A futball tényleg hazatért: Európa-bajnok Olaszország!

Szerző: Benedicto


Nehezen találom a szavakat, elmosódott szemekkel, remegő ujjakkal írom le: Anglia legyőzésével Európa-bajnok Olaszország!

Meglepő húzással, 5 védős rendszerrel készült Southgate a döntőre, Mancini viszont egy az egyben az elődöntős csapatát küldte ki a pályára.

A találkozó viszont borzasztó hidegzuhannyal kezdődött: az olasz védelem hibáját kihasználva Luke Shaw már a 2. percben megszerezte a vezetést.

Ráadásul a gól megfogta az olaszokat, az angolok játékában ekkor benne volt a 2. gól is, végül az olaszok szinte örülhettek is a 0-1-es félidei eredménynek.

A fordulás után viszont mindkét edző változtatott, Mancini feljebb tolta csapatát, aminek hatására komolyabb presszingbe kezdett az Azzurri. Anglia ezzel párhuzamosan teljesen visszaállt, és érthetetlen módon átadta a területet az olaszoknak.

Az egyre nagyobb olasz nyomásnak végül egy szerencsés góllal lett meg az eredménye, a 67. percben Bonucci kotorta be az egyenlítő gólt egy szöglet utáni kavarodás után.

Az angolok ezt követően sem jöttek feljebb, de kontrákból és beívelésekből így is adódtak komoly lehetőségek Donnarumma kapuja előtt – újabb gól viszont már nem született, következhetett a hosszabbítás.

A ráadás első felében még próbálkozott Olaszország, amely eddigre elvesztette talán legjobbját, Chiesa sérülés miatt volt kénytelen lebicegni. A 105. perc után viszont már újra az angolok akarata érvényesült, Olaszország érezhetően elfáradt eddigre, a Háromoroszlánosok pedig még ekkor is komoly cseréket hajtottak végre – mint kiderült, vesztükre.

Ahogy 2006-ban, most is jöhetett az 1-1 után a büntetőpárbaj, ahol Berardi és Kane gólja után a második körben Belottié volt az első hiba, amit Maguire ki is használt – lépéselőnyben Anglia.

Bonucci lába viszont nem remegett meg, és végül ekkor következett a totális fordulat. A Southgate által a 120. percben csak és kizárólag a 11-esek miatt beküldött Rashford és Sancho is hibáztak, előtti kapufát lőtt, utóbbi lövését pedig Donnarumma védte, közben viszont Bernardeschi is eredményes volt.

Jorginho így eldönthette volna a párharcot 5. lövőként, de Pickford ekkor még megmentette az angolokat.

De nem végleg: Bukayo Saka lövését Donnarumma ismét kivédte, amivel Olaszország 1968 után másodszor is felült Európa trónjára!

Az egész tornán remekül játszó Azzurri teljesen megérdemelten hódította el a trófeát – tette mindezt ráadásul a Wembley-ben, a nagy rivális Anglia ellen.

Végül tehát igazauk lett az angoloknak: it’s came home, azaz a futball hazatért – haza, azaz Rómába.

Grazie ragazzi!