Balotelli és Cassano az olasz válogatott Eb-gólrekorderei

Szerző: Benedicto


Alig három nap múlva kezdetét veszi a 2020-as Európa-bajnokság. A nyitányra Rómában, a Stadio Olimpicoban kerül majd sor Olaszország és Törökország részvételével.

Ez lesz Olaszország 10. szereplése az Európa-bajnokságok történetében. Az eddigi 9 alkalomból egyszer győztesként, kétszer pedig ezüstérmesként zárt az Azzurri. Olaszország eddigi 38 Eb-meccsén 39 gólt szerzett – némiképp hihetetlen adat egyébként, hogy még soha nem sikerült egy Eb-meccsen 2-nél több gólt szereznie az olasz válogatottnak.

A 39 gólon ráadásul nem kevesebb, mint 30 játékos osztozkodik, és még az örökös rekorderek sem jegyeznek többet 3 találatnál. Ők egyébként a 2012-es gárda csatárpárosa: Mario Balotelli azon az egy tornán szerezte mindhárom gólját, Antonio Cassano viszont már 2004-ben is eredményes volt.

Az első olasz Eb-gólt 1968-ban Angelo Domenghini szerezte, a máig utolsót pedig Leonardo Bonucci 2016-ban. Az idei keretből Bonucci mellett Chiellini szerzett már gólt kontinenstornán, ugyancsak egyet – na meg a szövetségi kapitány, Roberto Mancini. Érdemes megemlíteni a Chiesa nevet is: a papa, Enrico 1996-ban betalált az Eb-n, idén pedig a fia, Federico is megteheti ezt.

Íme az olasz válogatott Eb-góllövőinek rangsora:

3 gólos: Mario Balotelli, Antonio Cassano
2 gólos: Pierluigi Casiraghi, Francesco Totti, Filippo Inzaghi, Andrea Pirlo, Graziano Pellè
1 gólos: Angelo Domenghini, Gigi Riva, Pietro Anastasi, Francesco Graziani, Marco Tardelli, Gianluca Vialli, Roberto Mancini, Luigi De Agostini, Alessandro Altobelli, Enrico Chiesa, Stefano Fiore, Luigi Di Biagio, Marco Delvecchio, Alessandro Del Piero, Antonio Conte, Simone Perrotta, Christian Panucci, Daniele De Rossi, Antonio Di Natale, Emanuele Giaccherini, Éder, Giorgio Chiellini, Leonardo Bonucci