Történelmi volt a Juventus számára a Fradi elleni meccs
Szerző: Benedicto

A vártnál sokkal nehezebben, helyenként küszködve tudta csak legyőzni a Juventus a Ferencvárost tegnap este hazai pályán. A zöld-fehérek Uzuni góljával szereztek vezetést, amire Cristiano Ronaldo tudott válaszolni, majd a hosszabbításban Dibusz védte be Morata fejesét.
Az egészen biztos, hogy a Zebrák nem erre a meccsükre lesznek a legbüszkébbek az idei szezonban, hiszen bár szinte végig domináltak, a játékuk a meccs nagy részében ötlettelennek, erőtlennek tűnt.
Ahogy mondani szokás, a győzelmet persze nem kell magyarázni, és pár év múlva nyilván csak az eredményre fogunk már emlékezni a tegnapi összecsapásról. Egy okból viszont a történelemkönyvek is megőrzik majd ezt az összecsapást – de nem éppen olyan címszóval, amit a Juventus szurkolói örömmel fogadnak.
A tegnapi volt ugyanis a klub 123 éves történelmének első olyan meccse, ahol sem a védelemben, sem a kapuban nem szerepelt egyetlen olasz játékos sem.
Egy az évtizedek során hagyományosan inkább az olasz játékosokra támaszkodó klub esetében ez bizony mellbevágó tény, még akkor is, ha az elmúlt években a Zebrák is láthatóan követni kezdték a multinacionalitás modern trendjeit. A Football Italia statisztikája szerint 4372 meccsnek kellett eltelnie az évtizedek során, hogy elérkezzen ez a pillanat a klub történelmében.
A tegnapi helyzetet persze nagyrészt a kényszer szülte, hiszen Leonardo Bonucci, Giorgio Chiellini és Gianluigi Buffon sem lehetett ott a keretben sérülés miatt. Daniele Rugani ősz elején távozott, Spinazzola vagy Pellegrini sincs már a csapatnál, Frabotta pedig ezúttal nem kapott szerepet Pirlotól.
Így alakult ki tehát az a felállás, amelyben egy lengyel kapus előtt egy kolumbiai, két barzil és egy holland kapott szerepet.
Egyébként a Juventus teljes kezdőjében a csalódást keltő teljesítményt nyújtó Bernardeschi volt az egyetlen olasz tegnap este, csereként pedig Chiesa tudta némiképp emelni ezt a mutatót.