Serie C: folytatódott a küzdelem – 23. forduló
Szerző: Adamo

Az olasz harmadosztály (Serie C) 2021-2022-es kiírásában az újévben az első fordulót rendezték meg, amely összességében a 23. kör volt, de mivel az előző két fordulót teljes egészében elhalasztották, valójában darabszámra a 21-nek felelt meg.
Az A csoportot veretlenül vezető Südtirol gárdája éppúgy kétgólos idegenbeli győzelmet aratott az elmúlt hétvégén, mint a második helyezett Padova gárdája. A bolzanóiak előnye továbbra is két pont úgy, hogy kettővel kevesebb mérkőzést játszottak. A harmadik-negyedik helyen azonos pontszámmal álló Renate és FeralpiSaló egyaránt győzött. Az ötödik Triestina a Padovától szenvedett vereséget. A hatodik helyen a Pro Vercelli pontszámban beérte az éppen általa legyőzött Juventus U23 csapatát. Az utolsó három playoff-helyet elfoglaló AlbinoLeffe, Virtus Verona és Trento egyaránt egy-egy ponttal gazdagodott. A tabella második feléből egyedül a Fiorenzuola diadalmaskodott, amely így bennmaradó helyre lépett. A Giana Erminio az egy pontjával elmozdult a sereghajtó pozícióból, ahová a Pro Sesto csapatát taszította le.
A csoport, a 23. forduló eredményei:
FeralpiSaló-Lecco 1-0
Fiorenzuola-Pro Sesto 3-1
Giana Erminio-Trento 0-0
Legnago Salus-Virtus Verona 1-1
Mantova-AlbinoLeffe 1-1
Pergolettese-Südtirol 0-2
Pro Patria-Piacenza 2-2
Pro Vercelli-Juventus U23 2-0
Renate-Seregno 1-0
Triestina-Padova 0-2
Az A csoport állása a 23. forduló után

A B csoport élén azonos pontszámmal álló Reggiana és Modena együttese ebben a fordulóban sem hibázott, továbbra is kéz a kézben vezetik a bajnokságot. A harmadik helyezett Cesena csak egyetlen pontot szerzett, így a mögöttük sorakozó Virtus Entella, Pescara és Ancona-Matelica a mostani győzelmével egyaránt közelebb tudott zárkózni. Az Olbia ugyancsak nyert és felkapaszkodott a nyolcadik helyre, a Carrarese és a Vis Pesaro ugyancsak tartja rájátszást érő pozícióját. A Siena zsinórban hat vereség után ezúttal már legalább pontot tudott szerezni. A Teramo három zakót követően elért győzelmével állította meg zuhanását. Az alsóházban továbbra sem változott a helyzet, a Grosseto az utolsó előtti helyen még mindig egy ponttal maga mögött tudja a Viterbesét, miután mindketten döntetlent játszottak.
B csoport, a 23. forduló eredményei:
Cesena-Viterbese 0-0
Virtus Entella-Gubbio 4-0
Modena-Fermana 2-0
Pescara-Montevarchi 4-2
Reggiana-Pistoiese 3-1
Vis Pesaro-Teramo 0-2
Pontedera-Ancona-Matelica 0-5
Grosseto-Carrarese 0-0
Olbia-Lucchese 1-0
Siena-Imolese 2-2
A B csoport állása a 23. forduló után

A C csoport első helyén a Bari megtartotta hétpontos előnyét, miután csak egy pontot gyűjtött, de az őt üldöző Monopoli gárdája sem bírt az élmezőnyhöz tartozó Avellino együttesével. Kettejük közé a harmadik-negyedik helyre a Turris és a Virtus Francavilla ugrott be aktuális sikereivel. A hatodik és hetedik pozíciót birtokló Palermo és Catanzaro szintúgy remizett egymással, a szicíliaiak egy ponttal állnak jobban. A nyolcadik helyen álló Foggia váratlan hazai vereséget szenvedett, és már három forduló óta nyeretlen. Mögötte még a Taranto és a Picerno csapata tagja az első tíznek. A Zemanékat legyőző Latina birtokolja a tizenegyedik pozíciót, megelőzve a Juve Stabia és a Catania csapatát, melyek az elmúlt hétvégén is csak egy-egy pontot szereztek. Az alsóházban a Monterosi a csoportutolsó Potenza legyőzésével folytatta a menekülést, a Fidelis Andria és a Vibonese egymással ikszelt, a Messina pedig súlyos vereséget szenvedett.
C csoport, a 23. forduló eredményei:
Avellino-Monopoli 2-2
Bari-Catania 3-3
Campobasso-Juve Stabia 0-0
Foggia-Latina 1-3
Monterosi-Potenza 3-1
Picerno-Turris 0-1
Taranto-Paganese 1-1
Vibonese-Fidelis Andria 0-0
Virtus Francavilla-Messina 5-1
Catanzaro-Palermo 0-0
A C csoport állása a 23. forduló után
