Crotone: “megtiszteljük a bajnokságot”
Szerző: Adamo

Ugyan az élvonalba frissen visszatérő Crotone csapatának sorsa nyolc fordulóval a vége előtt megpecsételődni látszik, mindenképpen üde színfoltjai a bajnokságnak. A calabriai egylet rutinos vezetőedzője, Serse Cosmi is arról beszélt, hogy ki akarják hozni a szezonból a maximumot:
“Az Udinese nem lehet motiváltabb nálunk. Ugyanolyan erő és elszántság van a játékosaimban, mint a többi csapat futballistáéiban. Igyekszünk megtisztelni a bajnokságot azzal, hogy a végsőkig harcolni fogunk. Adott esetben akkor is, amikor matematikailag már kiestünk. Nem akarom, hogy bárki számára úgy tűnjön, hogy feltesszük a kezünket, és csak túl akarunk esni a hátralévő nyolc mérkőzésen. Kötelességünknek tartom, hogy küzdjünk a városért és klubért” – vélekedett a legnagyobb sikereit két évtizede a Perugia kispadján elérő 62 éves szakember.
A Crotone története harmadik idényét tölti a Serie A-ban, és minden bizonnyal másodszor esik ki az élvonalból. A csapat először 2016-ban jutott fel, majd Davide Nicolával egy emlékezetes hajrával egyszer még menekült, a következő szezonban viszont kiesett. A másodosztályból két év után visszatért, ám a mostani élvonalbeli tagság még rövidebbre nyúlhat. A Crotone nyolc fordulóval a vége előtt 12 ponttal van lemaradva az utolsó bennmaradó helyet elfoglaló Torinótól úgy, hogy 15 pontot szerzett az egész szezonban.
Ennek ellenére aligha érheti szó a ház elejét, hiszen a csapat nem adja fel, szórakoztató mérkőzéseket játszik és egy kimagasló képességű csatár is bontogatja náluk szárnyait. Cosmi brigádja az utolsó négy meccsét mind elvesztette, abból hármat 3-2-re, egyet 4-3-ra. A csapat 28 éves nigériai támadója, Simy pedig 16 találatával negyedik a Serie A góllövőlistáján. A tavalyi másodosztályú gólkirály az utolsó hat fellépésén kilenc gólt szerzett, a március 3-a és április 3-a közötti időszakban a top5 ligát tekintve a legeredményesebb csatár volt.
A Crotone szombat délután az Udinesével találkozik, de a búcsúhadjárat során még az Interrel, az AS Romával és a Hellas Veronával is fognak játszani a szezon hajrájában.