Chiellini újra azúrkékben

Szerző: Fan Gusto


Több, mint egy év telt el azóta, hogy Giorgio Chiellini a Juventus edzésén súlyos térdsérülést szenvedett. A játékos elülső-keresztszalagja szakadt el, műtét, hosszú kihagyás és kínkeserves rehabilitáció várt rá. A középhátvéd visszatért, olyannyira, hogy bekerült Roberto Mancini szövetségi kapitány nemrég kihirdetett, a bosnyákok és a hollandok elleni Nemzetek Ligája találkozókra készülő keretébe.

A bekk most Instagram oldalán osztott meg szívből jövő üzenetet:

„Több, mint egy év telt el, mióta utoljára pályára léptem a nemzeti csapatban. A világ megváltozott. Ami viszont változatlan, az az akarat, az együvétartozás érzése és a büszkeség, hogy ezeket a színeket képviselhetem. Most, sokkal inkább, mint eddig bármikor: Forza Azzurri!”

Chiellini tehát ismét ott lesz az olasz válogatottnál, méghozzá csapatkapitányként. A karszalagot 2018 szeptemberében, éppen egy Nemzetek Ligája mérkőzésen viselte először. Az a 2018-as mérkőzés volt Chiellini 100. meccse a válogatottban, most pedig, a 104. összecsapására készülve így nyilatkozott a sajtó munkatársainak:

„Boldog voltam, hogy megint meghívtak a válogatottba. Voltak kétségeim, de a szövetségi kapitány végig kapcsolatban volt velem, közel állt hozzám, ezért nagyon hálás vagyok neki. Az olasz nemzeti csapatot képviselni mindig óriási érzés számomra. Szükségem volt ezekre a színekre.”

A pisai születésű futballista idestova 16 esztendeje szolgálja az olasz válogatottat, amelynek ez idő alatt vezérévé, alappillérévé vált, a sérülések azonban őt is megviselték.

„Roppant kemény év volt ez számomra és bonyolult mindenkinek, mert a külső körülmények tovább nehezítették. (…) Mostanra állandóságra leltem és újra magamra találtam.”

A 36 esztendős játékos elmondta véleményét a furcsa körülmények között lezárult futballszezonról is.

„Nagyon furcsa volt látni, hogy zárt kapuk mögött rendezik a meccseket. Kevesebb az érzelem, mint amikor emberek tízezrei tombolnak körülötted, úgyhogy remélem, mielőbb visszatérhetnek a szurkolók a lelátóra. Nélkülük ezek olyanok, mint az edzőmeccsek, még akkor is, ha nagy téttel bíró találkozót játszol.”

Ugyanakkor nem csak a védő, az olasz válogatott is rég játszott már mérkőzést. 10 hónapos kihagyást követően lép ismét pályára a Squadra Azzurra, Chiellini viszont ebben is lát pozitívumokat, hiszen „Sok fiatal játékosunk van, nekik lesz egy plusz évük, hogy tapasztalatot szerezzenek. Ha az európai élcsapatokhoz hasonlítjuk magunkat, akkor a tehetségeink fejlődésének jót fog tenni még egy év.”

Az európai kontinenstorna elhalasztása tehát akár még használhat is az olasz együttesnek, amelybe első ízben kapott meghívót az Inter védője, Alessandro Bastoni, valamint a Sassuolo két labdarúgója, Manuel Locatelli és Francesco Caputo.

Az Európa-bajnoksággal kapcsolatban a futball utáni életre tudatosan készülő Chiellini elmondta, nem zárja ki, hogy a torna után visszavonul, de egyelőre rövid távra tervez és szeretne ismét csúcsformába kerülni, ahhoz pedig napról napra építkeznie és bizonyítania kell – elsőként a soron következő két válogatott meccsen.