A jó védekezés lehet a kulcs Fonseca szerint

Szerző: Benedicto


Egyetlen talpon maradt olasz csapatként ma este folytatja Európa-liga menetelését a Roma. Paulo Fonseca tanítványai az Ajax otthonában kezdik meg a negyeddöntős szereplést egy abszolút kiegyensúlyozottnak tűnő párharcban.

Az utolsó körben a Shakhtart a vártnál is simábban kiejtő Farkasok a két éve még BL-elődöntőig jutó amszterdamiak ellen kétesélyes meccsre számíthatnak. Persze ez az Ajax már messze nem az, amelyik két éve a világot ámulatba ejtve, a Real Madridot és a Juventust is kiejtve jutott be Európa négy legjobbja közé, de a teljesítményükre idén sem lehet panasz.

A hollandok 24 tétmeccs óta (!) nem kaptak ki, sőt, utolsó 19 meccsükből 18-at megnyertek a PSV elleni döntetlen mellett. Utolsó vereségüket ugyanakkor éppen odahaza szenvedték el, és éppen egy olasz csapat ellen: decemberben Muriel góljával diadalmaskodott 1-0-ra az Atalanta.

Az Ajax így talán nem is meglepő módon utcahosszal, 11 pontos előnnyel vezeti a holland bajnokságot, 27 meccsen 85 gólt rámoltak már be ellenfeleiknek, nem is csoda, hogy a rómaiak mestere, Paulo Fonseca is a stabil védekezés szerepét emelte ki a mérkőzés előtt.

“Úgy érzem, a srácok motiváltak és magabiztosak. Mindenféle szempontból tökéletes teljesítményt kell nyújtanunk, mert az Ajax nagyon erős csapat. A stílusuk alapján hasonlítanak a Sassuolora, mivel ők is hátulról építkeznek, nekünk pedig 100%-ban koncentrálnunk kell majd.”

“Döntő jelentőségű, hogy ne kövessünk el egyéni hibákat. Támadásban Európa legjobbjai közé tartoznak, nagyszerű játékosaik vannak. Nem engedhetünk meg magunknak védelmi hibákat, ez lesz a kulcs. Mindig labdatartásra törekednek. Nagyszerű védőmunkára lesz szükségünk ellenük.”

“Nincs favorit, sokkal fontosabb, mi történik a pályán. Nekik is, nekünk is kihívást jelent ez a párharc, két kiegyenlített meccsre számítok.”

Fonseca egyben megerősítette, hogy Jordan Veretout bevethető, és játszani fog a ma esti találkozón.

A várható kezdők:

Ajax (4-3-3): Scherpen – Rensch, Timber, Martinez, Tagliafico – Klaassen, Alvarez, Gravenberch – Antony, Tadic, Neres

Roma (3-4-2-1): Pau Lopez – Mancini, Cristante, Ibanez – Bruno Peres, Villar, Veretout, Spinazzola – Pellegrini, Pedro – Dzeko