Fonseca: „Mindig a legjobbat próbáltam nyújtani a Romának”

Szerző: scribacchino


Fonseca 2019 júliusában érkezett a Romához, első szezonjában 5. lett a Farkasokkal, az Európa-ligában pedig a legjobb 16-ig jutott velük. Idén a biztató kezdés ellenére a csapat a hajrára kiszállt a BL-ért folyó harcból, és a csalódást keltő 7. pozícióból várja a véghajrát, az El-ben viszont az elődöntőig menetelt a gárda.

A Manchester Unitedtól kapott nagy pofon után nem sokkal a vezetés úgy érezte, be kell jelenteniük a váltást, tegnap pedig hivatalossá vált, hogy Fonsecát Mourinho váltja majd a padon.

A portugál hullámvasúthoz hasonlította a klubnál töltött két évét, és elmondta, mindig próbálta a legjobbat nyújtani a csapatnak, és a városnak, amely nagyon meleg fogadtatásban részesítette őt.

„Köszönök mindent a szurkolóknak, azoknak, akikkel együtt dolgozunk a Trigoriában, és a játékosoknak. Köszönöm mindenkinek, aki velünk tartott ezen az ösvényen, különösen Dan és Ryan Friedkinnek, akik érkezésük óta folyamatosan támogattak bennünket, valamint Tiago Pintonak, aki igazán profi szakember, és akinek a legjobbakat kívánom ennél a klubnál a jövőben.”

„Van még hátra néhány fontos mérkőzés, amelyet meg kell nyernünk az idei szezonban, mi pedig mindent bele fogunk adni, ahogy eddig is. Köszönöm, Roma.”-mondta Fonseca.