Az Internél köthet ki a válogatott Eb-győztes reménysége?
Szerző: Benedicto

Olaszországi sajtóértesülések szerint az Inter is beszállt az olasz válogatott Eb-győztes csatártehetségéért folytatott harcba, így könnyen lehet, hogy Giacomo Raspadori hamarosan már kék-feketében termelheti majd a gólokat.
A még mindig csupán 21 éves Raspadori a Sassuolo akadémiáján nevelkedett, a Serie A-ban 2019 májusában debütált. Az Európa-bajnokság előtt Mancini talán legmeglepőbb húzása volt, hogy őt is benevezte az Eb-keretbe, amire Raspadori tavaly 27 bajnokin szerzett 6 találatával szolgált rá.
Bár az Eb-n természetesen nem volt főszereplő, Wales ellen azért szerepet kapott, majd szeptemberben, Litvánia ellen első gólját és első gólpasszát is megszerezte a nazionale mezében. A bajnokságban idén minden meccsen pályára lépett, eddig egy gól és egy gólpassz áll a neve mellett.
A sztárcsapatok figyelmét is egyre többször felkeltő Raspadori szolgálataiért pedig most az Inter is bejelentkezhet, a Gazzetta dello Sport értesülései szerint ugyanis Giuseppe Marotta sportigazgató már januárban lecsapna az ifjú tehetségre.
Raspadori értékét nagyjából 30 millió euróra tartja a Sassuolo, de a bajnoki címvédő csökkentené ezt az összeget Samuele Mulattieri játékjogának a bevonásával.
Mulattieri szintén 21 éves, jelenleg kölcsönben szerepel a Serie B-s Crotonénál, ahol 10 meccsen 6 gól fűződik eddig a nevéhez. A jelek szerint a Sassuolo nem utasítja vissza a felkínált opciót, így Mulattieri bevonásával könnyen lehet hogy hamar pontot tehet majd az ügy végére a Nerazzurri.
Raspadori kapcsán eddig egyébként elsősorban a Juventus érdeklődéséről olvashattunk, így az Inter számára ez a transzfer egyben komoly fricska is lehetne a nagy rivális számára.