“Ez a problémája a Milannak és a Juventusnak” – Sacchi

Szerző: Benedicto


serie-a-logo

Nincs megállás, a hétközi forduló után holnap már a 26. fordulóval folytatódik Olaszországban a bajnoki versenyfutás. Nagy kérdés viszont, hogy jövő hét elején vajon úgy tekintünk-e majd erre a körre, mint ami szorosabbá tette a bajnoki versenyfutást az első három csapat között, vagy épp ellenkezőleg, döntő előnyre tehet szert ezúttal az Inter?

A Nerazzurri az utóbbi hetek jó formájának – na meg két riválisuk botlásainak – köszönhetően a Milannal szemben 6, a továbbra is egyel kevesebb meccset játszó Juventusszal szemben 10 pont előnyből várhatja a szezon hajráját. Az előny semmiképpen sem behozhatatlan, de mindenképpen megnyugtató Contéék számára.

Az utóbbi hetek formája alapján pedig különösen bizakodó lehet az Inter: az utolsó 5 fordulóban a Juventusra 5, a Milanra pedig 8 pontot vertek.

Ezúttal a Milan egykori legendás edzője, Arrigo Sacchi fejtette ki gondolatait a bajnoki versenyfutással kapcsolatban, külön kiemelve, mit lát a legnagyobb problémának a Milan, és mit a Juventus háza táján.

“A Juventus körül továbbra is sok a bizonytalanság. Bár megverték a Speziát, de nem nyújtottak meggyőző teljesítményt. A Juventusnak sokkal több motivációja volt az elmúlt 9 évben.”

“A csapat éveken át elhatározta, hogy győzni fog, függetlenül az egyéni érdemektől és a játékstílustól. A Juventus minden lehetséges módon sikert akart aratni, amihez egyaránt támaszkodtak nagyszerű személyiségű harcosokra és olyan bajnokokra, akik egyedül is képesek meccseket eldönteni.”

“Őszintén szólva most nehéz meghatározni a Juventus játékstílusát, azok a fiatal játékosok pedig, akik nyáron csatlakoztak a csapathoz, sokszor zavartnak tűnnek. Úgy érzem, találtak egy olyan csoportot, akik elárulják ennek a dicsőséges klubnak a történelmét.”

A dolgok ugyanakkor Sacchi korábbi klubjánál, a Milannál sem alakulnak a legjobban az elmúlt hetekben.

“Egy meggyőző római győzelem után csak küszködtek az Udinese ellen. Úgy tűnt, maguk mögött hagyták ezt a kisebb válságot, de nem így van. Nem fizikálisan, hanem mentálisan vannak problémáik.”

“A csapat nagy része nem szokott hozzá a sikerhez, ez, valamint a győzelmi kényszer komoly stresszt okozhat. Szerdán nem látszott rajtuk a határozottság, a tempó, az agresszivitás és a ritmus, emiatt a csapat szervezetlen volt.”

“Sok játékos túl sokáig tartogatta a labdát, ami hatással volt az egymás közötti játékra és a passzokra is. Mások cselezni próbáltak, amikor passzolni kellett volna, és így tovább.”

Kevés volt a labda nélküli mozgás. A támadók túl messze helyezkedtek egymástól, ami megkönnyítette az udinei védők dolgát.”

“Rebic csak árnyéka volt annak a csatárnak, aki a Roma ellen játszott, Rafael Leao pedig alig mozgott.”

A bajnoki címért folytatott harcban ezúttal mindhárom élcsapatra nehéz feladat vár. Holnap este a Juventus nyitja a sort a Lazio elleni hazai bajnokin. Nem lesz könnyű dolga a Milannak sem a Verona vendégeként, az Inter pedig hétfő este az Atalantát fogadja.