Ibra a Juve legyőzése után tett utalást a jövőjére

Szerző: Benedicto


Tegnap este már beszámoltunk róla: fantasztikus győzelmet aratott a Milan a listavezető Juventus ellen a Serie A 31. fordulójában. A 4-2-es sikerből a csapat svéd klasszisa is kivette a részét, Ibra előbb egy lesgólt szerzett, majd 11-esből szerezte meg csapata szépítő találatát.

A találkozó után Ibra sokat sejtető nyilatkozatot adott, amelyből igencsak úgy tűnik, nem marad sokáig korábbi sikerei színhelyén, a szezon végeztével harmadszor is elhagyhatja Milánót.

“Van egy hónapom, hogy szórakozzak, utána olyan dolgok történhetnek, amiket nem tudsz befolyásolni.”

“Sajnálom a rajongókat, amiért nem lehettek itt a meccsen, hiszen talán nem láthatnak többet élőben engem.”

“Jó lett volna telt ház előtt játszani a Juventus ellen, akkor a szurkolók is remekül szórakozhattak volna, engem pedig még utoljára láthattak volna élőben játszani. Olvass a sorok között. – szólította fel Ibra a DAZN riporterét, de legyünk őszinték: ennél egyértelműbben nehéz lett volna fogalmaznia.

Az idén ősszel már 39. születésnapját ünneplő klasszis január elején tért vissza közel 8 év után a Milanhoz, ahol – a tegnapit is beleszámolva – 6 gólt szerzett 13 tétmeccsen.