Soha nem győzte még le nagy tornán Olaszországot Anglia – múltidéző

Szerző: Benedicto


A történelem során 28., nagy tornákon pedig 5. alkalommal csap össze ma este Anglia és Olaszország. Az örökmérleg kiegyenlített, sőt, egy hajszálnyival az angolok felé billen, de nagy tornákon eddig elsöprő az Azzurri fölénye.

1933 májusában, csaknem 90 éve csapott össze először a két csapat egymással, az azóta már lebontott római Nemzeti Stadionban Ferrari és Bastin góljaival 1-1-es döntetlen született. Olaszország egy évvel később megszerezte első vb-címét.

Szinte hihetetlen, de az első olasz sikerre egészen 1973-ig kellett várni: a Dino Zoff által is megénekelt találkozón ráadásul a Wembley-ben tudott győzni az Azzurri Fabio Capello góljának köszönhetően.

Az első tétmeccsekre még később, 1976-ban került sor, az 1978-as világbajnokság selejtezői során odahaza 2-0-ra nyert, idegenben pedig 2-0-ra kikapott Olaszország.

Összességében 27 meccset vívtak meg egymással a mai ellenfelek, ezekből 11-et az angolok nyertek 8 olasz siker és 8 döntetlen mellett. A gólarány is kiegyenlített: Anglia 33, Olaszország 31 gólt szerzett ezidáig.

Világ- és Európa-bajnokságokon viszont eddig 4 alkalommal mérte össze az erejét a két csapat, és Anglia sosem tudta még legyőzni Olaszországot.

Először az 1980-as Európa-bajnokságon, a csoportkörben találkoztak a felek, akkor Marco Tardelli góljával 1-0-ra győzött az Azzurri Torinóban, amely végül 4. helyen zárta a tornát, Anglia viszont már a csoportban búcsúzott.

10 évvel később ugyancsak Olaszországban került sor a következő randevúra, az 1990-es vb bronzmeccsén két csalódott csapat csapott össze Bariban. Olaszország végül Baggio és Schilacci góljaival válaszolt Platt találatára, és elhódította a bronzérmet.

A következő összecsapásra már mind jól emlékezhetünk: a 2012-es Eb-n a legjobb 8 között kerültek össze a csapatok, és bár az Azzurri dominálta a meccs nagy részét, gól 120 perc alatt sem született. A büntetőknél ráadásul a 2. körben Montolivo hibázott, így előnyben voltak az angolok – majd jött a 3. körben Pirlo panenkás 11-ese, ami mindent megváltoztatott, Olaszország pedig ezúttal is kiejtette Angliát.

Utoljára két évvel később, a 2014-es vb csoportkörében került sor olasz-angol összecsapásra nagy tornán. A tornát egymás ellen kezdő két nagyágyú meccsén Marchisio szerezte meg a vezetést, és bár Sturridge hamar egyenlített, a fordulás után Balotelli eldöntötte a 3 pont sorsát.

A 2014-es vb-meccs óta egyébként mindössze kétszer találkozott a két csapat, és mindkét barátságos meccs 1-1-el ért véget. 2015-ben Torinóban Graziano Pellè és Andros Townsend, 2018-ban a Wembley-ben pedig Jamie Vardy és Lorenzo Insigne voltak eredményesek.

A mai meccs helyszínén, a Wembley-ben egyébként kétszer tudta legyőzni eddig Angliát Olaszország: a már sokat emlegetett 1973-as összecsapás mellett 1997-ben, vb-selejtezőn sikerült Puhl Sándor játékvezetése mellett 1-0-ra nyerni Gianfranco Zola találatával.