Serie B: helycsere a hétközi körben, a Cremonese az új első – 23. forduló

Szerző: Adamo


serie-b-logo

Az olasz másodosztály (Serie B) hétközi fordulójában kedden és szerdán bonyolítottak le mérkőzéseket.

A Serie B élére a Cremonese csapata állt, amely magabiztosan győzte le a felzárkózásban hiába bízó Parma együttesét. Fabio Pecchia vezetésével a Grigiorossi hétről hétre egyre inkább összeállni látszik, az utolsó nyolc fordulón belül már a hetedik győzelmét aratta.

A szerdai játéknapon a Lecce csak egyetlen pontot tudott megmenteni egy kései egyenlítő találattal a bennmaradásért harcoló Alessandria vendégeként, így egy ponttal lépéshátrányba került a második helyen. A közvetlen élmezőnyben a Brescia három döntetlen után győzött újra, ezzel egy ponttal megelőzte a zsinórban negyedszer is ikszelő és 2022-ben továbbra is nyeretlen Pisa csapatát a harmadik helyen.

A Monza csapata négy körön belüli harmadik sikerével erősítette meg ötödik helyét, míg a hatodik Frosinone újabb váratlan vereséget szenvedett el. Fabio Grossóék egymás után kétszer kapituláltak úgy, hogy az azt megelőző 21 fordulóban összesen csak kétszer kaptak ki, így tartanak most négy vereségnél.

A lazióiakkal azonos pontszámmal áll az utolsó két playoff-helyet birtokló csapat, a jelentős visszaesésben lévő Benevento és a sorozatbeli harmadik sikerét arató Perugia együttese. Az Ascoli egy, a Cittadella két ponttal van lemaradva a rájátszástól a legutóbbi idegenbeli győzelme után.

A középmezőnyben a Como öt nyeretlen meccs után értékes idegenbeli skalpot gyűjtött be, a Reggina pedig kilábalni látszik a hullámvölgyből és a hétvégi megnyert rangadót követően most házon kívül gazdagodott újabb három ponttal.

A Parma a hétvégi 4-1-es siker után most az újdonsült listavezető ellen kapott ki, így továbbra is csak 13. a táblázaton. Az utolsó bennmaradó helyet az Alessandria foglalja el, a SPAL és a Cosenza az újabb vereségével az osztályozós.

A kieső zónában az L.R. Vicenza a korai kétgólos vezetés ellenére csak egy pontot szerzett, így nem tudott feljebb kapaszkodni, maradt utolsó előtti, egy ponttal megelőzve a Pordenone csapatát, és egy ponttal a Crotone mögött, akik jelenleg szintén automatikusan kiesnének a másodosztályból.

A 23. forduló eredményei

Cosenza – Perugia 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Camporese (70.), ill. Matos (33.), D’Urso (55.)

Cremonese – Parma 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Baez (20.), Gondo (56.), Zanimacchia (59.), ill. Simy (61.)

Pisa – L.R. Vicenza 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Cohen (43.), Ant. Caracciolo (60.), ill. Cavion (17.), Diaw (22.)

Pordenone – Cittadella 0-1 (0-1)
Gólszerző:ill. Beretta (3.)

SPAL – Reggina 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Mar. Mancosu (19.), ill. Tumminello (34.), Bianchi (60.), Galabinov (78.)

Ternana – Monza 0-1 (0-1)
Gólszerző:ill. Valoti (38. – büntetőből)

Alessandria – Lecce 1-1 (0-0)
Gólszerzők:
Di Gennaro (50.), ill. Coda (83.)

Benevento – Ascoli 0-2 (0-2)
Gólszerzők:
ill. Bidaoui (69.), Baschirotto (89.)

Crotone – Brescia 0-1 (0-1)
Gólszerző:
ill. Tramoni (35. – büntetőből)

Frosinone – Como 1-2 (1-2)
Gólszerzők:
Zampano (37.), ill. Gliozzi (28.), Iannou (43.)

A Serie B aktuális állása a 23. forduló után

(Fotó: Lega B Twitter)

A Serie B 23. fordulójának legjobb 11-e:

Michele Di Gregorio (Monza); Matteo Di Gennaro (Alessandria), Antonio Caracciolo (Pisa), Giuseppe Bellusci (Ascoli); Nicolo Bianchi (Reggina), Mattia Valoti (Monza), Christian D’Urso (Perugia), Luca Zanimacchia (Cremonese); Jaime Baez (Cremonese), Ettore Gliozzi (Como), Giacomo Beretta (Cittadella)

A Serie B góllövőlistájának élmezőnye:

10 gólos: Gianluca Lapadula (Benevento), Massimo Coda és Gabriel Strefezza (mindketten Lecce)
9 gólos: Simone Corazza (Alessandria), Manuel De Luca (Perugia)
8 gólos: Gabriel Charpentier (Frosinone), Cesar Falletti (Ternana), Dany Mota (Monza)