Serie C: győztek az A csoport élmenői

Szerző: Adamo


Az olasz harmadosztály (Serie C) első 2022-es fordulójának vasárnap délutáni programjában két csoportban számtalan mérkőzést bonyolítottak le.

Az A csoport első két helyezettje közül az éllovas Südtirol és az üldöző Padova egyaránt 2-0-s idegenbeli sikert aratott. A bolzanóiak kettővel kevesebb mérkőzést játszva is két pont előnnyel vezetnek, s kikövezett úton haladnak a feljutás felé. A harmadik-negyedik helyen azonos pontszámmal álló Renate és FeralpiSaló szintúgy 1-0-ra nyert hazai környezetben. Az ötödik Triestina a Biancoscudatitól kapott ki. A Pro Vercelli a csoport hatodik helyén pontszámban beérte a legyőzött Juventus U23 csapatát. Számtalan döntetlen mellett rajtuk kívül csak a Fiorenzuola tudott győzni, amely egy alsóházi rangadón múlta felül a Pro Sesto csapatát.

A szombati mérkőzések után csak három találkozó maradt mára a B csoportban. Egyedül az Olbia ünnepelhetett három pontot, a Carrarese éppúgy egy pontot szerzett, mint a zsinórban hat vereség után kétgólos hátrányból döntetlent játszó Siena együttese.

A Serie C vasárnap délutáni eredményei

A csoport:
FeralpiSaló-Lecco 1-0
Fiorenzuola-Pro Sesto 3-1
Giana Erminio-Trento 0-0
Legnago Salus-Virtus Verona 1-1
Mantova-AlbinoLeffe 1-1
Pergolettese-Südtirol 0-2
Pro Patria-Piacenza 2-2
Pro Vercelli-Juventus U23 2-0
Renate-Seregno 1-0
Triestina-Padova 0-2

B csoport:
Grosseto-Carrarese 0-0
Olbia-Lucchese 1-0
Siena-Imolese 2-2