Megbukott csúcskísérlet – a Ronaldo-projekt kudarcának nyomában
Szerző: Benedicto
Három szezon után, szerződése lejárata előtt egy évvel végül csalódottan távozott Torinóból Cristiano Ronaldo.
A portugál szupersztár 2018-ban világmegváltó célokkal érkezett, nem titkoltan azért, hogy 1996 óta először végre BL-győzelemre vezesse a Juventust, ehhez képest 2021-ben csalódást keltő módon távozott, hiszen nem sikerült elérnie a Juventusszal azt, amit mindkét fél várt ettől a házasságtól. Hogy mi volt ennek az oka – nos, ennek eredünk most nyomába.
A most következő cikk alapját a Goal.com szakírójának, Mark Doyle-nak az írása képezi, helyenként viszont saját adatok, vélemények, kiegészítések is szerepelnek majd benne.
Kezdjük Ronaldo torinói pályafutásának megítélését rögtön egy tételmondattal: Cristiano Ronaldo minden idők egyik legnagyobb játékosa.
Ez vitán felül áll. Ahogy ő maga is szívesen hangoztatja, a számok nem hazudnak: 783 gólt szerzett eddig profi labdarúgóként, ötszörös Aranylabdás, háromszor nyert angol, kétszer spanyol, kétszer olasz bajnokságot. Ötszörös BL-győztes, ötszörös Aranylabdás, és megszámlálhatatlanul sok egyéb trófea mellett Európa-bajnok is.
Viszont miközben az “élő legenda” státuszt senki nem kérdőjelezi meg vele kapcsolatban, addig a Juventusnál eltöltött három évének sikerét joggal vonhatjuk kétségbe.
A Juventus elnöke, Andrea Agnelli korábban maga is elismerte, hogy CR megszerzésével a Juventus történelme során először igazolt játékost nem csupán sportszakmai, hanem egyéb szempontokat is figyelembe véve. A kereskedelmi, marketing szempontok ugyancsak fontos szerepet játszottak.
Ronaldo persze elsősorban azt tette, amiért fizették: gólokat lőtt. Olaszországban eltöltött három éve során 134 meccsen 101 gólt lőtt, amivel a klub történelmének 13. legeredményesebb játékosa lett. meccsenként átlagosan 0,75 gólt szerzett, ez az arány messze a legjobb a klub örökranglistájának első 31 helyezettje között – a 32. Pietro Pastore 64 meccsen jutott 51 találatig (0,8 gól/meccs) még a 20-as években.
Ronaldo megdöntött számtalan rekordot is, említsünk meg most csak kettőt ezek közül: a 2019/2020-as szezonban 37 gólt szerzett minden sorozatot figyelembe véve, ami még soha senkinek nem sikerült egy szezonon belül a Juventusban, korábban a 30-as évek gólvadásza, Felice Borel volt a rekorder 36-tal. Egy évvel később egyébként Ronaldo szintén eljutott 36-ig, akárcsak nagy elődje a 30-as években.
2019 decembere és 2020 februárja között pedig 11 egymást követő olasz bajnoki szerzett gólt (összesen 16-ot), megdöntve ezzel a vonatkozó Serie A-s rekordot is.
Érdekes ugyanakkor a számokat más szempontból is megvizsgálni. A zebrák márciusi, Porto elleni BL-kudarca után hosszabb cikket szenteltem a témának, ahol kitértem többek között a Juventus góltermésének változására, valamint a gólok eloszlására is.
Torinói évei során Ronaldo sorrendben 21, 31, végül 29 bajnoki gólt szerzett, ami kiemelkedő mutató. Ennek ellenére a három idényben a Juventus összesen 70, 76, végül 77 bajnoki góllal zárt. Az azt megelőző években egészen más volt a képlet: 2013/2014-ben 80, az azt követő években pedig 72, 75, 77 gólt szereztek, a Ronaldo érkezése előtti idényben pedig 86-ot. Tehát bár Ronaldo extra góltermést hozott, a csapat találatainak a száma nem változott érdemben, sőt, némiképp még csökkent is.
A Zebráknak a korábbi években nem volt ennyire kiemelkedő gólvágójuk, viszont sokkal jobban megoszlottak a gólok a keret tagjain belül. Ronaldo gólérzékenysége akkor lehetett volna igazán a csapat hasznára, ha a keret 65-70 góljához hozzáteszi a maga 25-30 találatát, de a számok alapján sokkal inkább elvette azokat a társak elől.
Szintén a fent említett cikkből idézek egy másik mutatót is. A 2017/2018-as szezonban minden sorozatot figyelembe véve Dybala volt a Juventus legeredményesebb játékosa, csapata akkor 107 góljából 26-ot vállalt, ami 24%. Egy évvel korábban az akkor legeredményesebb Higuain a gólok 30%-áért felelt (32/105). Mindkét évben voltak ráadásul mások is, akik sok gólt tudtak betenni a közösbe, tehát elsősorban a csapategység repítette a Juventust.
Ehhez képest első évében CR már a Juve-gólok 34%-át lőtte (28/83), második idényében pedig még durvábbá vált a Ronaldo-függőség: a csapat 95 góljának 39%-át a portugál szerezte. Végül a tavalyi idényben a Zebrák 108 gólja közül 36-ot, azaz nagyjából minden harmadik gólt (33,33%) szerezte a portugál klasszis.
Természetesen ezek az adatok sem varrhatóak csak és kizárólag CR nyakába, hiszen a körülötte lévő keret nehezen lenne összehasonlítható a klub pár évvel korábbi játékosállományával, és nyilvánvalóan nem várható el, hogy például Bentancur vagy Rabiot ugyanúgy 10-15 gól körül termeljen egy szezonban, mint tette azt korábban Arturo Vidal vagy Paul Pogba.
E téren a fő kritikát Ronaldoval szemben elsősorban a csapat játékára gyakorolt hatása eredményezte, hiszen a mindenben kitűnni akaró, mindig legjobbnak lenni vágyó Ronaldo mindig nehezen tudta elviselni, ha nem ő van az események középpontjában. Bizonyítani akarása persze hatalmas pozitívum, de ez nagyon sokszor a visszájára fordult: a társak szinte kényszeresen passzoltak inkább neki még ziccerekben is, a támadások gyakorlatilag mindegyike keresztülment rajta, és azok jelentős része az ő próbálkozásával ért véget.
Tény, hogy Ronaldo sokszor olyan helyzetekben is kapura lőtt, vagy éppen cselekbe bonyolódott, amikor hasznosabb lett egy egyszerűbb megoldás, egy passz. Amellett, hogy folyamatosan benne volt a gólveszély, nagyon sok támadás halt el nála önzősége miatt. Nem is beszélve a szabadrúgásokról, amik korábban Del Piero, Pirlo, Pjanic és Dybala révén évekig jelentették a Juve egyik legnagyobb fegyverét, Ronaldo érkezésével viszont teljesen veszélytelenné váltak.
Komoly probléma volt a “sérthetetlensége” is, amihez hozzájárult Sarri és Pirlo személye, kisebb tekintélye is. Ha Ronaldonak jó napja van, Ronaldo bárkit képes egymaga megverni, de ha Ronaldonak rossz napja van – és az utóbbi időben egyre többször volt -, akkor borzalmasan nagy fék tud lenni a csapatban.
Ez persze mással is előfordul, de másokkal ellentétben CR ilyenkor is szinte kihagyhatatlan és lecserélhetetlen volt. Játszhat bármilyen gyengén, szinte nincs a világon olyan edző, aki lecserélné, vagy épp a kispadra nevezné őt – legalábbis Sarri és Pirlo különböző okokból ugyan, de nem tartoztak ebbe a kategóriába. Ronaldo így olyan meccseket is végigjátszott, ahol egyébként rendkívül gyatrán teljesített (lásd például a Porto elleni visszavágót), de ugyanígy megemlíthetjük az iménti témát is: hiába rúgott sorozatban 53 szabadrúgást a sorfalba, nem is lehetett kérdés, hogy az 54.-hez is ő áll majd oda.
Ronaldo a gólok mellett természetesen az elvárt médiafigyelmet is meghozta. A megszerzése előtt a Juventusnak összesen 49 millió követője volt a fontosabb közösségi médiás felületeken (Facebook, Twitter, Instagram, Youtube). Ez a szám mostanra több mint a duplájára nőtt (112,7 millió), az ebből fakadó fellendülés pedig nem meglepő módon a befektetők számára is népszerűbbé tette a klubot.
2019-ben például a Bianconeri megújította szerződését sportszergyártójával. Az Adidas 7 évre 357 millió eurót fizet – ez nagyjából duplája a korábbi megállapodásnak -, azóta pedig egy újabb évvel meg is hosszabbították ezt az együttműködést.
Emellett mezszponzorával kötött megállapodását is újra tudta szabni a Juventus: a JEEP a korábbi 17 millió helyett már 45 millió eurót fizet évente a mezen való megjelenésért.
Az Öreg Hölgy viszont még mindig messze van attól, hogy a világ leggazdagabb vagy legnagyobb támogatottságú klubja legyen. Ronaldo nem tudta varázsütésre valóra váltani a Juve összes álmát, de ezt persze nem is várták tőle.
A Juventus mindig úgy tekintett CR7-re, mint egy nagy ugrásra, egy lépcsőfokra. A terv az volt, hogy hatalmas globális vonzerejét és értékét felhasználva egy magasabb szintre repíthesse a klubot.
Agnelli már a transzfer megkötésekor kijelentette, hogy az a cél, hogy a Juventus olyan helyzetbe kerülhessen, hogy a következő Cristiano Ronaldot már nem 33, hanem 23 éves korában szerezhesse meg.
A sokak általá vágyott, rendkívül fiatal Matthijs de Ligt megszerzése 2019-es megszerzése nagyjából ennek megfelelő lépés volt, ugyanakkor már a Covid előtti időszakban is látni lehetett, hogy a Juventus a lehetőségei fölött él.
A Juventus Cristiano Ronaldo első torinói szezonjában 40 millió eurós veszteséget könyvelt el a Serie A-ban. Ekkora már látszott, hogy Ronaldo önmagában nem fogja tudni áthidalni azt a szakadékot, amely a Zebrákat Európa igazi elitjétől elválasztja.
2019 októberében Agnelli 300 milliós tőkeemelést kért a klub részvényeseitől. Ezzel kapcsolatban akkor úgy fogalmazott: “Ezek a számok hatalmasnak tűnnek az olasz valósághoz képest, de a mi viszonyítási pontunkat az európai topklubok jelentik.”
“A jelenlegi forgalmunk – nem számítva bele a játékosigazolásokat – körülbelül olyan szinten van, mint a Real Madridé volt 2010-ben, amikor átvettem a Juventus vezetését.”
“Nyilvánvalóan látszik, hogy az általunk elért növekedési ütem gyorsabb, mint a Real Madridé volt, de még mindig van különbség, amit természetesen el kell tüntetnünk.” – summázott két éve a Juve elnöke.
A Juventus kétségbeesetten próbálta eltüntetni a szakadékot az európai elithez képest, amihez mindenféle spekulációt bevetettek – ezt pedig a koronavírus-járvány végül kegyetlenül megbüntette.
Ha volt is még bármi remény arra, hogy a Ronaldo-biznisz végül eléri kér célját – a gazdasági növekedést és a Bajnokok Ligája-győzelmet -, az végleg megsemmisült a Covid-19 okozta gazdasági válság következtében. A válság eredményeként a Juventus a 2020/2021-es szezon első felében (!) 113,7 millió eurós veszteséget könyvelt el.
Az Öreg Hölgy még mindig sokkal kisebb sebekkel úszta meg a járvány okozta gazdasági sokkot, mint más klubok, ami elsősorban a Juventus 63,8%-os többségi tulajdonosa, az EXOR támogatásának köszönhető. A vállalat nemrég egy 75 milliós tőkeemelést hajtott végre a klubnál, amivel szeretnék megerősíteni a Juventus saját tőkéjét és pénzügyi struktúráját, mielőtt sor kerülne egy jelentősebb, 400 milliós invesztálásra.
Ettől függetlenül a járványhelyzet a Zebrákat sem kímélte – és mint minden európai nagycsapat, úgy a Juventus is csak saját magát hibáztathatja, amiért ilyen törékeny anyagi helyzetben érte őket a világjárvány.
Bár igaz, hogy a Juventus ambiciózus tervei szempontjából a lehető legrosszabbkor jött az előre megjósolhatatlan koronavírus-járvány, de a Juventus összesen nagyjából 340 millió eurós összeget tett kockára Cristiano Ronaldo megszerzésével (beleértve az átigazolási díjat és a fizetésének összegét is), és ez a befektetés végül nem hozta meg a gyümölcsét. Sőt, a Bajnokok Ligája-szereplés szempontjából a Juventus teljesítménye a Ronaldo-érában leginkább szánalmas volt.
CR megérkezése óta a Juve egyszer sem jutott túl a negyeddöntőn, ráadásul egyszer sem egy topklub, nagyágyú állította meg őket: az Ajax, a Lyon és a Porto jelentették a végállomásokat.
Érthető tehát, hogy egyre több hang kezdte el feltenni a kérdést, hogy megéri-e Ronaldo azt a nagyjából 84 millió eurót, amibe évente kerül a Juventusnak. A válasz pedig általában az volt, hogy ezt a hatalmas összeget jobban megérte volna a keret megerősítésére fordítani.
A Juventus ördögi körbe került. Elképesztő összegeket fizettek Ronaldonak, hogy megnyerje nekik a Bajnokok Ligáját, ugyanakkor a fizetése megakadályozta, hogy megfelelő csapatot tudjanak építeni köré ehhez.
Mindez a középpályán volt a legegyértelműbb. Miközben a Juve minden évben Paul Pogba vagy Sergej Milinkovic-Savic megszerzéséről álmodozott, nem engedhettek meg maguknak ilyen kaliberű igazolásokat.
Hasonló volt a helyzet idén nyáron Gianluigi Donnarummával. A friss Eb-győztes ingyen váltott klubot, és a hírek szerint hajlott volna a Juventusba igazolás felé, de a klub valószínűleg sosem próbálkozott meg a megszerzésével. Valószínűleg nem sportszakmai okokból, egész egyszerűen a Zebrák képtelenek jelenleg felvenni a versenyt például a Paris Saint-Germain által kínált lehetőségekkel.
Ismét szögezzük viszont le: a Juve gazdasági problémái nem Ronaldo hibája. Senki nem kényszerítette őket, hogy adjanak évente nagyjából 60 millió eurós bruttó fizetést a portugálnak.
Ezen kívül nem ő pazarolt el súlyos eurómilliókat olyan játékosok megszerzésére és fizetésére, mint Aaron Ramsey, Danilo és Arthur, ahogy nem ő adta el például Joao Cancelot, Leonardo Spinazzolát vagy Moise Keant sem.
Ezekért a katasztrofálisan sikerült transzferekért Fabio Paratici sportvezető volt a felelős, aki közel sem tudta pótolni az idő közben az Interhez távozó Giuseppe Marotta korábbi munkáját.
Apropó, Marotta: a korábbi torinói sikerek egyik fő letéteményese bevallottan a Ronaldo-biznisz miatt távozott a klubtól, ő ugyanis nem értett egyet a szupersztár megszerzésével. A klub döntésének eleget téve természetesen levezényelte a transzfert, de az akkor keletkezett ellentétek odáig vezettek, hogy néhány hónappal később elhagyta a klubot, majd épp a legnagyobb rivális Internél kötött ki. Ha tehát nincs a Ronaldo-biznisz, talán még ma is Marotta lenne a Zebrák sportvezetője.
Az eredmények ismertek, Marotta vezetésével Milánóban is egy bajnok keret épült fel, többek között olyan játékosokat igazolt a kék-feketékhez, mint Hakimi és Lukaku. Eközben utódja, Paratici szép lassan szinte közellenséggé vált a Juventusnál, hibás döntések egész sora után végül idén nyáron hagyta el a Juventust.
Paraticit Federico Cherubini váltotta a sportigazgatói poszton, Massimiliano Allegri pedig visszatért a csapat edzőjeként. A Juventusnál így most a nagy változások után az átmenet időszaka kezdődik. A Juventus visszalépett az időben két évet, és megpróbálják végrehajtani azt az átfogó megújulást és javulást, amelyet Allegri már 2019-ben szükségesnek tartott, mielőtt elküldték a csapattól.
A kőkemény igazság az, hogy a Juventus totálisan elpazarolta az elmúlt két évet. Hibát követtek el Allegri kirúgásával, és ezt tovább súlyosbították azzal, hogy sem Sarrinak, sem Pirlonak nem adtak elegendő időt az elképzeléseik megvalósításához.
Ronaldo szempontjából tehát érthető és megbocsátható, hogy 36 évesen már nem szeretett volna részese lenni egy ilyen újjáépítésnek.
Bár CR továbbra is kiváló fizikális állapotban van, szép lassan kifut az időből a legmagasabb szinten, a Juventus pedig jelen pillanatban tagadhatatlanul messzebb van a BL-győzelemtől, mint 2018-ban volt.
Sportszakmai szempontból tehát a Juventus CR7-projektje nem összegezhető máshogy, mint súlyos kudarcként. A szerződést végül a tervezettnél egy évvel korábban felbontották, és sem a játékos, sem a klub nem érte el a legfőbb célokat, amit ettől a házasságtól vártak.
A BL-kudarcnál is rosszabb, hogy 9 év totális dominanciája után a Bianconeri tavaly már a hazai porondon is leszorult a trónról, és csupán a 4. helyről nézhette végig, ahogy az ősi rivális Inter megszerzi a bajnoki címet.
Nem meglepő tehát, hogy a kíméletlen Cristiano Ronaldo, a foci egyik legnagyobb alakja úgy érezte: egy újabb BL-cím esélyét nagyban növelheti, ha a Juventus helyett visszatér a Manchester United-hoz.
A kapcsolat eljutott arra a pontra, hogy a Juventus is hajlandó volt elengedni őt – persze csak ha megfelelő összeget kapnak érte, amivel elkerülhetik a totális anyagi veszteséget -, hogy így teljes mértékben a jövőre koncentrálhassanak.
A távozás persze lehetett volna szebb is, sőt, azt kell mondanunk, hogy nem volt méltó egy ilyen bajnokhoz, minden idők egyik legjobbjához. Ronaldo a nyár során hónapokig nem nyilatkozott a jövőjéről, amikor pedig mégis megtette, a maradását bizonygatta. Még a csapat első, Udinese elleni bajnokija után is arról írt a közösségi médiában, hogy minden vele kapcsolatos hír csak pletyka, és állítólag Allegrinek is elmondta: maradni szeretne.
Majd a mercato zárása előtt kevesebb mint egy héttel hirtelen közölte: mégis távozni akar. Edzésen már nem jelent meg, a szekrényét kipakolta, és szélsebesen állt neki új klubot keresni, ami végül sikerült is. Ez a megoldás nem volt méltó Cristiano Ronaldohoz. Mindkét fél jobban járt volna, ha már a nyár elején, időben jelzi távozási szándékát – a Juventus többek között több millió eurót spórolhatott volna, és bőven lett volna ideje pótolni őt, sőt, az utódnak is lett volna ideje összeszokni a csapattal.
Tagadhatatlanul negatív befejezése ez tehát annak a Juventus-Ronaldo kapcsolatnak, amely 2018 tavaszán, CR torinói mesterhármaasával vette kezdetét. Egyik fél sem kapta meg ettől a házasságtól azt, amit várt, így logikus döntés volt külön folytatniuk tovább.
A projekt bukása nem kizárólag Cristiano Ronaldo, és nem is kizárólag a Juventus hibája. Az igazság valahol a kettő között van: Ronaldo bár sok mindent tett a Juventusért, de nem tudta megadni a klubnak azt, amiért igazából leigazolták. A Juventus pedig bár sok mindent megadott Cristiano Ronaldonak, de nem tudtak megfelelően versenyképes csapatot, tökéletes körülményeket biztosítani a számára.
Amikor Ronaldot még júniusban megkérdezték a jövőjéről, így fogalmazott: “Akár a Juventusnál maradok, akár elmegyek, bármi történik, az lesz a legjobb.”
És most, miután meghozták az egyetlen olyan döntést, amely valószínűleg mindkét fél érdekeit egyszerre szolgálja, Ronaldo is és a Juventus is abban bízik, hogy valóban ez a megoldás lesz a legjobb.