Serie C: az év utolsó harmadosztályú játéknapja következik

Szerző: Adamo


Az olasz harmadosztály (Serie C) idei utolsó, 20. fordulójában szerdán két csoportban az összes mérkőzést, az A csoportban a hátralévő egy találkozót játsszák le.

A keddi összecsapások után az A csoportban a középmezőnyben azonos pontszámmal álló Lecco és Pro Vercelli fellépése maradt mára.

A B csoportban a két éllovas közül a Reggiana idegenben, a Modena hazai környezetben fog ezúttal pályára lépni. A dobogó harmadik fokán tanyázó Cesena a hetedik helyezett Gubbio gárdájához látogat. A negyedik-ötödik helyen fej-fej mellett álló Pescara és Ancona-Matelica egymás ellen vív Adria-parti rangadót, mindkét csapat sorozatban negyedik győzelméért küzd.

A C csoportot vezető Bari a kötelező győzelem reményében fogadja az osztályozós helyen tanyázó Potenza csapatát. A második helyezett Monopoli a playoffot üldöző Cataniához látogat. A további élcsapatok közül a Turris hazai, a Palermo idegenbeli találkozóra készül. A Virtus Francavilla és a Catanzaro egymás ellen próbálhat szerencsét, kettejüket két pont választja el az ötödik-hetedik helyen. Az Avellino látogatása a Campobasso otthonában pedig két igazán fanatikus tábor szembenézését jelentheti.

A Serie C szerdai programja

A csoport:
18:00 Lecco-Pro Vercelli

B csoport:
14:30 Carrarese-Pontedera
14:30 Gubbio-Cesena
14:30 Viterbese-Fermana
18:00 Ancona-Matelica-Pescara
18:00 Lucchese-Imolese
18:00 Modena-Grosseto
18:00 Montevarchi-Reggiana
18:00 Pistoiese-Olbia
18:00 Teramo-Virtus Entella
18:00 Vis Pesaro-Siena

C csoport:
14:30 Foggia-Monterosi
14:30 Messina-Paganese
14:30 Picerno-Vibonese
15:30 Campobasso-Avellino
18:00 Latina-Palermo
21:00 Bari-Potenza
21:00 Catania-Monopoli
21:00 Juve Stabia-Fidelis Andria
21:00 Turris-Taranto
21:00 Virtus Francavilla-Catanzaro