Giuseppe Rossi hazatért
Szerző: Adamo

Miután már jó ideje a csapatnál tartózkodott, az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő SPAL csapata a pénteki napon hivatalosan is bejelentette a csapat nélküli Giuseppe Rossi szerződtetését.
A két éve még élvonalbeli ferrarai egyesület az idény végéig szóló megállapodást kötött a szebb napokat is látott támadóval.
A 34 éves csatár fénykorában a Manchester United, a Villarreal és a Fiorentina csapatait is erősítette. Számos súlyos térdsérülése teljesen megpecsételte pályafutását, soha nem tudta kihozni magából a benne rejlő potenciált. Pedig egykoron hatalmas karriert jósoltak neki. Rossi főként olasz és spanyol kluboknál igyekezett megtalálni számításait. Legutóbb hároméves kihagyás után az MLS-ben versenyző Real Salt Lake szolgálatában állt. Erejéből a tengerentúlon a 2020-as idényben mindössze hét pályára lépésre futotta, azóta nem volt klubja.
Az egykori 30-szoros válogatott Rossi az elmúlt években már csak árnyéka volt korábbi önmagának, azonban még egy utolsó utáni elkeseredett kísérletet tenne annak érdekében, hogy hátha vissza tud térni régi formájához.
A SPAL együttese noha két éve még a Serie A-ban szerepelt, jelenleg csupán az utolsó bennmaradást érő helyet foglalja el a másodosztályú mezőnyben.