“A Sassuolo olyan, mint az Atalanta”

Szerző: Adamo


serie-a-logo

A listavezető Juventus csapata jó úton halad sorozatbeli kilencedik bajnoki címe felé. Ennek ellenére a Serie A 33. fordulójában a Sassuolo ellen ismét nagy csatára számíthat Maurizio Sarri legénysége.

Múlt hétvégén a bergamóiak ellen kétszer is csak tizenegyesből egyenlítve mentett pontot a torinói gárda, és a Juventus mestere szerint a Sassuolo ellen is legalább ilyen kemény csatára lehet kilátás:

“A Sassuolo olyan, mint az Atalanta. Nagyszerű támadó focit játszanak, hosszútávú építkezést csinálnak, és mindig rendkívül veszélyesek. Nem kérdés, hogy nehéz meccsünk lesz ellenük ebben a mostani, erőltetett menetben, de bízom benne, hogy be tudjuk húzni” – jegyezte meg Sarri mester.

Az Atalanta Juventus elleni pontvesztésével bizony jelenleg a Sassuolo a bajnokság leghosszabb győzelmi sorozatát magáénak tudó csapata. A mindössze 41 éves tréner, Roberto De Zerbi kiváló munkájának köszönhetően a Neroverdi az utolsó négy meccsét megnyerte. A Sassuolo a Lazio múlt szombati legyőzését megelőzően a Bolognát, a Leccét és a Fiorentinát is felülmúlta.

A Serie A júniusi újraindulása óta mindössze egyetlen meccset vesztettek el, az Atalanta elleni legelső, június 21-i összecsapáson kapituláltak 4-1 arányban. Azóta viszont a tavalyelőtti másodosztályú gólkirály, Francesco Caputo és a sokak szerint a világ legjobban cselező játékosai közé tartozó Jeremie Boga vezérletével félelmetes formában játszanak.

A Sassuolo története során eddig mindössze egyszer (!) tudta legyőzni az olasz rekordbajnokot: 2015. október 28-án Nicola Sansone góljával diadalmaskodtak 1-0-ra. Tíz Juve-győzelem mellett az Emilia-romagnaiak döntetlenre is csupán kétszer voltak képesek a Zebrák ellen. Ugyanakkor legutóbb, tavaly decemberben éppen 2-2-t játszottak velük – és a változatosság kedvéért akkor is csak egy CR7-tizivel mentett pontot a sztárcsapat.

Annyi biztos, hogy soha nem volt ekkora esélye a Sasolnak a Juve legyőzésére, amely azért még ezzel együtt is az egymás elleni mérkőzés egyértelmű esélyesének számít.