Gasperini szerint csak az Inter és a Juve esélyes a bajnoki címre

Szerző: Benedicto


serie-a-logo

Nyugodtan mondhatjuk, hogy az ősz egyik legjobb meccsére számíthatunk ma este, a Lazio otthonában lép ugyanis pályára az Atalanta. A két csapat tavaly Olaszország két legjobb focit játszó együttese volt, sokak szerint pedig idén is harcban lehet majd a bajnoki címért Gasperini és Inzaghi együttese is.

Idén ráadásul mindkét csapat jól kezdte a szezont, ráadásul mindketten a tavaly tőlük megszokott módon jó néhány helyzetet kidolgozva, gólokban gazdag meccsen szerezték meg első pontjaikat. A Lazio a Cagliari ellen kezdett magabiztos, 2-0-s sikerrel, az Atalanta pedig gólzáporos győzelmet aratott a Torino otthonában.

Az Atalanta vezetőedzője, Gian Piero Gasperini ugyanakkor igyekezett levenni a terhet játékosai válláról. A rutinos mester a Lazio elleni bajnoki előtt egyértelműen kijelentette: sem saját csapatát, sem Inzaghi legénységét nem tartja bajnokesélyesnek.

“Nem fogom megvitatni, hogy mások mit várnak tőlünk, az a lényeg, hogy az én elvárásaim és céljaim nem változtak.”

“Jelenleg csak az Intert és a Juventust nevezhetjük bajnokesélyesnek, talán a Napolit vehetjük még ide. Igyekszünk majd a legjobbunkat nyújtani, de a legfontosabb, hogy a céljaink világosak legyenek.”

“A mai egy izgalmas meccs lesz a tavalyiak fényében. Ugyanolyan fontos lesz, mint egy szezon végi meccs. Mindkét csapat meg fog tenni mindent a győzelemért. Minden meccs más, egyetlen dolog viszont nem változik: a csapatszellem.”

Az Atalantának bár egyébként sem lesz könnyű dolga, a legkomolyabb kihívást Ciro Immobile megállítása jelentheti, aki tavaly 36 góllal lett gólkirály, idén pedig rögtön góllal indította a bajnokságot.

“A Lazio minden téren kiegyensúlyozott csapat, az extrát pedig olyan játékosok adják, mint Immobile, Correa, Milinkovic-Savic és Luis Alberto. Az utolsó meccseken rengeteg gólt láthattunk, meg kell majd tennünk mindent, hogy korlátozzuk a hatékonyságukat.”