Szárnyaló Hauge, megsérült Kjaer – a Milan győzelmének visszhangjai
Szerző: Benedicto

Gyenge kezdés után nagyszerű győzelmet aratott az Európa-ligában a Milan, a Rossoneri 4-2-es sikerével bebiztosította továbbjutását a csoportból, és továbbra is esélyes a csoportelsőségre.
A Celtic alaposan meglepte a milánóiakat, és negyed óra elteltével már 2-0-ra vezettek a San Siroban, de a hazaiak már a félidőre egalizálni tudtak. A folytatásban aztán a fiatal Hauge volt a sztár: előbb megfordította a meccset, majd a hajrában egy gólpasszt is kiosztott Brahim Diaznak.
A találkozó kapcsán az így megszerzett továbbjutás mellett főleg két téma tartja lázban a Rossoneri szurkolóit és az olasz médiát is: Jens Petter Hauge szárnyalása, valamint Simon Kjaer sérülése.
A dán védő kiválása azért különösen fájó pont, mert Stefano Piolinak így nem igazán maradtak variációs lehetőségei belső védő posztra, miután Duarte és Musacchio sem elérhetőek, így csupán Romagnoli és Gabbia maradtak.
Paolo Maldini ugyanakkor már elmondta, hogy a Milannak megvannak az anyagi lehetőségei hozzá, hogy legalább egy játákost igazoljon a téli mercato során, a Calciomercato.com illetékesei pedig úgy tudják, 5 védő közül kerülhet ki a Rossoneri új játékosa.
A portál szerint a legvalószínűbb célpont a Schalke török tehetsége, Ozan Kabak lehet, akiért 15 millió eurót is fizetne a csapat a németeknek. Rajta kívül a Strasbourg-ot erősítő Mohamed Simakan és a Fiorentina védője, Nikola Milenkovic is kiszemelt – igaz, utóbbit télen mindenképpen megtartaná jelenlegi klubja.
A Milan ugyanakkor a Verona párosát is figyeli, így akár Matteo Lovato vagy Kristoffer Ajer is piros-feketébe öltözhet.
Kjaer sérülésénél sokkal pozitívabb téma Jens Petter Hauge remek teljesítménye. A nyáron szerződtetett, 21 esztendős norvég kezdőként kapott szerepet Piolitól, és meg is hálálta a bizalmat, a mérkőzés egyik legjobbja volt. Teljesítménye mellett az olasz sajtó sem ment el szó nélkül.
“Az első félidőben veszélytelen volt, de a másodikban úgy játszott, mint egy klasszikus szélső. Cselezett, gólt lőt, gólpasszt adott. Övé a jövő.” – értékelte Hauge teljesítményét a Gazzetta dello Sport, amely a meccs emberének választott Calhanogluhoz hasonlóan 7,5-es osztályzattal jutalmazta a produkciót.
“Óriási hatása volt az olaszok futballjára. A Celtic elleni első meccsen is gólt lőtt, ez már a harmadik találata volt, és micsoda gólpasszt adott Diaznak!” – ezt már a torinói székhelyű Tuttosport írta, akik szintén 7,5-es osztályzatot láttak indokoltnak.
“Nagyszerűen játszott a bal oldalon és remek szólógólt lőtt, ami már a harmadik volt neki a szezonban.” – summázott a Corriere dello Sport, akik, ki nem találnátok, 7,5-esre értékelték Hauge teljesítményét.