Hivatalos: megvan a döntés a Juventus-Napoli kapcsán!

Szerző: Benedicto


serie-a-logo

Hosszas huzavona után megszületett a döntés a 10 nappal ezelőtt elhalasztott Juventus-Napoli rangadó kapcsán.

Mint ismert, a déliek keretében a meccset megelőzően két koronavírus-fertőzöttet találtak, a déliek pedig a helyi hatóság tiltására hivatkozva végül nem utaztak el Torinóba. A Zebrák megjelentek a pályán és kivárták a szükséges időtartamot, de mivel a vendégek nem jelentek meg, a játékvezető végül lefújta a meccset.

Most pedig végül a hivatalos döntés is megszületett: a mérkőzést 3-0-s eredménnyel a Juventus kapta meg, a Napolit pedig a protokoll megszegéséért egy pont levonással is sújtották.

Az ügy ezzel tehát lezárulni látszik, de biztosak lehetünk benne, hogy lesznek még visszhangjai…