Ellenfélmustra: Wales

Szerző: Benedicto


Két tükörsima győzelem, továbbjutás a csoportból 180 perc után, 6-0-s gólarány – remekül kezdte Eb-szereplését az olasz válogatott. Az Azzurri ma este Wales ellen zárja a csoportkört, a tét pedig a ezúttal már csoportgyőzelem.

Megannyi elrontott nagy torna után ezúttal az olasz válogatott sorsa végre teljes egészében a maga kezében van. A továbbjutást már senki nem veheti el Locatelliéktől, a csoportelsőséget pedig legfeljebb a walesiek, de az Azzurri részéről egy döntetlen is elegendő hazai pályán.

Ahogy már megszokhattátok, ezúttal sem csak az olasz csapattal foglalkozunk a találkozó előtt, hanem az ellenféllel is: ezúttal Wales kerül nagyító alá.

Walesi bárdok

Néhány évtizeddel ezelőtt nem is lehetett volna kérdés egy ilyen párosítás végkimenetele, de még nagyjából 10 éve is egyértelmű lett volna a kérdés. A walesi futball viszont rengeteget fejlődött az elmúlt évtizedben, és többször is bizonyították, hogy bizony komolyan számolni kell velük mostanra.

Wales történelme során mindössze harmadszor jár nagy tornán. Először még az 1958-as világbajnokságon szerepelhettek, többek között a magyarokkal egy csoportban. A walesiek akkor nagy meglepetésre tovább is jutottak: Magyarország, Mexikó és Svédország ellen is döntetlent játszottak, majd a pontazonosság miatti rájátszás során legyőzték a magyar válogatottat, így bejutottak a 16 közé, ahol a későbbi világbajnok Brazília verte őket 1-0-ra az akkor 17 éves Pelé góljával.

Európa-bajnokságon először 5 évvel ezelőtt, 2016-ban járt Wales, Franciaországban pedig még nagyobb menetelést bemutatva végül a torna legnagyobb meglepetéscsapatává váltak. Kezdésnek Anglia, Szlovákia és Oroszország előtt megnyerték a csoportjukat, majd a legjobb 16 között Észak-Írország ellen is győztek. Az igazán nagy csoda pedig ezt követően jött: a 8 között 3-1-re verték a torna egyik favoritjának kikiáltott Belgiumot, így bejutottak az elődöntőbe, ahol végül Portugália ellen véreztek el.

Wales bár válogatott szinten nem rendelkezik jelentős múlttal, de olyan legendás játékosokat adott a világnak, mint például John Charles, Ian Rush, Vinnie Jones, Ryan Giggs, vagy éppen a jelenlegi csapat sztárja, Gareth Bale.

A szövetségi kapitány

Wales szövetségi kapitánya jelenleg a 46 éves egykori walesi válogatott védő, Robert Page. Page játékos pályafutásának legnagyobb részét a Watford és a Sheffield United csapataiban töltötte el, a válogatottban pedig 41-szer szerepelt.

Emlékezhetünk ugyanakkor, hogy az Eb-re még a legendás Ryan Giggs vezetésével jutottak ki a walesiek. A Manchester United egykori legendás szélsője viszont tavaly novemberben távozni kényszerült a csapat éléről, miután a vádak szerint bántalmazta a barátnőjét, ami miatt jelenleg is eljárás folyik ellene.

Page a kapitány segédezőjeként ekkor ugrott be Giggs helyére, edzői tapasztalatot korábban csak a Port Vale, a Northampton Town, valamint a walesi U21-es válogatott élén szerzett.

A játékosok

A walesi keret legnagyobb sztárja természetesen Gareth Bale. A szélvészgyors szélső egykor a világ legdrágább játékosának számított, a Real Madriddal BL-címeket és bajnokságokat nyert, de volt olyan BL-döntő is, amit ő döntött el nagyszerű duplájával. Bale utóbbi években látott formája viszont elmarad a csúcsformájától, és egyértelműen nem közelíti meg többek között saját 2016-os teljesítményét.

Bale mellett a Juventusban szereplő Aaron Ramsey, a Manchester United-ban játszó Daniel James, vagy épp az egykori Liverpool-játékos, Joe Allen a legnagyobb nevek a keretben, de több olyan rutinos játékos is tagja a csapatnak, akik a 2016-os Eb-menetelésben is részt vehettek.

Az “olaszok”

A Serie A-t csupán a már fent is említett Aaron Ramsey képviseli Wales keretében. Ki tudja, meddig, hiszen a középpályás napjai a hírek szerint meg vannak számlálva a Juventusnál, a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy nyáron visszatérhet a Premier League-be.

Egyébként sem jellemző, hogy walesi játékosok a Serie A-ba szerződnének, sőt, Ramsey mindössze a harmadik walesi légiós a liga történelmében. Korábban csak John Charles (Juventus, Roma – 1957-1963) és Ian Rush (Juventus – 1987-1988) mutathatta meg magát Itáliának.

Út az Eb-re

Wales Eb-selejtezős útjára jól emlékezhetünk, hiszen többek között a magyarok kárára sikerült kivívniuk a kvalifikációt. A rendkívül szoros F csoportban Wales végül másodikként zárt Horvátország mögött, és bár Budapesten Pátkai góljával legyőztük őket, a sorsdöntő visszavágón az utolsó körben Ramsey duplájával 2-0-ra győztek, amivel ők egyenes ágon jutottak ki a tornára, míg a magyar válogatott pótselejtezőre kényszerült.

A 2020/2021-es Nemzetek Ligája-kiírásban Wales útja hasonló volt, mint a magyaroké, hiszen hozzánk hasonlóan a B ligában szerepelték, ahol megnyerték a csoportjukat, így feljutottak az A ligába. Wales ehhez a finneket, az íreket és a bolgárokat előzte meg.

Az Eb-szereplésüket a torna második napján egy Svájc elleni 1-1-es döntetlennel kezdték, ahol Embolo góljára Moore fejesével tudtak válaszolni. A folytatásban aztán a törököket 2-0-ra verték meg Ramsey és Roberts góljaival, ekkor még Bale kihagyott 11-ese is belefért nekik.

Közös múlt

A két csapat közös múltja nem számlál túl sok meccset, hiszen mindössze 10. alkalommal találkoznak ma este a felek. Az eddigi meccsekből 7-et az olaszok nyertek, Wales pedig kétszer múlta felül a kékeket. Először 1965 májusában, barátságos meccsen találkoztak egymással a csapatok, akkor az olaszok 4-1-re nyertek.

Tétmeccsen hat összecsapásból 5-öt az Azzurri nyert, egyedül 2002 őszén győztek téttel bíró találkozón a walesiek, akkor Del Piero gólja kevésnek bizonyult Davies és Bellamy találatával szemben. Az volt egyben Wales utolsó győzelme is Olaszország ellen, azt követően már csak egyetlen meccset játszottak egymás ellen: az iménti Eb-selejtező visszavágóját Inzaghi mesterhármasával és Del Piero góljával 4-0-ra nyerte végül az Azzurri.