Cassano: „Nem is vagyok ennyire idegesítő”

Szerző: scribacchino


Nemrég indult el Francesco Totti 6 részes sorozata a Sky Italia-n, Antonio Cassano pedig több ponton is kritizálta az anyagot.

„Először is, a színész nem hasonlít rám. Másodszor, nem is igazi Bari-akcentussal beszél. Harmadszor, még ennél is rosszabbul öltözködtem.”-tréfált a Roma egykori támadója Vieri műsorában, a Bobo TV-ben.

„10 év kellene ahhoz, hogy mindent megmutassanak, ami a Románál történt velem. Hányszor maradtunk el a hajnali órákig Tottival, te jó ég…volt olyan, hogy egész éjszaka fenn voltam, reggel pedig egyből mentem edzésre.”

„Mindig is hálás leszek Totti édesanyjának és édesapjának, és Francesconak is, mert igazi családtagként kezeltek.”

„A sorozatban túlságosan idegesítőnek tűnök, valójában nem voltam ilyen.”-tette hozzá Antonio.

„Ráadásul a Tottit játszó színész nem is hasonlít rá, inkább olyan, mint Mattia Perin!”

Cassano szerint Totti öltözőbeli szerepét is pontatlanul ábrázolták a műsorban:

„Úgy tüntetik fel, mint aki sokat beszélt, pedig alig szólalt meg az öltözőben. Amikor az edzők megkérdezték, van-e hozzáfűznivalója valamihez, ő csak megrázta a fejét.”

A műsor a „Speravo de Morì Prima” címet kapta – Totti az egyik szurkolói drapérián látta ezt a feliratot búcsúmeccsén. Nagyjából annyit tesz: „Reméltem, hogy előbb halok meg”.

A sorozatban többek közt Antonio Cassano, Luciano Spalletti, Daniele De Rossi és Rudi Garcia is szerepel egy-egy olasz színész alakításában. A trailert itt tudjátok megnézni: