Nem eladó az AS Roma üdvöskéje

Szerző: Adamo


A szigetországi sajtó értesülései szerint egyre nagyobb az érdeklődés az AS Roma színeiben elképesztő szezont futó Tammy Abraham megszerzése iránt. A Chelsea-től megszerzett támadó ihletett formáján felbuzdulva a londoniak városi riválisa, az Arsenal szeretné megvásárolni őt, azonban a “farkasok” még 100 millió euró ellenében sem hajlandóak megválni tőle.

A Chelsea nevelését már korábban is komoly tehetségként aposztrofálták, ám a londoni “kékek” színeiben kevésszer tudta bizonyítani rátermettségét. Abraham viszont megtáltosodott az “örök városban”, és az aktuálisan futó idényben 48 mérkőzés alatt 24 találatot szállított, melyből 15-öt a Serie A idei kiírásában szorgoskodott össze.

A 24 éves csatár annak idején még a 2015-2016-os idény alatt debütált a felnőttek közt. Első éveiben alacsonyabb osztályú vagy kisebb csapatokhoz adták őt kölcsön, így megfordult az angol másodosztályban a Bristol City és az Aston Villa, valamint az élvonalban a Swansea City együttesében, és például a 2016-2017-es másodosztályú idény 23 találattal a tarsolyában zárta.

Az ezt megelőző két szezont a londoni anyaegyesületnél töltötte, ám amíg két évvel ezelőtt 15 bajnoki találattal és 18 góllal tűnt ki, addig az előző idényben csupán 22 bajnokin kapott lehetőséget és hat találatig jutott a PL-ben, hosszabb távon nem számítottak a szolgálataira. Nem úgy a Románál, ahol José Mourinho kezei alatt nélkülözhetetlen szereplővé vált.

Ugyanakkor a Chelsea-nek jövő nyáron 80 millió euró ellenében visszavásárlási opciója lesz a játékosra, így nem kizárt, hogy véges lehet Abraham római uralkodása.