Serie B: a Brescia és a Lecce az élen, visszaeső Pisa, gyengélkedő Parma – körkép

Szerző: Adamo


serie-b-logo

Az elmúlt szezon óta megszokottnak tekinthetően módon az aktuális válogatott szünetek alkalmával az olasz másodosztály (Serie B) küzdelmeiben sem rendeznek mérkőzéseket. Így legalább van lehetőségünk egy kicsit áttekinteni, hogy 12 forduló után, hogy áll a második vonal táblázata.

Az élmezőny

A Serie A-ból egyaránt két éve kieső Brescia 24 és Lecce 23 ponttal áll a másodosztály első két, automatikus feljutást érő helyén. Filippo Inzaghi két évvel ezelőtt a Beneventóval tükörsimán nyerte meg a másodosztályt, majd csapata kiesett. Ezúttal a Leonessát próbálja bevezetni az élvonal kapuján, melyre minden esélyük meg lehet. Eközben a salentóiak a sokadik virágzását élő és B-s szinten máig topcsatárnak számító Massimo Coda vezérletével száguldanak. A rutinos támadó nyolc találatával vezeti a másodosztályú góllövőlistát.

A Nagy Ádámot foglalkoztató Pisa az ötből öt győzelmet jelentő rajt óta jelentősen megtorpant. A toszkán csapat az utolsó öt mérkőzését nyeretlenül vívta meg, Luca D’Angelo legénysége már csak a harmadik pozíciót birtokolja. A Reggina gárdája foglalja el a negyedik helyet, amely a viszonylag mérsékelt rajt után az elmúlt hetekben rendkívül masszívan teljesít. A calabriaiak utolsó öt fellépésükből négyszer gyűjtötték be a három pontot a hatgólos Andrej Galabinov vezérletével.

Pozitív meglepetések

A 2006-os vb-hős Fabio Grosso edzői pályafutása során eddig sehol sem tudott igazán bizonyítani, a mostani szezont viszont kiválóan kezdte a Frosinone csapatával. A laziói egylet 5-6-1-es mérlegével az ötödik helyet foglalja el a Serie B tabelláján. A harmadosztály friss feljutói közül a Como áll kimagaslóan a legjobban, a La Gumina-Cerri csatárduó által fémjelzett északiak utolsó három győzelmük jóvoltából hetedikek a bajnokságban.

A Cremonese a kiváló rajt után az utolsó öt fordulóban nem nyert meccset, bár vereséget is csak egyszer szenvedett, így az utolsó playoff-helyet birtokolja. Velük azonos pontszámmal bír a tavalyi rájátszás-döntős Cittadella, amely viszont a szerény kezdés után az utolsó két körös győzelmével kapaszkodott fel.

Szintén pozitív kicsengésű eddig az Ascoli szezonja is, noha Andrea Sottil együttesen hullámzóan teljesít, legutóbbi hazai sikerével éppen felül vannak. Ráadásul a rutinos Federico Dionisi már a másodosztályú örökös góllövőlista élmezőnyét vette üldözőbe. Az ugyancsak friss feljutó Ternana 5-1-6-os mérlege rendkívül hektikusnak tekinthető, ám amikor megy a szekér, akkor a Partipilo-Falletti-Furlan-Donnarumma négyes csillogásával nagyszerű dolgokra képesek. Nem mellesleg a papíron erősebb SPAL-t és Parmát is elkapták már.

Negatív meglepetések

Az élvonalból tavaly a jelentős tavaszi fejre állás után kieső Benevento számára kétségkívül az azonnali visszajutás lehet a cél. Ennek ellenére 12 kör után csak hatodikok a Serie B mezőnyében. S az utolsó két meccsüket elvesztették, bár a Frosinone ellen hosszú ideig emberhátrányban játszottak. A gólfelelős Gianluca Lapadula sérülése és állandó perui válogatott kötelezettsége révén korlátozott lehetőséghez jutva is eljutott már féltucat találatig.

A Serie C-ből nagy reményekkel érkező Perugia középszerű mérlege és középmezőnybeli regnálása nem túl megsüvegelendő, noha az umbriai riválist egy ponttal maguk mögött tudják. Bár Silvio Berlusconi elmondása szerint a Monza jó úton halad, a 4-6-2-es mérleggel begyűjtött 18 pont és a 11. helyezés nem feltétlen erről árulkodik. Egy Serie A-ról álmodó csapattól ennél bizonyosan több kell, még ha elég stabilnak is tűnnek, a góllövéssel egyelőre komoly gondjaik vannak.

Még őket is mélyen alulmúlja a tavaszi Serie A-s pokoljárás után magát a másodosztályban találó Parma, amely a kezdeti hullámvölgyből talán már éppen kilábalt volna, amikor legutóbb a Lecce ellen futott bele egy 4-0-s pofonba. Gianluigi Buffon csapata most csak az utolsó bennmaradó helyek egyikét foglalja el. Náluk is rosszabbul szerepel a két éve még élvonalbeli SPAL, és az első osztálytól tavaly búcsúzó Crotone, amely azóta húzóembereket vesztett és már edzőt is váltott, egyetlen győzelemmel osztályozós helyen szerénykedik.

Kiesőjelöltek

A Chievo kizárása miatt a másodosztályú indulásra közvetlenül a rajt előtt kijelölt Cosenza kerete még mindig hagy kívánni valót maga után. Becsülettel küzdenek az elemekkel, de a legutolsó négy fordulóban elszenvedett három vereségük nem éppen jó ajánlólevél a komolyabb feladatok előtt. A tavalyi harmadosztályú rájátszást megnyerő Alessandria hosszú idő után jutott fel a Serie B-be, és bár senki ellen nem adják könnyen a bőrüket, egyelőre könnyűnek találtatnak.

Még náluk is gyengébben muzsikál a négy ponttal szerénykedő Vicenza és a mezőny egyedüli nyeretlen csapataként mindössze három egységet gyűjtő, és már kétszer is trénert váltó Pordenone együttese. Kettejük bennmaradásához jelen állás szerint kisebb fajta csoda kéne. A Lanerossinál már Brocchi dirigál, egyelőre kevés sikerrel. Különösen utóbbinál látszik nagyon megfáradtnak a két éve még oly ambiciózus projekt, mellyel történetük során először feljutottak az országos másodosztályba.

Az olasz másodosztály aktuális állása

(Kép: Lega B Twitter)

Az olasz másodosztály góllövőlistájának élmezőnye

(Kép: Lega B Twitter)