Serie B: a Cremonese botlását kihasználva állt élre a Lecce – 34. forduló

Szerző: Adamo


serie-b-logo

Az olasz másodosztály (Serie B) 2021-2022-es kiírásában szombattól hétfőig rendezték meg a 34. forduló mérkőzéseit.

A bajnokság élén helycsere történt, miután az eddigi listavezető Cremonese a korai vezetés ellenére vereséget szenvedett, a Lecce pedig sorozatban harmadik győzelmét begyűjtve masírozott a tabella tetejére két pont előnnyel. Hét fordulón belül aratott hatodik sikerével a Monza is a Grigiorossi elé került azonos pontszámmal.

A negyedik helyezett Brescia hátrránya négy pont az éllovas mögött. Az egyel kevesebb mérkőzést játszó Benevento zsinórban harmadszor diadalmaskodott, és az ötödik helyen öt pontra van a liga elsőtől. Velük egyenlő pontszámmal bír a korábbi listavezető Pisa, amely újabb döntetlent ért el, és három forduló óta nyeretlen, így jelenleg csak a hatodik pozíciót foglalja el.

Az Ascoli és a Frosinone egyaránt hazai győzelemmel erősítette meg a playoff-helyét az üldözőkkel szemben. A zsinórban harmadszor ikszelő és öt forduló óta nyeretlen Perugia hátránya a kilencedik helyen öt pont az utolsó rájátszás-helyezetthez képest.

A 10-11. pozícióban a Cittadella és a Ternana három-három ponttal javított helyzetén, de úgy tűnik, hogy a playoff-hajrá már mindkettőjüknek késői lenne. A közvetlenül mögöttük tanyázó Parma kilenc veretlen meccs után kényszerült főhajtásra, miután hétfő este veszített a Brescia ellen. A Como és a Reggina ugyancsak „légüres” térben helyezkedik el a playoff és a bennmaradásért esedékes osztályozó között.

Az utolsó bennmaradó helyet elfoglaló SPAL együttese sorozatban a hatodik meccsét sem tudta megnyerni, így még akár veszélybe is kerülhet, de a mögötte helyezkedő kiesőjelöltek sincsenek bombaformában. Az Alessandria ugyan a sereghajtó legyőzésével megszakította a 14 forduló óta tartó nyeretlen szériáját, még mindig öt pontra van a ferraraiaktól. A másik osztályozós helyet az ugyancsak jó ideje nyerésképtelen Cosenza foglalja el.

A már kieső helyen álló L.R. Vicenza hétfő este menesztette edzőjét, míg a Crotone és a Pordenone helye az utolsó két helyen egyre biztosabban halad a harmadosztály felé.

A Serie B 34. fordulójának eredményei:

Alessandria – Pordenone 2-0 (1-0)
Gólszerzők:
Marconi (30.), Milanese (52.), ill.

Como – Cittadella 1-2 (1-2)
Gólszerzők:
Ciciretti (14.), ill. E. Baldini (13., 35.)
Kiállítva: Parigini (76.), Solini (88.), ill. –

Lecce – SPAL 1-0 (0-0)
Gólszerző:
Helgason (66.), ill.

Frosinone – Cremonese 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Canotto (22. – büntetőből), Zerbin (37.), ill. Buonaiuto (17.)
Kiállítva:ill. Strizzolo (87.)

Benevento – L.R. Vicenza 1-0 (0-0)
Gólszerzők: M. Viviani (61.), ill.
Kiállítva:ill. Meggiorini (45+2.)

Ascoli – Reggina 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Caligara (56.), Bidaoui (67.), ill.

Cosenza – Monza 0-2 (0-1)
Gólszerzők:ill. Valoti (15. – büntetőből), Gytkjaer (64. – büntetőből)

Crotone – Ternana 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Golemic (6.), ill. Partipilo (28.), Defendi (76.)

Perugia – Pisa 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Rosi (68.), ill. Puscas (28.)

Brescia – Parma 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Moreo (64.), ill.

A Serie B aktuális állása a 34. forduló után:

(Fotló: Lega B Twitter)

A Serie B 34. fordulójának legjobb 11-e:

Gabriel (Lecce); Federico Gatti (Frosinone), Marcos Curado (Perugia) Alessandro Celli (Ternana); Luigi Canotto (Frosinone), Mattia Valoti (Monza), Antonio Palumbo (Ternana), Fabrizio Caligara (Ascoli); Enrico Baldini (Cittadella), Stefano Moreo (Brescia), Michele Marconi (Alessandria)

A Serie B góllövőlistájának élmezőnye:

20 gólos: Massimo Coda (Lecce)
13 gólos: Gabriel Strefezza (Lecce)
12 gólos: Alfredo Donnarumma (Ternana)
11 gólos: Franco Vázquez (Parma)