Messi és Ronaldo egymás elleni mutatói
Szerző: scribacchino

Ronaldo és Messi összesen 1462 gólt szereztek és 11 Aranylabdát kaptak, az alábbiakban pedig a legfontosabb egymás elleni mutatóikat, például a gólok, kialakított helyzetek és kapuralövések számát láthatjátok.
A két gigász 31 hónap után először csap újra össze, összesen 34-ik alkalommal, melyekből a ma esti lesz a hatodik egymás ellen játszott BL-meccsük.
Ronaldo még soha nem talált be Messi ellen a Bajnokok Ligájában, a katalánok ásza viszont 3-szor volt eredményes ezeken a találkozókon.
A játékosok először a 2007/08-as szezonban találkoztak, az elődöntőben (Ronaldo akkor a United játékosa volt), majd a soron következő szezonban a döntőben feszülhettek egymásnak.
A két klasszis utoljára a 2010/11-es idényben játszott egymás ellen az európai porondon; a katalánok akkor 3-1-es összesítéssel búcsúztatták a Realt a torna elődöntőjében.
Ronaldo a 450 Messi ellen pályán töltött perce alatt sem gólig, sem gólpasszig nem jutott el, az argentin ezen kívül a kialakított helyzetekben is jobban áll meccsenkénti 1,2-es mutatójával Ronaldo 0,8-as mutatójával szemben.
A portugál sztár viszont összességében többször próbálkozott kapura lövéssel – átlagosan mérkőzésenként 4-el (Messi: 3,4). A kaput eltaláló lövések számát illetően Ronaldo 0,8-al, Messi pedig 1,2-vel átlagolt.
Ronaldo vs Messi
Karrier során szerzett gólok: 750 vs 712
Gólok a Bajnokok Ligájában: 132 vs 118
A Bajnokok Ligája legeredményesebb gólszerzője: 7 vs 6 alkalommal
Klubszinten szerzett trófeák: 30 vs 34
Bajnokok Ligája-címek: 5 vs 4
Aranylabda: 5 vs 6
Football Italia