BL: a Juve a továbbjutásért, a Lazio a nyugodt hajráért játszik

Szerző: Benedicto


Válogatott szünet, bajnoki meccsek és hosszú hetek után ma végre visszatér az elitliga is, 8 újabb találkozóval folytatódnak a BL küzdelmei.

Az esti program két olasz főszereplőt is tartogat, akik egyaránt kedvező pozícióból várhatják a mai összecsapást. Ráadásul cseppet sem ördögtől való gondolat a 6 pontos elvárás – a Juventus abszolút esélyesként fogadja a Ferencvárost, a Lazio pedig a gyengélkedő Zenitet látja vendégül.

A továbbjutásért

Azt bizton állíthatjuk, hogy Magyarországról ma a legnagyobb figyelem a Juventus BL-meccsére irányul majd, de nem elsősorban a Zebrák miatt. Dybaláék a magyar rekordbajnok Ferencvárost fogadják az Allianz Stadionban, és egy esetleges győzelemmel be is biztosíthatják továbbjutásokat a kvartettből.

Három héttel ezelőtt Budapesten félgőzzel is sima győzelmet aratott a Juve, Morata duplája után a zöld-fehér védelem hibáit kétszer is kihasználta az Öreg Hölgy, Boli révén viszont a becsületgólt azért összehozta az FTC. A realitás alapján ma sem lehet más a magyar bajnok célja, mint a tisztes helytállás, papíron abszolút kötelező egy újabb siker a Juvénak, amely a hétvégi, Cagliari elleni bajnokin már kimondottan biztató játékot nyújtott.

A papírforma persze arra van, hogy időnként boruljon, de ha erre nem kerül sor, és a Juventus behúzza a 3 pontot, az jó eséllyel azt jelentené, hogy két körrel a vége előtt bebiztosítja továbbjutását a torinói gárda. Ehhez saját sikerükön kívül “mindössze” arra lenne szükség, hogy a Dinamo Kijev ne tudja megverni otthon a Barcelonát, amire reaálisan nézve szintén jó esély van.

A Juve dolgát elsősorban a foghíjas védelem nehezítheti meg, Merih Demiral ugyanis megsérült a hétvégén, így középhátvédként jelenleg egyedül az a Matthijs de Ligt vethető be, aki vállműtéte után a Cagliari ellen játszott először az idényben. Hasonló cipőben jár Alex Sandro is, aki szintén a szárdok ellen lépett idén először pályára, ott is csak 4 percet kapott csereként. Pirlo elmondása szerint viszont Sandro és Dybala is kezdőként kaphatnak szerepet ma este.

A várható kezdők:

JUVENTUS (4-4-2): Szczesny – Cuadrado, Danilo, de Ligt, Alex Sandro – McKennie, Arthur, Bentancur, Bernardeschi – Dybala, Cristiano Ronaldo.

FERENCVÁROS (4-1-4-1): Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Botka – Kharatin – Heister, Sigér, Uzuni, Tokmac – Boli.

Nagy lépéssel a 16 közé

A Juventushoz hasonlóan a Lazio is nagy lépést tehet a továbbjutás felé, igaz, Inzaghi tanítványai ma még nem tudják bebiztosítani a továbbjutásukat, valamint a Zebrákkal ellentétben egy negatív eredmény esetén könnyen nagyon nehéz helyzetben is találhatják magukat a folytatást illetően.

A Sasok veretlenek még az idei BL-szezonban, de a Dortmund bravúros legyőzése után két kissé csalódást keltő döntetlent értek el a Brugge és Zenit ellen. A Lazio így sem áll persze rosszul, sőt, 5 pontjával jelenleg 2. a csoportban, de rengeteg függhet a mai meccs eredményétől.

Mai ellenfelük, a Zenit egyetlen pontjával utolsó a csoportban, de ha sikerülne elvinniük mindhárom pontot Rómából, a teljes mezőny összetömörödhetne – ezt mindenképpen el kell kerülni. Ha viszont Immobiléék érvényesítenék a papírformát (?), az oroszokat már biztosan megelőznék, és amennyiben a Brugge is kikap Dortmundban, két körrel a vége előtt 4 ponttal vezethetne a 3. helyezett belga klub előtt a fővárosi csapat.

Az elmúlt hetekben megtépázott római keret ma sem lesz még teljes, Milinkovic-Savic és Strakosha például biztosan nem lesznek bevethetőek, Immobile viszont már ott lesz a pályán, így gólokat joggal várhatunk a Sasoktól – néhány ma esti gól pedig könnyen BL-tavaszt érhet a fővárosiaknak.

A várható kezdők:

LAZIO (3-5-2): Reina – Luiz Felipe, Acerbi, Radu – Lazzari, Akpa Akpro, Lucas Leiva, Luis Alberto, Marusic – Correa, Immobile.

ZENIT (4-1-4-1): Kerzhakov – Karavaev, Lovren, Rakitskiy, Santos – Barrios – Erokhin, Ozdoev, Zhirkov, Kuzyaev – Dzyuba.

A Juventus-Ferencváros meccset az M4 sport élőben közvetíti, a Lazio-Zenit találkozót viszont nem közvetíti magyar adó. Mindkét találkozó 21:00-kor veszi kezdetét.