Olaszország becsületéért – Real Madrid-Atalanta előzetes

Szerző: Benedicto


Ma és holnap este két újabb olasz érdekeltségű BL-visszavágóval folytatódik az elitliga menetrendje. Hogy az idei BL-szezonban ne ezek legyenek az utolsó találkozók olasz csapat érszvételével, arról elsősorban az Atalanta próbálhat meg gondoskodni ma este.

Nincs mit szépíteni: piszkosul nehéz feladat előtt áll mindkét állva maradt olasz klub a héten. A Lazio helyzete már-már reménytelennek tűnik, és bár a csodákban mindig bízni kell, reálisan nézve a hazai 1-4 után legfeljebb a méltó búcsú lehet Inzaghiék célja a müncheni visszavágón.

Nincs sokkal könnyebb helyzetben az Atalanta sem, hiszen a Bernabeu stadionba sem továbbjutni járnak általában az ellenfelek. Az odavágó eredménye viszont még azzal együtt is bizakodásra adhat okot, hogy hazai pályán kapitulált Gasperini legénysége a Királyi Gárda ellen, hiszen az egy gólos hátrány azért messze áll a ledolgozhatatlantól.

Nehezíti természetesen a képletet az is, hogy a két csapat két teljesen ellentétes végletet képvisel: miközben a Real a sorozat rekordbajnoka, 13-szoros BEK/BL-győztes, és csak az elmúlt 10 évben 4 alkalommal hódította el a nagyfülűt, addig az Atalanta történelme során mindössze másodszor szerepel az elitligában.

Igaz, a tavalyi és az idei év egyaránt parádés, a Valencia elleni, tavalyi párharcra gondolva még egy év után is kirázza a hideg az embert, de idén is begyűjtötte már többek között a Liverpool skalpját is a bergamoi gárda.

Ettől függetlenül a rutin vitathatatlanul a spanyolok mellett szól, ahogy a keretek erőssége is – kár is ezt boncolgatni. Elég csak abba belegondolni, hogy a Realnak bőven vannak olyan játékosai (Ramos, Benzema, Modric, Kroos – a teljesség igénye nélkül), akik egymagukban több egyenes kieséses BL-meccset játszottak már, mint ahány BL-találkozónál az Atalanta teljes kerete összesítve jár.

Hogy miben bízhatunk? Egyrészt az olasz taktikában – az évtizedek során számtalan olasz edző bizonyította már be, hogy vert helyzetből, gyengébb kerettel is bármikor van lehetőség csodát tenni. Nem lennénk meglepve, ha Gasperini ma este lemeccselné Zidane-t – persze hogy ez adott esetben elég is lenne-e a diadalhoz, az nagy kérdés.

Másrészt bizakodásra adhat okot a Real formája. A fehér mezesek az egész szezonban hektikus formát mutatnak, és bár az utóbbi idők eredményei papíron jól mutatnak (az utolsó 10 tétmeccsen 7 győzelem, 2 döntetlen és egy vereség), a játékuk korántsem olyan meggyőző, mint néhány évvel ezelőtt.

A Real a hétvégén az Elche ellen nyert bajnokit 2-1-re, de egészen a 73. percig a vendégek vezettek a Bernabeuban. Egy körrel előtte a városi rivális Atletico Madrid ellen csak a 88., még egy fordulóval korábban, a Real Sociedad ellen pedig a 89. percben mentett pontot a gárda.

És persze bízhatunk az odavágón látottakban is – leszámítva a játékvezetőt. Aki látta az olaszországi meccset, pontosan tudja, mire gondolok: bár a Real Freuler kiállítása miatt (aminek körülményeit most inkább hagyjuk is…) 75 percet focizott emberelőnyben, a spanyolok végig teljesen erőtlennek, ötlettelennek tűntek, és csak egy pazar egyéni villanás, Mendy átlövése hozta el nekik a győzelmet.

Persze az Atalanta 32%-os labdabirtoklása és összesen 2 kapura lövése sem mutat éppen jól, de egyrészt a korai piros után nem volt más választása Ilicicéknek, másrészt a sztárokkal teletűzdelt, természetesen idén is BL-címre hajtó Real volt az, amelynek bő 70 perc emberelőnyben illett volna többet villantania egy ilyen meccsen. Egyszerűbben fogalmazva: ha a Real ma is úgy játszik majd, mint az első meccsen, akkor az Atalanta bátran, saját játékát játszva korrekt játékvezetés mellett idegenben is esélyes lehet a győzelemre.

A kék-feketék vállát ráadásul kettős teher nyomja. Félre ne értse senki, Zapataék persze saját magukért fognak pályára lépni ma este, de egyben tudatában vannak annak is, hogy ők az utolsó csapat idén is, akik a Bajnokok Ligájában megmenthetik Olaszország becsületét.

Miután az Inter már decemberben, a Juventus pedig egy hete szállt ki a versengésből, a Lazio pedig jó eséllyel holnap csatlakozik hozzájuk, az Atalanta lehet az egyetlen talján klub, amely bejut a legjobb 8 közé Európában. Tavaly ez már sikerült: első BL-idényében Gasperini legénysége rögtön a legtovább menetelő olasz csapat lett.

Hogy idén megismétlődhet-e ez a bravúr, vagy a Real lehozza rutinból a visszavágót, az ma este kiderül.

A várható kezdők:

Real Madrid (3-5-2): Courtois – Varane, Ramos, Nacho – Vazquez, Valverde, Kroos, Modric, Mendy – Benzema, Rodrygo

Atalanta (3-4-1-2): Sportiello – Toloi, Romero, Djimsiti – Maehle, De Roon, Pessina, Gosens – Pasalic – Muriel, Zapata

A találkozó 21:00-kor veszi kezdetét, az M4 Sport élőben közvetíti.