Serie B: nincs feljutó az utolsó kör előtt – 37. forduló

Szerző: Adamo


serie-b-logo

Az olasz másodosztály (Serie B) 2021-2022-es kiírásában a szombati napon rendezték meg az utolsó előtti, 37. forduló mérkőzéseit.

A másodosztályú éllovas Lecce biztosíthatta volna a feljutást, azonban hiába vezetett sokáig, a bennmaradásért küzdő L.R. Vicenza a hosszú hosszabbítás alatt megfordította a mérkőzést. A salentóiak így nem tudták még lezárni a feljutás kérdését, de maradtak az élen egy pont előnnyel. A forduló élmezőnybeli rangadójának magabiztos megnyerésével a Monza felkapaszkodott a második helyre, egyetlen ponttal az éllovas mögé.

A korábbi listavezető Cremonese négy fordulón belüli harmadik vereségével a harmadik helyre hátrált, jelenleg két ponttal vannak lemaradva az elsőtől. A negyedik helyen álló Pisa erejéből ugyancsak egy döntetlenre futotta, de még nekik is van matematikai esélyük az automatikus feljutásra. A két automatikus feljutó hely négyük közül derülhet ki az utolsó körben.

Miután egyaránt vereséget szenvedett a Brescia és a Benevento már nem végezhet az első két helyen, viszont a rájátszásban ott lesznek. Az Ascoli az egygólos idegenbeli sikerével bebiztosította a playoff-pozícióját. A nyolcadik helyet jelenleg birtokló Frosinone éppúgy kikapott, mint az umbriai regionális rangadót elveszítő Perugia, így három pont maradt kettőjük közt a különbség. Az utolsó forduló dönthet arról, hogy melyikük jut be nyolcadikként a playoff-ba.

A középmezőnyben a Ternana és a Cittadella egyaránt három ponttal gazdagodott, míg a Como idegenben múlta felül a Reggina csapatát, így helyet cseréltek egymással a 12-13. pozícióban.

A SPAL a nyolc forduló óta tartó nyeretlensége megszakításával biztosította automatikus bennmaradását. A két osztályozós helyet továbbra is az Alessandria és a Cosenza birtokolja, de még az L.R. Vicenza is odaérhet, főleg, hogy a piemontiakkal találkoznak a zárófordulóban. A másodosztály két biztos kiesője, a Pordenone és a Crotone izgalmas, hatgólos döntetlent játszott egymással.

Az utolsó forduló mérkőzéseit jövő pénteken, május 6-án rendezik meg.

A Serie B 37. fordulójának eredményei:

Cittadella – Brescia 1-0 (1-0)
Gólszerző: Cassandro (62.), ill.

Cremonese – Ascoli 0-1 (0-1)
Gólszerző:ill. Baschirotto (51.)

L.R. Vicenza – Lecce 2-1
Gólszerzők: Diaw (90+4. – büntetőből), F. Ranocchia (90+13.), ill. Strefezza (69.)

Monza – Benevento 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Dany Mota (48., 89.), Gytkjaer (52. – büntetőből), ill.

Parma – Alessandria 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Cobbaut (43.), F. Vázquez (58.), ill. Palombi (17.), Pierozzi (81.)

Pisa – Cosenza 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Venturi (6.), ill. Liotti (79. – büntetőből)

Pordenone – Crotone 3-3 (0-1)
Gólszerzők: Candellone (58.), Butic (85.), Zammarini (90.), ill. Nedelcearu (45.), Marras (59.), Maric (64.)

SPAL – Frosinone 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Dickmann (8.), Pinato (12.), Sa. Esposito (88.), ill.
Kiállítva:ill. Szyminski (67.)

Ternana – Perugia 1-0 (1-0)
Gólszerző: Alf. Donnarumma (36.), ill.

Reggina – Como 1-4 (0-2)
Gólszerzők: Denis (52.), ill. Parigini (20.), Blanco (43.), Cerri (61.), La Gumina (83.)

A Serie B aktuális állása a 37. forduló után:

(Fotó: Lega B Twitter)

A Serie B 37. fordulójának legjobb 11-e:

Luca Maniero (Cittadella); Elias Cobbaut (Parma), Federico Bashirotto (Ascoli), Tommaso Cassandro (Cittadella); Roberto Zammarini (Pordenone), Filippo Ranocchia (L.R. Vicenza), Marco Pinato (SPAL), Simone Palombi (Alessandria); Vittorio Parigini (Como), Alfredo Donnarumma (Ternana), Dany Mota (Monza)

A Serie B góllövőlistájának élmezőnye:

20 gólos: Massimo Coda (Lecce)
14 gólos: Gabriel Strefezza (Lecce), Alfredo Donnarumma (Ternana)
13 gólos: Franco Vázquez (Parma)
12 gólos: Simone Corazza (Alessandria)