre biztosnak tűnt, ma már szinte semmi esély nincs rá, hogy a Juventust elhagyó Paulo Dybala az Inter játékosa legyen. Az argentin támadó egyelőre keresi új klubját, de ha végül valóban nem kék-feketébe öltözik, a Juventus-szurkolók igazi haragját azért sikerül elkerülnie.
Volt viszont 22 (+1) játékos a calcio történelme során, akik éppen ezt az utat járták be, tehát Olaszország két ősi riválisa között igazoltak át – avagy következzenek azok a játékosok, akik a Juventusból egyenesen az Interbe igazoltak, vagy éppen fordítva, a kék-fekete dresszt cserélték le fekete-fehérre.
Enrico Candiani
- karrier az Interben: 169 meccs, 59 gól
- transzfer: az Interből a Juventusba 1946 nyarán
- karrier a Juventusban: 35 meccs, 15 gól
Az Interben közel 10 év alatt egy bajnoki címet nyert támadó a világháború után minden idők első olyan játékosa lett, aki a két rivális között igazolt át – igaz, akkoriban azért még más volt a rivalizálás a két fél között. Candiani a Juventusban egy szezont töltött, ahol 15 gólt és egy bajnoki ezüstöt jegyzett, majd szülővárosába, a Pro Patria csapatához igazolt.
Filippo Cavalli
- karrier a Juventusban: 26 meccs
- transzfer: a Juventusból az Interbe 1953 nyarán
- karrier az Interben: 0 meccs
Nem minden idők legnagyobb sikersztorija Cavallié, aki 7 évig volt a Zebrák cserekapusa, de mindegyik szezonjában pályára lépett legalább egyszer. Majd egyetlen évre az Interhez igazolt, ahol bár bajnok lett, pályára egyszer sem lépett. Egy év után a Paviához igazolt.
Rino Ferrario
- karrier a Juventusban: 99 meccs, 3 gól
- transzfer: a Juventusból az Interbe 1955 nyarán
- karrier az Interben: 30 meccs, 1 gól
Ferrario kalandos utat járt be: a középpályásként bevethető játékos 5 torinói év után igazolt a nagy riválishoz, de csupán egyetlen év után távozott is, a Triestina csapott le rá – onnan pedig 2 év után visszakerült a Juventushoz, ahol megszerezte második Scudettoját és első Olasz kupa-sikerét is.
Giuliano Sarti
- karrier az Interben: 199 meccs
- transzfer: az Interből a Juventusba 1968 nyarán
- karrier a Juventusban: 11 meccs
A 8-szoros válogatott kapus a Fiorentinával és az Interrel 14 év alatt 3 bajnoki címet nyert, karrierje utolsó nagy csapata pedig a Juventus lett, ahol egy év alatt cserekapusként is eljutott 11 találkozóig, mielőtt karrierje utolsó évére a Serie D-be igazolt.
Pietro Anastasi
- karrier a Juventusban: 380 meccs, 130 gól
- transzfer: a Juventusból az Interbe 1976 nyarán
- karrier az Interben: 66 meccs, 13 gól
Talán az első olyan játékos a listán, akit legendaként tisztel egyik klubja, név szerint a Juventus. Anastasi több mint 100 gól és 3 bajnoki cím után fegyelmi okokból került partvonalra az Öreg Hölgynél, amit az Inter igyekezett kihasználni. Milánóban viszont Anastasi már nem érte el korábbi formáját, két szezon alatt a bajnokságban még 10 gólig sem jutott el, így hamar az Ascoli lett a következő állomáshelye.
Roberto Boninsegna
- karrier az Interben: 282 meccs, 172 gól
- transzfer: az Interből a Juventusba 1976 nyarán
- karrier a Juventusban: 93 meccs, 35 gól
Az Anastasi-transzfer talán nem jöhetett volna létre Boninsegna nélkül, ám a Nerazzurri történetének harmadik legeredményesebb játékosa ugyanabban az évben az övével ellenkező utat járt be. A cseréből egyértelműen a Juventus jött ki jobban, hiszen míg Anastasi szenvedett az Interben, addig Boninsegna Torinóban is remek teljesítményt nyújtott, aminek két bajnoki cím mellett a klub első nemzetközi trófeája, az 1979-es UEFA-kupa lett az eredménye.
Marco Tardelli
- karrier a Juventusban: 373 meccs, 52 gól
- transzfer: a Juventusból az Interbe 1985 nyarán
- karrier az Interben: 71 meccs, 8 gól
Ha már klublegendáknál tartottunk, Tardelli a Juventus történelmének egyik legjobb középpályása, aki 10 év, 5 bajnoki cím és egy BEK-győzelem után hagyta el – addigra már világbajnokként – a Zebrákat a Trapattonival támadt taktikai nézeteltérések miatt. (Zárójeles megjegyzés: érdekesség, hogy az akkori ellentétek ellenére Tardelli később segédedzőként is dolgozott Trap mellett.) Elődjei nagy részéhez hasonlóan Tardelli sem tudta már megismételni korábbi remek teljesítményét az Internél, és 2 év múlva Svájcba igazolt.
Aldo Serena
- karrier az Interben: 70 meccs, 15 gól
- transzfer: az Interből a Juventusba 1985 nyarán, 3,1 millió euróért
- karrier a Juventusban: 71 meccs, 35 gól
Serena 8 évig volt az Inter játékosa, de ezalatt összesen 4 csapatnál (köztük a Milanban) szerepelt kölcsönben. 1985-ben aztán része volt a Tardelli-transzfernek, hiszen a nagyjából 1,6 millióra értékelt Tardelli mellett további 3,1 millió eurónak megfelelő lírát fizetett ki érte a rekordbajnok. Serena két torinói éve alatt bajnok lett, mindkétszer 10 gól fölé jutott a bajnokságban, majd jött 1987…
Aldo Serena
- karrier a Juventusban: 71 meccs, 35 gól
- transzfer: a Juventusból az Interbe 1987 nyarán
- karrier az Interben: 153 meccs, 63 gól
Bizony, Serenának annyira megtetszett a transzfer a két rivális között, hogy ő lett az első játékos, aki megcsinálta visszafelé is. A visszatérés jól sült el, Serena újabb 4 éve alatt a csapat egyik legfőbb gólvágója volt, bajnok, kupagyőztes, Szuperkupa-győztes és UEFA-kupa-győztes is lett. Aztán 4 év után, karrierje végén még eligazolt 2 évre a Milanhoz is, ahol korábban már szerepelt kölcsönben… 🙂
Alessandro Altobelli
- karrier az Interben: 464 meccs, 209 gól
- transzfer: az Interből a Juventusba 1988 nyarán
- karrier a Juventusban: 34 meccs, 15 gól
Az Inter történelmének egyik legnagyobb alakja, aki egy bajnoki cím, két Olasz kupa, na és 11 év után végül a Juventus kedvéért hagyta el a Nerazzurrit. A világbajnok támadó zebramezben már csak egy évet töltött, ahol sérülésekkel is küszködött, így végül egy Serie B-s szezonnal zárta le irigylésre méltó karrierjét.
Dino Baggio
- karrier a Juventusban: –
- transzfer: a Juventusból az Interbe 1991 nyarán, kölcsönben
- karrier az Interben: 34 meccs, 2 gól
- karrier a Juventusban: 73 meccs, 10 gól
Egy újabb érdekes karrierút. A 90-es évek egyik ünnepelt reménysége egy pazar Torino-szezont követően került rögtön, még 20 éves kora előtt a városi riválishoz, akik viszont rögtön kölcsön is adták őt az Internek. Az Interben töltött kölcsön során bár alapember volt, a csapat csalódást keltően csak a 8. helyen végzett, Baggio pedig visszatért a Juventushoz, ahol két évet töltött és UEFA-kupát nyert, mielőtt a Parmához igazolt – ahol még kétszer elhódította ugyanezt a serleget.
Luigi De Agostini
- karrier a Juventusban: 215 meccs, 28 gól
- transzfer: a Juventusból az Interbe 1992 nyarán
- karrier az Interben: 36 meccs, 1 gól
Torinóban 5 szezon alatt egy UEFA-kupa, Milánóban egy év alatt egy nagy bajnoki versenyfutásban a Milan mögött megszerzett bajnoki ezüst – röviden így lehetne összefoglalni De Agostini két klubnál töltött éveit.
Salvatore Schillaci
- karrier a Juventusban: 132 meccs, 36 gól
- transzfer: a Juventusból az Interbe 1992 nyarán, 1,1 millió euróért
- karrier az Interben: 36 meccs, 12 gól
Az 1990-es világbajnokság gólkirálya De Agostinivel együtt váltott klubot ’92 nyarán, azonban kollégájához képest egy évvel tovább maradt az Internél, így kék-feketében is elhódíthatott egy UEFA-kupát.
Angelo Peruzzi
- karrier a Juventusban: 300 meccs
- transzfer: a Juventusból az Interbe 1999 nyarán, 19 millió euróért
- karrier az Interben: 38 meccs
A 90-es évek egyik legjobb kapusa, a Juventus 1996-os BL-győzelmének, valamint két további BL-döntőnek alapembere. ’99-ben Lippit követve az Interhez igazolt, ahonnan viszont csupán egyetlen év után a Laziohoz távozott részben családi okok, részben Frey kölcsönből való visszatérése miatt.
Edgar Davids
- karrier a Juventusban: 232 meccs, 10 gól
- transzfer: a Juventusból az Interbe 2004 nyarán, ingyen
- karrier az Interben: 23 meccs
Tisztán emlékszem rá, amikor 10 éves koromban egy reggel apa azzal a kérdéssel fogadott, hogy miért olyan hülye a Juventus, hogy eladja a legjobb játékosát? Mivel akkor a tájékozódást még a hetente megjelenő Sztár Sport és a Teletext-oldalak jelentették, elsőre fogalmam sem volt, hogy vajon Del Piero, Trezeguet, vagy éppen Nedved távozik-e. Mint kiderült, Davidsról volt szó – hogy ő volt-e annak a Juventusnak a legjobbja, arról persze lehetne vitatkozni, de tény, hogy a Pitbull fáradhatatlan robotolása mellett kivételes technikai tudásával is a világ legjobbjai közé emelkedett (a “miért volt olyan hülye a Juventus” kérdésre egyébként a válasz a Lippi és Davids közötti viszony megromlásában keresendő). Az említett párbeszéd még 2004 januárjában történt, Davids akkor fél évre a Barcelonához igazolt kölcsönbe, de 2004 nyarán már az Inter vitte el őt. Mint oly sokan előtte, ő sem tudott viszont ugyanazon a szinten játszani a transzfer után, és egy évvel később távozott is Milánóból, hogy a Tottenham futballistája legyen.
Fabio Cannavaro
- karrier az Interben: 74 meccs, 3 gól
- transzfer: az Interből a Juventusba 2004 nyarán, 10 millió euróért
- karrier a Juventusban: 128 meccs, 7 gól
Vitán felül a valaha volt egyik legjobb olasz hátvéd, 2006 Aranylabdása és a világbajnok csapat kapitánya. Cannavaro viszont a Parma és a Juventus közötti években eltöltött két igencsak felejthető, kevés sikert hozó évet az Internél is. 2004 nyarán így is nagy szenzációt okozott a Juventushoz szerződése, viszont a váltás tökéletesen bejött neki, hiszen két éven át egyértelműen a világ legjobb középhátvédjeként játszott, mielőtt 2006-ban, Berlinben felért karrierje csúcsára is.
Fabian Carini
- karrier a Juventusban: 8 meccs
- transzfer: a Juventusból az Interbe 2004 nyarán, 10 millió euróért
- karrier az Interben: 9 meccs
Ráadásul a Cannavaro-biznisz részeként a Zebrák tartalék kapusa, az uruguayi Carini ugyanolyan összegért megtette az ellentétes utat, és az Inter játékosa lett. Sem Torinóban, sem Milánóban nem tette le komolyan a névjegyét, az Intertől előbb kölcsönbe a Cagliarihoz, majd végleg a Real Murciahoz került.
Cristiano Zanetti
- karrier az Interben: 146 meccs, 3 gól
- transzfer: az Interből a Juventusba 2006 nyarán, ingyen
- karrier a Juventusban: 71 meccs, 4 gól
Az Interben alapemberként kezdett, majd az évek során fokozatosan szorult ki a csapatból a Javier Zanettivel csak névrokonságban álló középpályás, aki így végül 2006-ban lejárt szerződése miatt ingyen igazolt a Serie B-be visszasorolt, anyagi csőd szélén táncoló Juventushoz. A Zebrákat viszont segítette a feljutásban, majd további két évre a Serie A-ban is velük maradt, mielőtt a Fiorentinához igazolt.
Patrick Vieira
- karrier a Juventusban: 42 meccs, 5 gól
- transzfer: a Juventusból az Interbe 2006 nyarán, 9,5 millió euróért
- karrier az Interben: 91 meccs, 9 gól
2005-ben a világ egyik legjobb középpályásaként érkezett a Juventushoz, a bundabotrány miatt viszont nem tudta beteljesíteni, amiért Torinóba szerződött. Egyetlen év után a Zebrák kényszerből igencsak jutányos áron adták tovább a franciát az ősi riválisnak, ahol további 3,5 év alatt minden idényben bajnok tudott lenni.
Zlatan Ibrahimovic
- karrier a Juventusban: 92 meccs, 26 gól
- transzfer: a Juventusból az Interbe 2006 nyarán, 24,8 millió euróért
- karrier az Interben: 117 meccs, 66 gól
Vieiráéhoz hasonló történet, bár Ibra egy évvel korábban érkezett Torinóba, és nem világklasszisként, hanem az egyik legnagyobb tehetségként. Torinóban még főleg a szárnyait bontogatta Trezeguet és Del Piero mellett, a Calciopoli után pedig nem is lehetett kérdés a távozása. Végül az ősi rivális Internél érett a világ egyik legjobb csatárává.
Lúcio
- karrier az Interben: 136 meccs, 5 gól
- transzfer: az Interből a Juventusba 2012 nyarán, ingyenesen
- karrier a Juventusban: 4 meccs
2009-ben történelme egyik legjobb transzferét kötötte Lúcio megszerzésével az Inter, a brazil középhátvéd megkerülhetetlen eleme volt Mourinho triplázó együttesének. Csupán két évvel az emlékezetes trófeák után viszont Lúcio szerződése lejártával ingyen csatlakozott a friss bajnok Juventushoz – ahol viszont csupán fél év és 4 meccs jutott neki.
Hernanes
- karrier az Interben: 52 meccs, 7 gól
- transzfer: az Interből a Juventusba 2015 nyarán, 13 millió euróért
- karrier a Juventusban: 35 meccs, 2 gól
A Lazioban a liga egyik legjobb középpályásaként tündöklő Hernanes karrierjében a nagy ugrást kellett volna jelentenie az Interbe igazolásnak 2014 januárjában, de a brazil karmester nem találta korábbi formáját kék-feketében. Alig 1,5 évvel később a Juventushoz került, ahol gyakorlatilag ugyanezt az utat járta be: nem találta laziós formáját, és 1,5 év után továbbállt Kínába.
Kwadwo Asamoah
- karrier a Juventusban: 156 meccs, 5 gól
- transzfer: a Juventusból az Interbe 2018 nyarán, ingyenesen
- karrier az Interben: 53 meccs
A mai napig az utolsó transzfer a két csapat között a sokoldalú ghánai klubváltása volt. Asamoah a Juventusban eleinte kirobbanthatatlan alapember volt, de súlyos sérülései komolyan hátráltatták, végül 6 év és ugyanennyi bajnoki cím után a nagy rivális Interhez szerződőtt. Ott viszont nem tudta igazán megvetni a lábát, és két szezon után elhagyta a milánói gárdát.