Bajnoki nyitány

Szerző: Fan Gusto


serie-a-logo

Mármint szó szerint, hiszen elkezdi a címvédő is. A torinói zebrák a tavalyi szezonban éppen nyitófordulóbeli ellenfelükkel szemben biztosították be 36. olasz élvonalbeli bajnoki címüket, akkor még Maurizio Sarrival a kispadon. Azóta sok minden változott a Juventus háza táján, de a célok nem, hiszen az edzőként első meccsére készülő Andrea Pirloval szemben is egyértelmű az elvárás, sikerre kell vinnie a Juvét.

Ehhez az első lépést az előző idényt 15.-ként záró Sampdoria ellen kell megtenniük, Claudio Ranieriék azonban gyaníthatóan nem feltett kézzel érkeznek az Allianz Stadionba, ahol a koronavírus világjárvány olaszországi eszkalálódása óta először rendeznek majd nézők előtt meccset. Maximum 1000 néző lehet majd jelen a stadionban.

„Készen állunk a küzdelemre és arra, hogy jó eredményt érjünk el.”, mondta a genovaiak trénere, aki azonban a realitással is tisztában van, hiszen hozzátette „kiemelkedő csapat ellen lépünk ma este pályára, amely nem véletlenül nyerte meg zsinórban kilenszer a Serie A-t.”. Nos a vendég kék-fehéreknek valóban fel kell kötniük a gatyájukat, ha jól akarnak szerepelni, még akkor is, ha egy átalakulófélben lévő Juve lesz az ellenfél.

Már csak azért is, mert ha vetünk egy pillantást a két klub közös múltjára. A 124 eddigi összecsapásukból 61-et a zebramezesek nyertek, míg a ma este vendégként pályára lépő Samp 37 sikert aratott. A torinói vendégszereplés az utóbbi időben pedig különösen kellemetlen emlékeket ébreszthet Quagliarellaékban, akik a legutóbbi öt Juve elleni idegenbeli meccsüket elbukták, méghozzá úgy, hogy ezeken a találkozókon 16 gólt kaptak.

Pirlo bemutatkozása ettől függetlenül esélyt adhat a Sampnak, hogy meglepetést okozzon. Persze ez csak kósza feltételezés, hiszen egyelőre nagyon kicsi az a minta, amiből eddig meríthetünk, ha a Juve új vezetőedzőjének munkáját próbáljuk megítélni. Mindenesetre Pirlo sem nyeretlen kétéves, játékosként olasz élvonalbeli rutinja megsüvegelendő, a Sampdoria ellen is pályára lépett 16-szor – ezeken a találkozókon egyszer talált be – így nem lesz számára ismeretlen az ellenfél.

A meglepetés ereje is a Juventus oldalán áll, hiszen Pirlo stílusa, húzásai, taktikai elképzelései újdonságként hathatnak. A torinóiak kerete még nem kész, viszont várhatóan így is kezdőként kap szerepet két frissen igazolt futballista. A Serie A egyik legnagyobb ígérete, a tavalyi szezonban a Parmaban bizonyító Kulusevski és a balszélen bevethető Pellegrini játéka is szinte bizonyos.

Az összeszokottság viszont a Samp malmára hajthatja a vizet. Az előző szezont még Eusébio Di Francescoval a kispadon pocsékul kezdő együttes Ranieri kezei között stabilitásra lelt, játékrendszerük várhatóan nem változik majd sokat, az új igazolások, mint például a Southamptonból szerződése lejártával ingyen Genovába költöző Maya Yoshida vagy a balhátvédként bevethető Aguello tovább szélesíthetik Ranieri mester taktikai repertoárját.

És, hogy végül a debütáns Pirlo vagy a rutinos Ranieri örülhet-e? A totósok gyaníthatóan országos „1”-est sejtenek, azonban a Samp sem adja majd könnyen magát.

Várható kezdők:

Juventus (3-5-2): Szczesny; Danilo, Bonucci, Chiellini; Cuadrado, Ramsey, Bentancur, Rabiot, Pellegrini; Kulusevski, Ronaldo

Sampdoria (4-4-2): Audero; Bereszynski, Yoshida, Colley, Augello; Depaoli, Thorsby, Ekdal, Jankto; Bonazzoli, Quagliarella