Eriksen: „Nem akarok a padon ülni…”
Szerző: scribacchino
Christian Eriksen tegnap megszólalt a dán nemzeti csapat sajtótájékoztatóján, és nem kertelt, amikor mellőztetéséről kérdezték.
„Nem akarok az egész szezon során a padon ülni.”-mondta a középpályás.
„Remélem, nem ez az edző és a klub szándéka. Sűrű lesz a program az idényben, sok mérkőzéssel, így játszani szeretnék.”
Eriksen 20 millió euróért érkezett tavaly a Spurs csapatától, Conte azonban nem játszatja rendszeresen; az olasz mester főleg a vírushelyzet kezdete óta nem számol vele.
„Sok az elvárás velem szemben, az emberek minden meccsen azt hiszik, hogy átlendülök a holtponton, de eddig nem sikerült. Ezért néznek rám másképp.”
„Voltak jobb és kevésbé jó időszakaim a karantén kezdete óta. Az érkezésem után remekül sikerült a rajt az Interrel, most pedig új körülmények között élek.”-mondta Eriksen.
Egyes jelentések szerint a játékos a Dortmund és a Hertha ajánlatát is visszautasította az átigazolási időszak utolsó napján. A dán ezt nem erősítette meg:
„Az ügynökömtől nem hallottam semmi ilyesmit. Nem volt semmi konkrét. Hozzászoktam a média spekulációihoz, azt viszont nem tudom megmondani, mely pletykák igazak, és melyek nem. Nem történt semmi konkrét, a hétfő pedig ugyanolyan átlagos nap volt számomra.”
Eriksen egyébként eddig 28 meccsen lépett pályára az Inter színeiben, és összesen 1149 percet játszott, ami átlagosan 41 pályán töltött percet jelent meccsenként. A játékos 4 gólig és 3 gólpasszig jutott ezeken a találkozókon.