Ellenfélmustra: Ausztria

Szerző: Benedicto


A tükörsimán abszolvált, rekordokat hozó csoportkör után – ahogy mondani szokás – ma este igazából elkezdődik az Eb az olasz válogatott számára az Ausztria elleni nyolcaddöntővel.

Különösen igaz ez a megállapítás Olaszország számára, hiszen tudjuk jól, hogy az Azzurri hagyományosan általában visszafogottabb csoportkörös teljesítményt nyújtva, sok esetben éppen csak továbbcsúszva a csoportból jut el az egyenes kieséses szakaszig a nagy tornákon – hogy aztán ott igazán belehúzzon.

Bele sem merünk gondolni, mit jelenthet, ha idén is csak mostantól jön majd a csúcsforma, és az eddigi teljesítmény holmi bemelegítés volt csak, mindenesetre a rendkívül biztató eddigi eredmények ellenére egyelőre még érdemes óvatosan bánni az elbizakodással.

Már csak azért is, mert nagyon nehéz ágra került a folytatásra a Squadra Azzurra, a döntőbe kerülést többek között Franciaország, Belgium, Portugália, Spanyolország és Horvátország is megpróbálhatja még megakadályozni.

De hogy egyáltalán szóba kerülhessen egy rangadó bármelyik nagyágyú ellen, ahhoz előbb még a mai feladatot kell teljesíteni: nagyító alatt Olaszország nyolcaddöntős ellenfele, Ausztria.

Alpesi ifjak

Na jó, nem annyira ifjak: Ausztria idei Eb-keretének a kerethirdetés időpontjában 27,38 év volt az átlagéletkora, amivel övék az Eb 8. legidősebb csapata (Olaszország egyébként a 11. legidősebb 27,27 évvel).

Na de ki bánja a magasabb átlagéletkort, ha a rutin hozza az eredményeket?! Márpedig ez a helyzet: Ausztria 3. Európa-bajnokságán vesz részt, és első alkalommal sikerült továbbjutniuk a csoportból.

Ráadásul mindössze 2. alkalommal kvalifikálják magukat alpesi szomszédaink egy Eb-re, hiszen legelőször 2008-ban, rendezőként szerepelhettek alanyi jogon a tornán. A Svájccal közösen rendezett Eb-n egyetlen pontot szereztek (a lengyelek elleni döntetlennel), a horvátok és a németek mögött, de a lengyelek előtt zárták a csoportot a 3. helyen. Olaszországnak akkor egyébként a negyeddöntő jelentette a végállomást a spanyolok elleni büntetőpárbajjal – most azért ennél nagyobb menetelésben reménykedünk.

Másodszor aztán 5 évvel ezelőtt, 2016-ban jutott el Eb-re Ausztria, az akkori szereplésükre pedig jól emlékezhetünk, hiszen a nyitómeccsen Szalai Attila bepöckölte, bepiszkálta, betuszkolta, Stieber pedig átemelte az osztrákok kapusát. A Portugália elleni 0-0 után később bizakodhattak az osztrákok, de az Izland elleni 2-1-es vereséggel végül búcsúzni kényszerültek.

A szövetségi kapitány

Ausztria szövetségi kapitánya immár 3 éve a német Franco Foda. A játékosként Német kupákat és osztrák bajnoki címeket szerző, kétszeres német válogatott hátvéd szinte teljes edzői pályafutását Ausztriában töltötte.

Sőt, klubot sem sűrűn váltott, hiszen edzői karrierjét a Sturm Graz amatőrjeinél kezdte, majd volt a csapat asszisztens-edzője, vezetőedzője, illetve a klub második csapatát is irányította. 2012-ben aztán következett egy év németországi kitérő, majd vissza is került a graziak padjára, ahonnan 2018-ban került át az osztrák válogatott élére. Edzőként legnagyobb sikerét – nem meglepő módon – a Sturm Graz élén aratta, 2010-ben kupagyőzelmet, 2011-ben pedig bajnoki címet ünnepelhetett.

A játékosok

A keret rutinjáról már megemlékeztünk, Ausztria rengeteg sokat megélt, tapasztalt játékossal érkezett az Eb-re, a csapatban négyen is túl vannak már a 70. válogatottságukon.

Az osztrákok legnagyobb sztárja természetesen David Alaba. A sok poszton bevethető klasszist a Bayern Münchennel megvívott csatákból az olaszok is jól ismerik (igaz, Juventus?), jövőre pedig már a Real Madrid színeiben vadászhatja le az ellenfelek támadóit.

Beszédes egyébként, hogy a 26 fős keretből 21-en Németországban, nagyrészt a Bundesligában játszanak. Mindenképpen érdemes megemlíteni a Leverkusent erősítő Dragovic és Baumgartlinger, a frankfurti Hinteregger és Ilsanker, a lipcsés Sabitzer és Laimer nevét, de van párosa a csapatnak a Mönchengladbachból is (Lainer, Lazaro), ahogy a Wolfsburg, a Hoffenheim és a Schalke is képviseli magát a keretben.

Az “olaszok”

A Serie A-t ugyanakkor egyetlen osztrák játékos sem képviseli, néhány “ex” viszont ott van a csapatban. A válogatottban már 27 gólt jegyző Marko Arnautovic egy meglehetősen sikertelen évet töltött el bő 10 éve az Interben (3 meccs, 0 gól), Valentino Lazaro pedig 2019 és 2020 nyara között töltött el egy nem sokkal sikeresebb időszakot a Nerazzurrinál (11 meccs, 0 gól).

Egyébként ezidáig mindössze 20 osztrák játékos fordulhatott meg valamelyik Serie A-s csapatban.

Út az Eb-re

Ausztria meglehetősen szerencsés sorsolást kapott az Eb-selejtezőkre, hiszen egyetlen igazi nagyágyúval sem kellett összecsapniuk. A G csoportban szereplő Ausztria végül 2. helyen zárt Lengyelország ellen, akik ellen csupán egy pontot szerzett, valamint megelőzte az Eb-re végül szintén kijutó Észak-Macedóniát (6 pont), illetve Szlovéniát, Izraelt és lettországot, így egyenes ágon jutott ki a tornára.

Az Eb-n aztán újra összecsaptak a Pandev vezette macedónokkal a nyitányon, és a hajrában kiharcolt 3-1-es siker megágyazott a csapat továbbjutásának. Hollandia ellen ugyan nem volt sok esélye az osztrákoknak (0-2), de az utolsó körben egy ki-ki meccsen 1-0-ra megverték a meglepően gyengén teljesítő Ukrajnát, így a csoport 2. helyén jutottak tovább történelmük során először egy Eb-csoportból.

Közös múlt

36. egymás elleni meccsére készül ma este Olaszország és Ausztria, a mérleg pedig meglepően kiegyenlített. Olaszország az eddigi meccsek kevesebb mint felét nyerte meg, 16 sikerük mellett 11-szer Ausztria nyert, 8-szor pedig nem született döntés.

Érdekes viszont, hogy a két csapat első két egymás elleni meccsét 1912-ben és 1913-ban Ausztria nyerte, az első olasz sikerre pedig a 10. találkozóig, és csaknem 20 évig (1931) kellett várni. Ugyanakkor jelenleg már 13 meccse tart az Azzurri veretlenségi sorozata mai riválisa ellen, Ausztria utoljára 1960-ban győzte le az olaszokat egy barátságos meccsen, azóta 10 olasz győzelem mellett 3 döntetlen a mérleg.

A két csapat utolsó meccse viszont döntetlennel zárult, de ennek is bő 10 éve már.