Inter – A tapasztalat nem minden

Szerző: scribacchino


Antonio Conte és az Inter  annyira a tapasztalt játékosokra koncentrál, hogy közben megfeledkeznek a rendelkezésre álló fiatal tehetségektől a Football Italia szerkesztője, Richard Hall cikkének fordítása.

Antonio Conte üzenete a Bologna és a Verona elleni elhullajtott pontok után is ugyanaz volt – az Internek még több tapasztalt játékosra van szüksége. Conte megszállottan törekszik arra, hogy kész bajnokokat igazoljon a Nerazzurrihoz, ami ismét azt eredményezheti, hogy az Inter eltékozolja a rendelkezésükre álló fiatal tehetségeket egy-egy veterán játékosért.

A klubnak már sikerült egy kicsit lecsillapítania Contét Victor Moses és Ashley Young januári megszerzésével, akik a Premier League-ből már ismert Alexis Sanchezhez csatlakoztak a San Siroban. Mindhárman olcsó, kölcsönben igazolt játékosok, de biztos, hogy az Internek a következő idényben is ilyen labdarúgókra van szükségük?

Moses eleget tett azért, hogy a jövőben is számoljon vele a klub? 7 alkalommal lépett pályára, ebből 4-szer csereként, így logikus, hogy meg akarják tartani a szezon végéig. De csak addig szabadna. Ugyanez elmondható Alexis Sanchezről is, aki ugyan a Brescia ellen brillírozott, a teljesítménye összességében nem indokolja az óriási pénzeket, amiket ki kellene érte fizetni a Manchester Unitednek.

Az Internek egy viszonylag fiatal keret áll rendelkezésére, így érthető, hogy edzőjük szeretné tapasztalt játékosokkal kiegészíteni a meglévőket, a múlthoz hasonlóan azonban most sem szabadna megfeledkezni a fiatalokról. Sebastiano Esposito tehetséges csatár, akinek kulcsszerepe lehetne az Inter jövőjében. A játékos jelenlegi szerződése 2022-ben lejár, a klub pedig szeretne vele 2025-ig hosszabbítani. Érthető az is, hogy Conténak szüksége van egy tapasztalt támadóra Lautaro Martinez és Romelo Lukaku cseréjeként, ha azonban a klub két csatárt is igazolna, és ehhez feláldozná Espositot, az megbocsáthatatlan bűn lenne.

Ionut Radu is visszatér Milánóba a Genoa csapatából, ahol jelenleg kölcsönben játszik. A kapus jó ütemben fejlődik, legalábbis addig ez volt a helyzet, amíg át nem adta a kesztyűt Mattia Perinnek januárban. Azt mondják róla, Samir Handanovic utódja lehet valamikor a jövőben, így adott lenne megtartani a következő idényre, és mondjuk játszatni őt a kupában. Lucien Agoume egy tehetséges középpályás, aki szintén megkezdte az áttörést, és ha egyelőre nem is állandó kezdőként, de ott lenne a helye a keretben.

És végül ott van Andrea Pinamonti, akit a Genoa tavaly nyáron 18 millió euróért megvásárolt. Az Internek – egy kölcsönös bizalmon alapuló megállapodás részeként – lehetősége van 21 millió euróért visszavásárolni őt a szezon végén, és ez lenne a bölcs döntés a részükről. A 21 éves támadó minden tétmeccsét figyelembe véve 25 mérkőzésen 7 gólnál jár, és olyan ígéretes, hogy most már a Juventus is szeretné leigazolni. Óriási hanyagság lenne az Inter részéről, ha hagyná ezt megtörténni, hiszen fiatal, tehetséges keretet szeretnének összerakni, javarészt olasz játékosokkal.

Igaz, az Inter a Suning Group befektetőcsoport segítségével igen aktív lehet a nyári átigazolási piacon, ettől függetlenül látniuk kell a fától az erdőt. Korábban már beleestek ebbe a hibába Christian Kouame és főleg Nicolò Zaniolo eseténél, akiket saját nevelésű játékosként elkótyavetyéltek, most pedig irigykedve figyelik, ahogy máshol elkezdtek virágzó karriert befutni. Érthető, hogy Conte győzelemre kész, komplett játékosokat szeretne, akikben megbízhat, de előtte a lehetőség, hogy olyan fiatal olasz tehetségek köré építsen csapatot, mint Alessandro Bastoni, Nicolò Barella, Sebastiano Esposito és akár Sandro Tonali.

Az Inter egyértelműen jó úton halad, de az idei Mercato nem szólhat kizárólag az új nevekről. Fiatal, tehetséges játékosaik vannak, akik a klubnál akarnak maradni, és égnek a bizonyítási vágytól. Conte célja kétségkívül az, hogy Milánóba hozza a Scudettot, ezért harcedzett győzteseket keres a keretébe. A szóban forgó projekt azonban sokkal nagyobb ennél – ha bajnoki címeket akar nyerni az Interrel, először a meglévő tehetségek helyét kellene bebiztosítani a csapatnál.