Serie C: szuperrangadó az A csoportban – napi program

Szerző: Adamo


Az olasz harmadosztály (Serie C) hétvégi fordulójának vasárnapi játéknapján valamennyi csoportban szép számmal rendeznek mérkőzéseket.

A hétvége rangadóját az A csoport első két helyezettje vívhatja egymás ellen 14:30-tól. A második Padova hat pont hátrányból fogadja a veretlen éllovas Südtirol csapatát. Most vagy soha, ideális felzárkózási lehetőség a Biancoscudati számára, bolzanói siker esetén viszont utcahosszúságúra hízhat a különbség kettejük között. Az üldözők közül a Renate idegenben, a FeralpiSaló és a Triestina hazai környezetben szerepelhet.

A B csoport élén álló Modena a kilencedik Gubbio gárdáját fogadja, míg a vele azonos pontszámmal álló Reggiana majd hétfő este vívhat rangadót. A harmadik helyezett Cesena az Antonio Di Natale által irányított Carrarese vendége lesz, míg a Pescara otthon, az Ancona-Matelica idegenben folytatná a felzárkózást az ötödik-hatodik helyről.

Szurkolói szempontból a forduló legjobban várt mérkőzése kétségkívül a Catania és a Palermo szicíliai derbije lesz. Amíg a Rosanero kiegyensúlyozottan tagja az élmezőnynek, addig a Rossazzurri gyengélkedik és folytonos pontlevonásokkal is küzd, de erre a rangadóra alighanem mindkét fél félre fog tenni mindent. Az éllovas Bari a playoffot üldöző Tarantót látja vendégül, a negyedik Monopoli ugyancsak hazai környezetben javítana, az Avellino Vibo Valentiába látogat.

Emlékeztetőül: tekintsd át a szombati játéknap eredményeit.

A Serie C vasárnapi programja

A csoport:
14:30 FeralpiSaló-Piacenza
14:30 Fiorenzuola-Pro Vercelli
14:30 Juventus U23-Trento
14:30 Padova-Südtirol
14:30 Pergolettese-Renate
14:30 Pro Sesto-Virtus Verona
14:30 Seregno-Lecco
14:30 Triestina-Giana Erminio

B csoport:
14:30 Olbia-Fermana
17:30 Carrarese-Cesena
17:30 Lucchese-Grosseto
17:30 Modena-Gubbio
17:30 Montevarchi-Viterbese
17:30 Pescara-Pistoiese
17:30 Siena-Pontedera
17:30 Teramo-Ancona-Matelica
17:30 Vis Pesaro-Imolese

C csoport:
14:30 Catania-Palermo
14:30 Monopoli-Latina
14:30 Turris-Messina
14:30 Vibonese-Avellino
17:30 Bari-Taranto